borús égbolt
szórványos felhőzet
Árulkodó madárkák
A tavaszi meleg simogatására kedvet kaptam, hogy járjak egyet a bérceken. Fotómasinám nyakamba akasztva vágtam neki a legközelebbi meredek hegyoldalnak, hogy fönt, majd az erdő közelségében egy kis időre, talán tudok békét kötni önmagammal. Másfél órás gyaloglás után az erdőszéli tisztáson legelésző nyájba botlottam, s legalább annyira örültem a rám rohanó kutyáknak, mint ők nekem. Ám, mielőtt fára kellett volna másznom, a középkorú juhász visszahívta magához, s szófogadóan feküdtek le köréje. Ennek ellenére bátortalanul közeledtem hozzá, nehogy a saját bőrömön kelljen megtapasztaljam a havasi élet veszélyeit. Szokatlanul érdekes, alanyához nehezen társítható beszélgetésbe kezdtünk, közben megengedte, készítsek róla pár felvételt. Kimondott szavainak ütőerejéből érezni lehetett, hogy ez az ember sokkal több annál, mint ami általában más pásztoremberekről lerí, akikkel túráim során, olykor-olykor találkozom. Kíváncsiságomat nem fékeztem, kérdéseimmel próbáltam behatárolni, hogy ily elzárkózottan, mennyire lehet tudomása a nagyvilági történésekről.
Sok madárka van idekint, elmondanak nekem mindent – mondja mosolyogva, majd elkomolyodva folytatta az összegzését. – Gondolkodni van időm, zavartalanul átláthatom az ég alatti tévelygéseket. Mert bizony sok szenny van a felszínen, de valójában nem ilyennek vagyunk teremtve. Az emberek fásultan, hitüket vesztve térdelnek meg az anyagias világrendnek, nem fordítanak elég időt lelkük ápolására. Elvesznek a részletekben, s amíg nem képesek újraértékelni földi létük szerepét, mindaddig politikai játszmák áldozatai lesznek. Szándékosan zavarják gondolataikat, káoszt szítnak életterükben, hogy irányíthatóak legyenek, de leginkább a saját érdektelenségüktől kapnak léket. Zavaros vízben könnyebb kifogni a halat, nem látja a horgot. A pénz csak szemfényvesztés. Időpazarlás. Azt hiszik, élnek, de nem. Túlélik saját hibáikat, de belehalnak a túlélésbe. Ugyanoda vezet vissza. Az ünnepeket álnokul, kevélyen, kitűnésként élik meg. Elpuhítja a kényelem az embereket, nem keresik az igazi megmérettetéseket. Megalkusznak sorsuk földi irányítóival a felkínált anyagi javakért, pedig csak az marad sajátjuk, amit a lelkük raktároz. Minden egyéb csak kártyavár. Volt időm felismerni, hogy a természettől kell példát venni: nem hazudik, csak ad és elvesz, áld vagy büntet. Ő parancsol, nem a pénz. Ha elindul, nem állhatja útját semmilyen emberi mesterkedés. Szépsége és rútsága mögött egyaránt a Teremtő szándéka áll, épp ezért nem rémiszt meg egy vihar, vagy egy medve közelsége. Hosszú évek óta csodálom leutánozhatatlan alkotásait, s minden éjjel egy csodás nap megélésének a tudatával térek nyugovóra… Nem bújhatok el teljesen a világ elől, mert a része vagyok, de ezt csinálom, mert szeretek itt lenni. Mehetnék külföldre, mehetnék gyárakba dolgozni, de nem érdekelnek a nagy pénzek, nem lépek a gyorsított élet lélekvesztőjébe. Itt mindenem megvan, amire szükség hajt: van tiszta vizem…, van ételem…, van békém… s van Istenem!
Ahogy hallgattam korszakunk eme különös elemzését, a juhász arcáról mindvégig sugárzott a kiegyensúlyozott élet jele, az elégedettség. Igaz, nem mindenben tudtam egyetérteni vele (nem az ő hibája!), de még a rákövetkező napokban is magammal cipeltem kimondott szavainak súlyát. Hiúságomból ébredezve magam is hibásnak éreztem, és azon kezdtem nyugtalankodni: vajon miről csicsereghetnek a madárkái? Hogy igazat mondanak, már az elején kiderült, amikor gyerekkorunkban a csínytevéseinket próbáltuk eltitkolni. S lám, újra meg újra igazolást nyer, hogy felnőttként sem tanulunk hibáinkból, s így nem vehetjük majd zokon, ha az intő atyai pofon sokkal nagyobbat fog csattanni, mint hajdanán.
Ilyés András Zsolt
