Az udvarhelyszéki Viharsarok másik községe. Ha úgy számítjuk, akkor a nagyobbik, hiszen Székelyderzs két, Kányád viszont nyolc faluból áll. Normális körülmények között akár két-három önkormányzatra is fel lehetne osztani. Ahhoz viszont jelentősebb népességre lenne szükség.

Anyolc faluban 2020 elején 1161 lakos élt a polgármesteri hivatal közlése alapján. A Székelyudvarhelyről Székelykeresztúr felé vezető megyei útról (DJ 137) Ócfalvánál balra fordulva Miklósfalván át (DJ 137 A) – ez a község első faluja – egy viszonylag jól karbantartott útszakaszon haladva érkezhetünk Kányádba, ahol az adminisztrációs központ található. Az út – immár aszfaltburkolat nélkül – halad tovább Petek, illetve a megyehatár irányába, hiszen annak szomszédja, Homoródbene már Brassó megyében található. Petek, vagy másképp Székelypetek a dualizmus korában vált Udvarhely vármegye részévé (1876), és ma is peremtelepülés. Ha kellőképpen figyelmesek vagyunk, illetve, ha dolgunk akad Égében és Székelydályában, akkor egy balra ívelő kanyart követően (DJ 133) juthatunk el oda, de előbb mintha felrémlene, az újabb építésű kis katolikus kápolnát elhagyva, hogy tőlünk délre, alig fél kilométernyire, ott van Jásfalva is. Dályán át Városfalvára juthatunk, ez Homoródszentmárton, a szomszédos falu, Homoródjánosfalva már a Brassó megyében levő Homoróddaróc közigazgatása alá tartozik. Ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy Égétől északra, a hegy mögött még ott van Abránfalva és Homoródszentlászló is. Mind a kettő idejár. Abránfalvára a Miklósfalva végében leágazó 30-as jelű községi úton tudtunk volna eljutni. Homoródszentlászlóra a 31-es számmal jelölt szakaszon. Nem jelentős – mindössze 3, illetve 4 kilométeres távolságok ezek, de arrafelé majd egy következő alkalommal nézünk majd szét. Ha nem akarunk gyalogolni.

Kiválasztjuk a keletre eső három falut
Valamikor a kilencvenes évek elején jártam először Jásfalván. Dereng valami, hogy középiskolás korunkban majdhogynem versengve soroltuk, hogy melyek Udvarhelyszék legkisebb települései. Elmondtuk, hogy Miklósfalva olyan kicsi, hogy az autóbusz eleje már rég kiment belőle túloldalt, de az „utaja” még nem érte el az innenső községtáblát. Jásfalva úgy került be ebbe a csokorba, hogy az is kicsi, de akkora csak, hogy a busz benne megszorulna, meg sem tudna fordulni, azért nem jár oda semmi, és úgy tekintettünk rá, mint Kányád egyik utcájára. Az az igazság, hogy Jásfalva soha nem volt túl népes: 1850-ben 104 lakosa volt, majd 1910-re 108 főben csúcsosodott, hogy aztán az 1990-es rendszerváltozás idejére megfeleződjék, ekkor 57 lelket írnak össze (1992).

Jásfalvát életrevaló emberek lakják
Sepsiszéki Nagy Balázs az új évezred elején (2002) 53 itteni lakost említ. Jásfalvának manapság mindössze 44 lakója van. Meglepő, hogy ennek ellenére is fellelhetők a közösségi élet nyomai. A faluban nincsen közbirtokosság, csak közösségi társulás, amely a legelőket, a kaszálókat és az erdőrészt is együtt gondozza. Néhány elkötelezett ember hozzáállása révén sikerült svájci és székelyudvarhelyi civil segítőkkel megvásárolniuk egy ingatlant, amely szerény vendégfogadásra és falusi programok megtartására alkalmas, illetve ott helyezték el a tájházba szánt régi tárgyakat és dokumentumokat. Két közepes méretű, családi tulajdonban levő farmgazdaság működik – összesen mintegy 200 szarvasmarhával –, van néhány 1-2 tehenes gazda is, ami azt feltételezi, hogy legelők és a kaszálók kihasználtsága folyamatos. A nem túl jelentős juhállományt Kányádban tevékenykedő majorokra bízzák. A juhászatot a gyakori medvetámadások lehetetlenítik el Jásfalván is.
Mivel templom, papilak, iskolaépület nincs, hiába keressük a szakrális és közösségi objektumok hatását a „polgári” építkezésre. A tulajdonképpen egy utcából álló kis falut a jellegzetes udvarhelyszéki stílusú parasztporták határozzák meg, amelyeket a telekadottságoknak megfelelően építettek be az elődök. Van ugyan néhány romos állapotú öreg ház, csűr, de nem jellemző az elhanyagoltság, hiszen a bebírók és az elszármazottak ragaszkodnak tulajdonukhoz, hétvégeken és nyaranta valamelyest erőteljesebben népesül be a hely. Nagy energiát fordítanak a karbantartásra és olykor – sajnos – a nem szakszerű átalakításokra is. A két farmgazdaság komolyabb méretű beruházásaival kilépett a falu belterületéről, ami mind az állatoknak, mind az őket ellátó személyzetnek előnyösebb, hiszen magas fokú a gépesítettség, a legeltetés, a takarmány előállítása, tárolása zökkenőmentes, és a mai előírások betartása mellett elvégezhető.

Egykori jómód
Ége már egy nagyobb és módosabb településképet mutat. Ugyancsak jellemzően a főutca hosszában épült, de kisebb utcakezdeményeket, leágazásokat is találunk, amelyek azt jelzik, hogy korábban nemzetségek szerint is elkülönülhettek a családok. A múlt századfordulón volt a legnépesebb, 1900-ban 266 lakója volt, amely enyhe csökkenést mutatott az 1950-es évek közepén (1956-ban 218-an lakták), de a két impériumváltozás sem okozott olyan radikális változásokat, mint a kollektivizálás: az 1966. évben 167, 1977-ben 109 lakost számláltak, 1992-ben 72-en, 2011-ben éltek itt. A polgármesteri hivatal nyilvántartása alapján ma 73 fő az állandó népesség. Zömében reformátusok, a hívek lelki gondozását a dályai tiszteletes látja el.

Rejtett értékek, látható romok
Székelydálya viszonylag nagy kiterjedésével egy valaha virágzó település emlékét idézi. Meglepő, hogy fennállása során 1850-ben volt a legnépesebb (708), 1910-ben 604-en lakták, amely szint jórészt a későbbi évtizedekben is fennmaradt (1930: 551, 1941: 581), az ellehetetlenülés a viszonylag korán bekövetkezett kollektivizálás (1951) után kezdődött, 1974-re 379, 1990-re 279 főre apadt a népesség, 2002-ben pedig már csak 278-an lakták. A legutóbbi népszámlálás alkalmával (2011) 273 lakost írtak össze. Az utóbbi időszakban is hasonló adatokkal találkozhatunk, hiszen 2020 februárjában az önkormányzat nyilvántartása szerint 273-an élnek a faluban, viszont a helyiek zömét alkotó református vallású, magyar tudatú cigányok száma most 139. A lakosságcsere a totalitárius rendszer éveiben kezdődött, amikor a továbbtanulók, a képzettebb pályakezdők Brassóba, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, illetve más nagyvárosokba vándoroltak, Székelyudvarhely jobbára csak az 1968-as megyésítés után, az ottani gyárak felépülését követően jelentett vonzóerőt.
Az 1333-as pápai tizedjegyzékben már templomos hely, létező település, az újabb régészeti feltárások a templomkertben 12. századi temetkezés nyomát is feltárták (1792). A korábbi – szűknek bizonyult – helyett a 14. században épült a ma is álló református templom, amelynek falfestményeit évszázadokig mészréteg fedte. A 19. század második felében kezdődő és kibontakozó erdélyi és magyarországi falképkutatások során (Orbán Balázs, 1868; Huszka József, 1882) tárták fel a Szent László-legendakörhöz tartozó freskók egy részét. Előkerült egy vélhetően 15. századi, egyelőre megfejtetlen rovásírásos felirat. Kimagasló művészettörténeti értékkel bír a kazettás mennyezet is (készült 1630 körül). A templom a 12. és a 19. század közti időszakban hét komolyabb beavatkozáson esett át. A HR-II-a-A-12811 besorolási számmal rendelkező műemlék templom állami pénzalapból történt felújítása 1992-ben kezdődött, ekkor kerülhetett sor átfogó régészeti feltárásokra. A falu erős gazdasági potenciáljára utal az 1800–1803 között épített torony. Ez az objektum, amely miatt Székelydálya felkerült a turistatérképekre. Egyelőre alig van nyoma annak, hogy a település képes lenne kihasználni a műemlékéből származó hírnevét.
A település másik értéke az épített népi örökség és a természeti környezet. Mintegy 50 telekről eltűntek, illetve összeomlottak a lakó- és gazdasági épületek, de még így is számottevő vagyont képviselnek a fennmaradt porták. A községi önkormányzat és a helyi közbirtokosság az utóbbi időszakban felújíttatta ugyan a középületeket – kultúrház, iskola, egykori „csendőrlaktanya” –, néhány tulajdonos szépen karbantartja az örökségét, példa arra is van, hogy betelepedők próbálkoznak valamiféle idegenforgalmat kezdeményezni, de egyelőre a rossz utak nehezítik a közlekedést.
Folyamatban van ugyan a Kányád, illetve a Városfalva felé vezető útszakasz modernizálása, de a kivitelezés nem történt meg. Megnyugtató azonban, hogy a megyei tanács elnyert pályázatokkal rendelkezik, csupán adminisztrációs akadályai vannak, megtörtént a közbeszerzés. Talán a tavasszal jelentkezett járvány okozta a munka elkezdését.
Fülöp Szabolcs, helyi református lelkész tevékenysége messze túlmutat a település határain, hiszen kiváló gazdálkodó, sajtkészítő műhelyt is üzemeltet. Termékeivel jelen van a környék kistermelői piacain, értelmiségiként pedig jelen van számos „vidékélénkítő” megmozduláson, amelyek által Székelydálya bekapcsolható a szellemi és a gazdasági élet vérkeringésébe. Nagyobb volumenű gazdálkodásra mások is vállalkoznak, van Székelyudvarhelyről idetelepedett család, amely szintén állattartásból és kézműves sajtok, egyéb tejtermékek készítéséből és értékesítéséből él. Viszont a helyiekben nem tudatosodott eléggé az általuk birtokolt érték. A gazdálkodás nyomai sok esetben „túlterjednek” az udvarokon, nem ritkák a közterületen hányódó gazdasági felszerelések. Megjelentek a körbálák mint a legutóbbi évek alkalmazott technikai hozadékai, amelyek tárolása lerontja az összhatást, ugyanakkor fölöslegessé teszi a csűröket. A népességfogyás és -csere ellenére is jelentős a szépen fennmaradt bennvalók száma, amelyek karbantartása sok törődést és energiát igényelne.