erős felhőzet
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
kevés felhő
A vers az…
…amit mondani kell – válaszolta nagyon bölcsen egyszer egy gyerek Kányádi Sándornak. Frappáns, tömör megfogalmazása a lényegnek, olyan, amilyent csak egy tiszta gyermeki észjárás szül. Magamról is mondom: felnőttként már bonyolítjuk az egyszerű dolgokat, legtöbbször úgy, hogy akkor is hallgatunk, amikor szólnunk kellene. A verset sem mondjuk már hangosan, jó, ha felütve egy kötetet, elolvassuk – hangtalanul zsolozsmázva a szavakat, csak magunknak. Pedig a vers, ugye, az, amit...
Vannak alkalmak, s mert nagyon ritkák, becsesek, amikor lehetőség adódik arra, hogy hangosan szálljon, szóljon a költemény, így jusson el választott kedvencünk mindenkihez. Például a költészet világnapján. Dicséretesen lekoppintotta a külhoni versért kávé dukál kezdeményezést egy székelyudvarhelyi bisztró is. Szép ötlet, jó játék! Kapott az alkalmon, betért nagy örömmel, kedvenc versével és a kedves gesztusért az ötletgazdáknak köszönetképp szánt virággal kezében kedves ismerősöm is a helyiségbe. A lelkesedése azonban hamar odalett. Amikor bejelentette, hogy ő biza verset mondani jött, a pincér csodálkozva, roppant zavartan válaszolta, nem, nem kell elmondani a verset hangosan. Tessék csak leülni szépen, itt egy lap, azt kitölteni. Nem, dehogy kell az egész verset rámásolni, elég egy szakaszt odafirkantani, és jár a kávé. Jár. A versért. Cserébe. Ingyen. Ahogy hirdették. A fiatal pultoslány sem értette a virágot, a pult alá rejtette. „Leírtam a verset, megkaptam a kávémat. Tejszínhabos volt, finom, mégsem esett jól. Így lehet megölni egy jó kezdeményezést” – így a csalódott ismerősöm. Megértettem őt, aki – naivan? – azt hitte, a versért cserébe kávét ajánlók is tudják, hogy a vers az, amit mondani kell. Hangosan, hogy szálljon, szóljon. Szabadon. Mindenkihez.
Lázár Emese
.jpg)
 cm.jpg)