Csizmás Botond Csík­szent­már­ton­ban, a Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában testnevelő tanár. Emellett személyi edző Csíkszereda egyik edzőtermében. Szülei révén, akik maguk is aktívan sportoltak, egészen fiatalon belecsöppent a sport világába. Ha éppen nem dolgozik, különféle edzéssel kapcsolatos tudományos cikkeket, videókat néz, hogy jobb tanár, illetve jobb edző legyen. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – Sport iránti szeretetem kétévesen alakult ki, ugyanis már ebben a korban megismerkedtem az alpesi sível. Édesanyám síedző, így hamar betekintést kaptam a síelés szépségébe. Somlyón tanultam meg síelni, és hamar beleszerettem a sportba, onnantól már az életem részévé vált. Már akkor tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Első osztályos voltam, egyik nap az órán a tanítónő kérdezte, hogy ki mivel szeretne foglalkozni, ha felnő, és én emlékszem, már akkor azt válaszoltam, hogy sportoló, illetve ha lesérülök, akkor edző szeretnék lenni. Igazából már akkor tudtam, mivel is jár az élsport. – Beszélne a tanulmányairól, mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – Tanulmányaimat Kolozsváron végeztem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és sport karán. A három év alapképzést két év mesterképzés követte edzés és teljesítménysporton. Mint korábban említettem, már gyermekként eldöntöttem, hogy edző vagy testnevelő tanár szeretnék lenni. – Kipróbálta magát versenysportokban is? – Kétéves koromtól egészen 16 éves koromig alpesi síztem, ezzel párhuzamosan jégkorongoztam, majd 13 évesen jött a kosárlabda. Azonban kezdtem ráébredni arra, hogy nem lehet egyszerre két sportágban az élmezőnyben szerepelni, és nem lesz idő a regenerálódásra. Nem szeretek semmit félgőzzel végezni, így sajnos búcsút kellett intsek a sízésnek – a jégkorongot már hamarabb abbahagytam. Testi adottságaim, közel két méter magas vagyok, megkönnyítették a választásomat, ami így a kosárlabdára esett, azt űztem egészen 21 éves koromig. Legjobb eredményeim lesiklásban születtek: sportiskolás országos bajnok voltam. Számos nemzetközi versenyen indultam, a legjobb eredményemet Horvátországban értem el, a huszadik helyen végeztem lesiklásban. Kosárlabdában a legjobb eredményemet 18 évesen értem el. Behívtak a román válogatottba, feljutottunk a B divízióból az A osztályba, ott pár mérkőzést lejátszottam, majd sajnos gerincsérvvel megműtöttek, és abba kellett hagynom a sportkarrieremet. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – A kedvenc mottóm, és ami szerint élni próbálok: „Edzés közben tiszteld a vasat, küzdelemben az ellenfelet, párkapcsolatban a társadat, és amíg élsz, magadat!” – Hogyan alakult testnevelői pályája? Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – Testnevelő karrierem első állomása a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola volt, ahol három évet tanítottam, majd elkerültem a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imrébe. Nagy szerencsém volt, mindkét helyen befogadók voltak mind a kollégáim, mind a diákjaim, kezdő tanárként mindenben segítettek. A Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában szoros kapcsolat alakult ki a kollégákkal, mindent megbeszélünk, és mindenben számíthatok rájuk, ugyanúgy az igazgatóra is. A gyerekeknél van egy réteg, aki nagyon szereti a testnevelést, sajnos egyre kevesebben. A többi tanuló hozzáállása testnevelésórán sajnos elég passzív, próbálok minél kreatívabb lenni, és megszerettetni velük a testnevelést, de a mai világ, ahogyan felgyorsult, minden sikert egyből akarnak, ha meg nem jön össze, akkor szétesnek, és passzívvá válnak. A heti két óra nagyon kevés, és még ha az alól is felmentik magukat, akkor az az egyenes út az elhízáshoz. Nem fejlődik úgy az izom, a szalagok elgyengülnek, elszoknak a mozgástól, a terheléstől, majd a későbbiekben nehezebb lesz az újrakezdés, ha bármilyen tömegsportágban kipróbálnák magukat. – Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire? – Nekem a hobbim is a sport, nem munkának tekintem, minden részét, mozzanatát imádom. Ha éppen nem csinálom, erről álmodok. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat, szerencsére már minden megtalálható az interneten, így könnyebb dolgunk van, mint az előttünk állóknak. Ha éppen nem dolgozom, különféle edzéssel kapcsolatos tudományos cikkeket, videókat nézek, hogy jobb tanár, illetve jobb edző legyek. – Milyen szakmai kapcsolat fűzi a szüleihez? Említette, hogy édesanyja síedző … – Szüleim mindketten sportolók voltak, édesanyám alpesi síző, édesapám meg jégkorongozó. Amikor abbahagyták aktív pályafutásukat, édesanyám síedző, édesapám pedig testnevelő tanár lett. Ennek is köszönhetően gyakorlatilag egyenes út vezetett pályaválasztásomig, nem kellett noszogassanak a sport felé. Jó példát mutattak, támogatásuk egyértelmű, mindig figyelemmel kísérik tevékenységemet mind a testnevelő tanári pályán, mind a személyi edzősködésem terén. – Igaz, hogy a párját is a sportnak köszönheti? – A páromat is a sport által, az edzőteremben ismertem meg. Nagy szerencsém van vele, mindenben támogat és segít. Augusztus elsején rendeztem egy fekvenyomó versenyt az Atlas Gymben, ahol ő segített bíráskodni, nélküle nem jöhetett volna össze. Egy hullámhosszon vagyunk, mivel ő is beleszeretett a súlyzós edzésbe, a közös produktív, minőségi program nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy támogassuk, és ne lehúzzuk egymást. – Foglalkozik mással is, ami szorosan kapcsolódik a sporthoz? – Másodállásban személyi edző vagyok az Atlas Gymben, súlyzós edzéseket tartok a klienseknek. Sikeresnek érzem az egész tevékenységet, itt érzem magam igazán produktívnak. Látom, ahogyan fejlődnek az embereim, ahogyan változik a testük, ezáltal a személyiségük is pozitív irányt vesz. Több sikertörténetem van, hisz akadnak, akik le tudtak már fogyni, volt aki 30 kilogrammtól tudott megszabadulni. Ezek a történetek adnak nekem erőt, hogy folytassam, amit csinálok, mert jó úton járok. Minél több embernek szeretnék segíteni céljaik elérésében. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? – A sport a mindenem, ha valami oknál fogva nem tudok edzeni, már elvonási tünetem van. E köré épül az egész személyiségem, ez ad a napnak gerincet, és ehhez kötök mindent. Ezáltal a táplálkozásra is figyelek, mivel szorosan egyben jár a fejlődéssel. Edzés, táplálkozás, regenerálódás, erről szól minden napom.

Vlaicu Lajos