A siker összetevői: te, a célod és a kitartásod

Laczkó Szilvia pályakezdő testnevelő tanárnő, Gyergyószentmiklóson, a Vaskertes Általános Iskolában tanít, ahol egykor maga is diákként végezte elemi osztályos tanulmányait. A sporttal, azon belül a kosárlabdával nagyobb lánytestvérei révén ismerkedett meg. A sport szerves részét képezi mindennapjainak, pályakezdő testnevelő tanárként lelkesnek és elhivatottnak érzi magát. Fontosnak tartja, hogy lehetőleg minél több fiatal válassza a sportot szabadidős tevékenységének, hiszen egészségmegőrző szerepén túl jó feszültségoldó is.

– Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

– A sport iránti kötődésem már hatéves koromban kialakult, ebben nagy szerepet játszott a két nagyobb lánytestvérem elkötelezettsége a kosárlabda iránt. Az akkori edző Hoffmann Gabriella volt, aki idővel felfigyelt rám, mivel látta a lehetőséget bennem. Ez elsősorban a lelkesedésemnek volt köszönhető. Amikor csak lehetőségem nyílt, mindig elkísértem a nővéreimet az edzéseikre, és ahogy a kispadról figyeltem őket, sokszor eltűnődtem azon, hogy majd idővel én is eljuthatok erre a szintre. Mindeközben Gabi néni különböző gyakorlatokat végeztetett velem a pálya szélén. Ezeket a gyakorlatokat minden egyes alkalommal nagy örömmel teljesítettem, gondolván, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy majd a későbbiekben egyszer talán én is csapattag lehessek. Törekvéseim célra vezettek, hiszen nemsokára engem is beválogattak a csapatba.

– Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni?

– Gyergyószentmiklóson, a Vaskertes Általános Iskolába jártam nyolcadik osztályig, majd a középiskolát a Salamon Ernő Elméleti Líceum matematika és informatika szakán végeztem. Felsőfokú képzésemet Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport szakán szereztem. Egyetemi éveim alatt egyre inkább tudatosult bennem az, hogy testnevelő tanárként szeretnék elhelyezkedni. A szüleim nagyban hozzájárultak a pályám kialakulásához, támogattak és mellettem álltak mindvégig ezen az úton. Mindezért úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy támaszt nyújtottak, bátorítottak és segítettek céljaim elérésében. Hálás vagyok ezért nekik.

– Sportolt teljesítményszerűen?

– A teljesítményszerű sporttevékenységemet illetően az általános iskolás éveim alatt a gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub leigazolt játékosaként szerepeltem a kosárlabdacsapatban. A négy évet követően az edzőnk elköltözött, ennek következtében akkori csapatunk felbomlott. Ennek ellenére hárman a régi csapatból egy kisebb korosztályú csapathoz igazoltunk, ahol még egy évig folytattuk a teljesítményszerű kosárlabdát Hobaj Levente edző irányítása alatt. Az egy év leteltével már csak az iskolai kosárlabdacsapat tagjaként folytattam sporttevékenységemet.

– Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét?

– Az eddigi életemet meghatározó gondolat, hogy a sikerhez négy dolog kell: te, a célod, a miérted és a kitartásod. Ez segített és segít az eddigi életem nehezebb időszakaiban.

– Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata?

– Az egyetem sikeres elvégzése után rögtön el is tudtam helyezkedni a Vaskertes Általános Iskolában. A beilleszkedés viszonylag könnyen ment, ugyanis az általános iskolás éveimet is ebben a tanintézményben töltöttem, így több egykori tanáromra kollégaként is tekinthetek. A diákokkal kialakult közvetlen kapcsolatomhoz nagyban hozzájárul a fiatalos hozzáállásom. Ez leginkább, úgy gondolom, a koromból adódik. Pályakezdőként igyekszem minél nagyobb elszántsággal és energiával megszerettetni a sportot diákjaimmal.

– Bár még pályája elején van, mégis hogyan látja a diákokkal való közös munkát?

– Jelenleg általános iskolás osztályokat tanítok, tehát előkészítőtől egészen nyolcadikig. Én úgy gondolom, hogy mindennek megvan az előnye és hátránya, mint ahogyan a két korosztálynak is. Az elemi iskolás gyermekeknek sokkal nagyobb a motivációjuk, a mozgásigényük. Ezek a gyerekek csillogó szemekkel, hatalmas jókedvvel várják mindig a testnevelésórát. Az órákon pedig bármiről van szó, alig várják, hogy megcsinálják, gyakorolják, majd utána játsszanak. Igényelik részemről a bátorítást, a dicséretet, valamint az odafigyelést. Az elemi osztályos órák után én magam is feltöltődöm, hiszen látom rajtuk, hogy mennyire boldogok, mindenhez jó kedvvel állnak hozzá, és ez engem pozitív érzéssel tölt el. Az előbbiekben az előnyökről volt szó, de mint mindennek, hátránya is van ezeknél a korosztályoknál tanítani. Az egyik hátrány, hogy még korukat tekintve kicsik, sokkal több magyarázatot, türelmet igényelnek, hiszen általában elsőre nem mindig értik meg, mit és hogyan is kellene csinálni. Talán ilyen szempontból az előkészítő osztályokban a legnehezebb, hiszen ők még nem tudják milyen a testnevelésóra, hogy történik a bemelegítés, mi az a tornasor, és sorolhatnám tovább. Náluk nagyobb türelemre van szükség, nehezebb rendet teremteni, viszont a visszajelzés a részükről sokkal pozitívabb. Az általános iskolás gyerekeknél is megvan ez a hatalmas bizonyítási vágy, a pozitív hozzáállás viszont már nem annyira nagy mértékben. Ők már nagyobbak, sok dolgot már tudnak, így tehát kevesebb magyarázatra, kevesebb megszólításra van szükség, ami a fegyelmet illeti. Más részről, ahogy nőnek, úgy a lelkesedés is alábbhagy, komolyabbak, ami részben jó, részben nem. Ha az a kérdés, hogy melyik osztályoknál könnyebb tanítani, akkor az általános iskolásokat mondanám, viszont a gyermekzajos, jó hangulatú és kedvű óráknak a pozitív visszajelzése sokkal fontosabb számomra, hiába, hogy a tanítás része nehezebb, de ez a visszajelzés a részükről mindent megér. Úgy gondolom, hogy mindkét korosztállyal megtaláltam a közös hangot, hiszen maga a testnevelés is mint tantárgy a gyermekek közkedvelt órái közé tartozik. Az órákon arra is próbálok figyelni, hogy ne csak tanításról legyen szó, hanem főként arról, hogy ők jól érezzék magukat.

– Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire?

– Mindennapjaim részét képezik a testnevelő pálya mellett a különböző szabadidős tevékenységek, mint például a csoportos aerobikórák. Ezeken hetente egy alkalommal veszek részt, emellett kosáredzésre járok egy amatőr felnőtt csapattal, és ezt még kiegészítik a heti többszörös súlyzós edzések. Nemrégiben jött egy újabb lehetőség, amire hobbimként és hivatásomként egyaránt tekintek, az újonnan megalakuló Bohaty Miklós Kosárlabda Akadémián belüli edzősködés. A mi térségünkben ez új lehetőségeket nyithat meg, ami az itteni kosárlabdasport világát illeti.

– Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét, van lehetőségük a továbbiakban komolyabb karriert befutni? A telefonos világban érdeklődnek egyáltalán a sport iránt a fiatalok önszántukból, nem szülői nyomásra?

– Számtalan lehetőség nyílik azoknak a gyermekeknek, akik komolyabb karriert szeretnének befutni a sport világában. Ehhez hozzájárul a különféle sportklubok megléte, ugyanis ezek a sportklubok mind-mind újabb lehetőséget adnak és jelentenek a tehetséges diákok fejlesztésére. A mai modern technológiaközpontú világban egyértelműen kisebb százalékban választják a mozgást a gyermekek. Szükségük van a szülői biztatásra, hogy elinduljanak a sportos életmód felé. Vannak olyan tanulók, akik önszántukból kezdenek el sportolni, hiszen érdekeltebbek a sporttevékenységek területén. A testnevelő tanárok egyik dolga, hogy a diákokat a számukra megfelelő sportág felé irányítsák, vagy legalábbis terelgessék a tehetségük gondozása érdekében.

– Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében?

– Számomra a sport a fizikai és mentális fejlődésem eszköze, rendszert visz a mindennapjaimba és egyúttal önuralomra tanít. A rendszeres sportolás a táplálkozás mellett az egészséges életmód szerves részét képezi., Emellett meg kell hogy említsem, mennyire fontos szerepe van a mozgásnak a mindennapos stressz levezetésében is. Pályakezdésemet nagyban megnehezítette a kialakult járványhelyzet és az ezzel járó online oktatás, ennek ellenére ez nem fosztott meg a gyermekekkel való foglalkozás és a tanítás örömétől. A kis idő alatt, amíg lehetőségünk volt „normális” keretek között megtartani az órákat, óriási lelkesedéssel töltött el, hogy láthattam a gyermekeket fejlődni. A tudat, hogy ehhez én segítettem hozzá őket, nagy örömmel töltött és tölt el a mai napig. Remélem, hogy mihamarabb visszatérünk a hagyományos óratartáshoz és megszűnik ez a jelenlegi korlátozás.

Vlaicu Lajos