„A negatív karakterekben van valami izgalmas…”

FOTÓ: BARTALIS ELŐD

Színésszé válása nem döntés kérdése volt, inkább egy természetes folyamat, amelyet a gyermekkori emlékek, benyomások jelentősen befolyásoltak – a székelyudvarhelyi származású Kolozsi Borsos Gábor nem tudatosan, de elhivatottan és határozottan választott hivatást egy inspiráló környezetből táplálkozva. Tizenkét éve tagja a Figura Stúdió Színház társulatának, emellett diákszínjátszó csoportot vezet, fontosnak tartva nemcsak a tehetségesek kibontakoztatását, hanem egy értő közönség kinevelését is.

– Gyermekkorodban „fertőzött meg” a színház: hogyan emlékszel vissza erre az időszakra, milyen benyomások értek abban a környezetben?

– Székelyudvarhelyen az 1970-es években alakult át hivatalosan népszínházzá a sokkal korábban létrejött amatőr társulat. A Székelyudvarhelyi Népszínház ugyanazon az elven indult el, mint a Figura annak idején: különböző foglalkozású emberek úgy döntöttek, hogy színházat akarnak csinálni, érezték, hogy hiányzik valami a kulturális életből. Nagynéném és nagybátyám is alapító tagjai voltak a társulatnak, így a szüleim is odakerültek, egy ideig játszottak is. Édesapám elektrotechnikus lévén, a technikával is foglalkozott a színháznál, édesanyám „ott ragadt” a rendszerváltás után is: súgóként, ügyelőként dolgozott, így számomra olyan természetes volt az a közeg, mint más gyermeknek a játszótér. Mindig szerettem az öltözőben hallgatni a beszélgetéseket, a turnék alkalmával a hosszú, buszos utazásokat. Alapvetően hatással volt rám, de nem úgy emlékszem vissza, mint valami rendkívülire, inkább amolyan természetes dologként tartom számon ezt az időszakot.

– Mégis meghatározta az életed későbbi alakulását is…

– Nem volt tudatos az sem, hogy a középiskolát drámaosztályban kezdtem, amelyet Fincziski Andrea, Csíky Csengele, Balogh László és Sarkadi Zoltán indítottak. Magától értetődően felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakára. Az első tudatos döntés a pályámmal kapcsolatban az volt, hogy a gyergyói színházat választottam. Harmadéves egyetemistaként láttam három előadást a Figurától: a Rókajátékot, a Világtalanokat és a Lakodalmat. Nagyon megtetszett a társulat, és amikor Béres László akkori igazgató megkeresett, hogy szeretnék-e itt dolgozni, azonnal igent mondtam, annak ellenére, hogy korábban a nagyváradi színháztól is kaptam ajánlatot.

Lázár Ervin meséje nyomán készült előadás. A négyszögletű kerek erdő című mesejátékban FOTÓ: JAKAB LÓRÁNT

\– Milyennek látod a gyergyói közönséget? Hogyan fogadnak, érkezik-e tőlük visszajelzés?

– Amikor 12 évvel ezelőtt idekerültem, válságos állapotban volt a színház, szerencsére ez mostanra megváltozott. Azt látom, hogy kialakulóban van egy polgári réteg, nő a közönségünk, egyre többen vannak, akik szeretnek a színház közelében lenni: nemcsak az előadásokra, ránk is kíváncsiak. Persze nem állítom, hogy sztárként kezelnek, de nagyon jólesik, amikor az edzőteremben megkérdezik, mikor lesz új bemutatónk, ami azt jelenti, hogy van várakozás a nézőkben és igény az újra.

– Ebben az öntudatra ébredésben nemcsak színészként jársz közben, hanem tanítóként is. A Szín-kron diákszínjátszó csoportot vezeted több éve.

– Amikor elkezdtem diákokkal foglalkozni, friss végzősként azt gondoltam, rengeteg tudás van bennem és azt feltétlen át kell adnom. A Salamon Ernő Gimnázium akkori színjátszócsapatának működésébe segítettem be, később alakítottuk meg a Szín-kron csoportot, idén tíz éve. Az volt a fő cél, hogy összefogjuk a gyergyói középiskolásokat, s kineveljünk egy értőközönséget abban a korosztályban. Nagyon büszke vagyok, amikor a diákjaim megnéznek egy előadást, utána pedig elemzik a látottakat, hiszen ez azt jelenti, hogy kialakulóban van az esztétikai érzékük, tudják, milyen a rossz előadás, van kedvencük. Alapvetően nem célom, hogy előadásokat termeljünk a csoporttal, de örülök, hogy évente van egy, amit a Figura is felkarol, és a bérletes darabok sorában nézhető. Így a diákok is megtapasztalhatják, milyen érzés a színpadon állni, ettől sokkal jobban értékelik majd amit látnak a nézőtérről. Felüdülés számomra ez a csoport, terápia, és egy tanulási folyamat.

– Hogyan készülsz egy szerepre, hogyan formálod meg magadban a karaktert?

– A szöveget általában próbán tanulom meg, otthon inkább gondolkodom rajta, hogyan lehet megalkotni a karaktert, vagy egy mozdulat hogyan nézne ki az adott szerepben. Mostanában egyre több negatív figurát játszom, és miközben ezt tudatosítottam, rájöttem, hogy egyre jobban szeretem, ha valami furcsát kell játszani. Nem érzek különbséget a figurák jellege között, előadásfüggő, hogyan kell dolgozni vele, és helyzetfüggő, hogy mennyire nehéz megalkotni.

– Járványhelyzet van, ami a színházak életét, közönséggel való kapcsolatát is befolyásolja. Hogyan éled ezt meg színészként és a színjátszó csoport vezetőjeként?

– Ezt az időszakot próbáltam értelmesen kihasználni. Amikor lehetett dolgozni, akkor a színházra figyeltem, amikor nem volt erre lehetőség, akkor azokat a dolgokat pótoltam, amire nem volt időm munka mellett. Sok időt tölthettem a feleségemmel, és erre szükségem is volt. A diákokkal ebben az időszakban sikerült készítenünk és bemutatnunk egy előadást, természetesen a körülményekhez igazodva.

– Az eljátszott karaktereken túl, a diákokkal való foglalkozás, fotózás mellett mi az, ami foglalkoztat és a színpadon is megmutatnád?

– Nem titok, hogy készülök egy egyéni műsorral a következő évadban. A bor filozófiája (Hamvas Béla) könyv nyomán egy olyan előadást szeretnék létrehozni, amelyben a boron keresztül beszélgetek az életről. Szeretnék elmondani néhány dolgot, amelyekre előadások alkalmával nem adódik alkalom: vannak értékek, amelyekben hiszek, és ezt megosztanám a nézőkkel.

Boncina-Székely Szidónia