Szűk egy hónap alatt második alkalommal voltam szemtanúja annak, hogy az erdélyi vidékért való összefogást kézjegyekkel is szentesítették. Először Székelyudvarhelyen a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tizenegyedik kongresszusán, majd tegnap a megyeházán a három székelyföldi megye elnöke is csatlakozott a korábban aláírt megállapodáshoz. Sem a korábbi megállapodás szövege, sem a helyzet nem változott. Az első megállapodás idején és most is kampány van, a helyzet pedig változatlan: az erdélyi vidéknek, és ezen belül a székelyföldinek is, szüksége van a segítségre. Istápra van szüksége – s ha istápra, akkor ez azt is jelenti, hogy elismerjük saját rokkantságunkat. El kell ismerni, mert a romlás jelei már külsőre is látszanak. Milyen ember, aki a saját vackát ugatja? Hát ilyen, mint én is. Féltésből adódik csaholásom, s közben nem tudom, mi okoz nagyobb fájdalmat: a hallgatás, vagy az, ha saját fajtánkba harapunk. Kiáltó szóra lenne szükség. Kiálló emberekre. Az erdélyi magyar politikai elitünk jó ideje felrobbantotta önmagát. Ezen a sajátos kisebbségi porondon volt már minden: boszorkányüldözés, kifüstölés, máglyán való égetés, menekülés, menekítés, alkudozás, árulás, arcon köpés, megbélyegzés, sepregetés és szőnyeg alá seprés. Volt, amikor a pluralizmust és a választás szabadságát hirdették, idén az összefogás van napirenden, most éppen a vidékért. Miért az összefogás lemez került előtérbe? Mert egyre kevesebben maradtunk. Az egyházak évente készítenek jelentést arról, hányat temettek és hányat kereszteltek. Még ezek a statisztikák is megtévesztőek, mert a szülőföldhöz való ragaszkodás sokszor egy-egy keresztelőben, az itthon maradt rokonoknak szervezett lakodalmakban merül ki. A hazajáró lelkek csak a statisztikát szaporítják itthon, és a szülőföldszeretetről szóló szónoklatokban jeleskednek. A viaszosvászon alatt pedig egyre sokasodnak a gyászjelentők... Vasárnap választások lesznek. A mi kicsi szomszédságunkból idén öt embert kellett törölni a választói névjegyzékből – véglegesen. A külföldi munkavállalók, akik nem fognak hazajönni egy pecsételés kedvéért, a távolmaradók számát gyarapítják. 1990, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012 – ezekben az években volt szavazás Romániában. Képviselőket és szenátorokat választottak, akiknek mindvégig volt szavazati joga. Én hatodszorra megyek vasárnap választani. A választás is a választás szabadsága. A távolmaradás is a választás szabadsága. Ahogy a helyben- és itthon maradás is a választás szabadsága volt. Vasárnap a maradék választása lesz. Azoké, akik nemcsak keresztelőre, lakodalomra jönnek haza, hanem a szürke és színes napokat is itthon töltik. A naptár 365 napján erdélyinek, székelyföldinek érzik magukat. A mi választásunk nem egy hétvégére szól, hanem 365 napra, négyszeresen. Daczó Dénes