A székelység története című könyv második, javított kiadásának bemutatójával kezdődik ma 18 órától a Csíki Székely Múzeum bástyatermében a Ma­gyar Kultúra Napja alkalmából szervezett idei rendezvénysorozat. A kötet fontosságáról, létrejöttének körülményeiről dr. Hermann Gusztáv Mihály főszerkesztő és Ferencz S. Alpár programirányító számol be. – Bő három évvel ezelőtt jelent meg A székelység története című kiadvány, amely a szerzők szándéka szerint tankönyv és kézikönyv a gyermekeknek, no meg mindazok számára, akiket érdekel a székelyek történelme. Milyen igény hívta létre a kiadványt? [caption id="attachment_21371" align="alignleft" width="300"] Ferencz S. Alpár[/caption] Ferencz S. Alpár: Az első kiadásnál a legfontosabb szükség az iskola, az oktatás irányából érkezett. A Marga-féle oktatási, kerettantervi reform lehetővé tette volt a 2000-es években, hogy a központi tantervek merevségét feloldhassuk a helyi tantervek bevezetésével. Ekkor a történelmi Székelyföld számos iskolájában helytörténeti, honismereti választható tantárgyakat hirdettek meg a történelem szakos kollégák. Emlékszem, jómagam is a székelység történetét hirdettem akkor és nagyon népszerű volt. A tankönyv szükségességét a választható tantárgyaknak bevezetése eredményeképpen fel­gyülemlett tapasztalat alapozta meg. Abban az időben egyre több kolléga érezte szükségét annak, hogy jó lenne egységes tananyag szerint tanítani a székelység történelmét. Ugyanakkor a szerkesztői csoport első találkozásain már megfogalmazódott a tankönyv második célcsoportja irányából érkező másik szükséglet is: vagyis egy olyan, népnevelő jellegű kiadvány szerkesztése, amely a tágabb, már nem iskoláskorú közönségnek a székelység története iránti érdeklődését elégíthesse ki, hozzáférhetőbb nyelvezettel, könnyed stílusban. Így lett a kiadványunkból tankönyv és kézikönyv. Hermann Gusztáv Mihály: A székelység története szerteágazó igények nyomán kellett új kiadást megérjen. Egyfelől, mert az első kiadás rekord példányszáma sem elégítette ki a nagy érdeklődést: a belföldi piac töredéke volt kihasználva, Magyarországon pedig szinte egyáltalán nem volt terjesztve. Úton-útfélen kérik-követelik személyesen tőlem is, jelen pillanatban egyetlen példány sincs birtokomban, mindet „kicsalták” a jó barátok meg ismerősök. Másfelől a szakmai reakciók (a jóindulatú és építő kritikák, mert a sarat „lepalljuk” magunkról és nem foglalkozunk vele) is indokoltak néhány kisebb beavatkozást. Végül pedig magunk – úgy mint szerzők-szerkesztők – is fedeztünk fel néhány dolgot, amit szerettünk volna másképp megoldani. Meg hát tessék megnézni az illusztrációs anyagot az első kiadáshoz képest: illusztrátorunk nem henyélt a két kiadás közti időszakban… – Az első kiadás fogadtatásának csak egyik része ismert: a román politikum elutasító magatartása. De hogyan fogadta a román történész szakma, volt-e pozitív megnyilatkozás? S milyen volt a magyar történész szakma részéről a fogadtatás? [caption id="attachment_21372" align="alignright" width="300"] Hermann Gusztáv Mihály[/caption] H. G. M.: A román politikum elutasító magatartása a történész szakma egy részét is arra késztette, hogy hasonlóképpen viselkedjen. Tudjuk, volt aki szakmai előmenetele érdekében tette, mások meg valószínűleg mert ezt szokták meg: a magyarok írnak valamit, mi meg kritizáljuk. Így kifejezetten pozitív megnyilatkozásról román szakmai vonalon nem tudok. Magyar részről viszont a szakma legmagasabb szintje igen pozitívan értékelt: az Akadémia közeli, illetve ahhoz tartozó történészkörök jó véleménnyel voltak, ha pedig emellett kritizáltak valamit, azt csak láthatóan építő-jobbító szándékkal tették. Egyértelműen negatív magyar nyelvű reakció – tudomásom szerint – csak a szakmán kívülről érkezett, szakmailag mérhető, illetve a magyar kultúrában súllyal bíró sajtóorgánumok nem támadták kiadványunkat. F. S. A.: Sajnos, mivel a könyv megjelenése után hamar megjelent a világhálón egy nagyon igénytelen és helytelen román fordítás a könyvről, számos félreértés adódott a jóindulatú és kevésbé jóindulatú román közvélemény részéről. Míg az előbbiek csak a hagyományos történetértelmezési, historiográfiai nézetkülönbségek talaján maradtak, addig az utóbbiak megnyilvánulásai xenofób színezetet is kaptak. Így utólagos értékelésemben a magyar szakma általánosságban kedvezően véleményezte, a kritika inkább konstruktív, kiegészítő jellegű volt. – Van-e visszajelzés arról, hogy hány iskolában, osztályban használják kézikönyvként, netán tankönyvként a kiadványt? F. S. A.: Már akkor, a megjelenés időszakában Hargita és Kovászna megye iskoláinak több mint kilencven százaléka kért és kapott a tankönyvből legalább egy osztályra valót. Ismereteink szerint a térség számos iskolájában használják a tankönyvet, vagy a kisebbségi történelmi tankönyv és tananyag kiegészítésében, vagy választható tantárgy keretén belül, esetleg önképző, tematikus körökön. H. G. M.: Erről a tanfelügyelőségek, illetve a politikum iskolaügyben illetékes képviselői szolgálhatnak adatokkal. – A magam részéről az áttekinthetőséget, a szöveghez sok szállal kapcsolódó, tetszetős, a gyermekek vizuális világához közel álló illusztrációkat, a sok szerző munkáját összehangoló egységes szerkesztési koncepciót, no meg a gyermekek érdeklődési körével való kapcsolatokat – így a filmajánlókat – tartom a kötet erősségének. Ilyennek kellene lenni egy korszerű tankönyvnek! Hogyan sikerült ezt megvalósítani? F. S. A.: A cél első perctől egy olyan kiadvány szerkesztése volt a külalak szempontjából is, ami az akkori – de akár a jelenlegi! – tankönyvek teljes ellentéte lehessen. Ez a tankönyv papíranyagban is, illusztrációit tekintve is a gyermekek szépérzékét provokáló, a kivitelezésében és illusztrálásában is az olvasásra késztető kiadvány kellett legyen és az is lett. Azt akartuk bebizonyítani, hogy néhány lejből is lehet minőségi tankönyvet készíteni, és szent meggyőződésem, hogy ez a kötet most is, ha nem a is legolcsóbb, de a legszebb, leggyermekközpontúbb tankönyv szerepű kiadvány Romániában, még akkor is, ha a hazai közoktatási jog szerint nem hivatalos tankönyv. H. G. M.: Mi tulajdonképpen nem tankönyvet írtunk. Közérthető, mindenki által fogyasztható történelemkönyvet próbáltunk írni, amit lehetőleg szeressen a nagyapa és az unoka, és a kettő között, aki még belefér. Úgy éreztük, ez hiányzik a polcokról, hát ezt próbáltuk tehetségünk szerint pótolni. Tehát ez nem olyan tankönyv, mint ahogy azt a didaktikai meg neveléstudományok vaskalaposai elképzelték. De tankönyvként használható, és igen: ilyen is lehet a tankönyv. Nagyobb szerepet szán a pedagógusnak, az ő differenciáló képességének, és akkor működik. A magam részéről a humántudományok tankönyveit – legalábbis ha opcionális, választott tárgyról van szó – hasonlóképpen képzelném el, de ez csak az én véleményem. – Miben különbözik a második kiadás az elsőtől? H. G. M.: A második kiadás korrigál bizonyos – a szakma által jelzett, illetve a szerzők-szerkesztő által utólag észrevételezett – dolgokat (erre vonatkozóan lásd a bevezetőt), bővített illusztrációs anyaggal rendelkezik, és mi tagadás, finomít bizonyos (szándék szerint senkit nem sértő, de annak minősített) kifejezéseken-megjegyzéseken, de nem változtat a szerkesztői-szerzői felfogáson, alapálláson. F. S. A.: Rendszerezettebb, gazdagabb illusztrációkban, ugyanakkor beépítettük az első megjelenést követő konstruktív kritikát és észrevételeket. – Számítanak-e a román politikum részéről ellenkampányra? F. S. A.: Reméljük, az első kiadás után, ezzel a jelképes meteoritdarabbal elégett minden elégethető kőzet a sztratoszférába való belépésekor..., habár meglepetések mindig is lehetnek. Szeretném hangsúlyozni: annak ellenére, hogy a kiadvány tankönyv jellege továbbra is rendkívül fontos, a második kiadás megjelentetését a nem iskoláskorú, felnőtt közönség fokozott érdeklődése és igénye váltotta ki. H. G. M.: Hamarosan kampány kezdődik, már hogyne lenne ellenkampány is? – Lesz-e román fordítása a kötetnek? H. G. M.: A korrekt román fordítást már régen javasoltam, nem tudom, mi történt ebben az ügyben, ezzel mások foglalkoznak. F. S. A.: Annak ellenére, hogy ennek szükségességét már az elején megfogalmaztuk, még nem sikerült megvalósítani. Továbbra is fontosnak tartom, hogy elkészüljön a román fordítás, hisz elkerülhetjük vagy ártalmatlaníthatjuk a „jóakaró” fordításokat, értelmezéseket. Sarány István