A Gyergyóalfaluból származó Vargyas Ildikó nemcsak alkotásaival, de egész munkásságával, mindennapjaival a magyarság és az ősi hit megtartását, a jövő nemzedéke iránti felelősséget vállalja. Képzőművészként agyagból, nemezből és fából alkot szakrális témájú munkákat, a hétköznapokban pedig a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi-programjában dolgozik, ahol a Magyarország határain túli területeken a magyarság identitásának megőrzéséért dolgozik pedagógusként, rendezvényszervezőként és a közösséget összeforrasztó erőként. Kárpátalja után most a Mezőségi Válaszútra szólítja a hivatása, de a pünkösdi időszakot szülőfalujában tölti. Vargyas Ildikó képzőművésszel Boncina-Székely Szidónia beszélgetett. [caption id="attachment_89879" align="aligncenter" width="1000"] Vargyas Ildikó a karcfalvi emlékmű előtt[/caption] – Milyen indíttatást, ihletet, bátorítást kaptál a környezetedtől, hogy a képzőművészet felé indulj? – Már egészen kiskoromban, amikor még óvodába sem jártam, a környezetemben lévő összes felületre rajzoltam. Amikor épp nem találtam üres lapot, pap nagybátyám nagy, vaskos könyveit emeltem le a polcról és a lapszéleket telerajzoltam. Nem tudtam, mi az, hogy képzőművész, de bármilyen anyagot adtak a kezembe, imádtam valamit kihozni belőle. Később, az általános iskola harmadik osztályában kezdett tanítani Balázs József festőművész, aki kiemelt a többiek közül, megdicsért és meglátta bennem a tehetséget. Majd elkezdtem járni rajz szakkörre, nyertem több pályázatot, és művészeti középiskolába felvételiztem, Csíkszeredába. Az életem e részén nem volt vargabetű, mert világosan tudtam, hogy képzőművész szeretnék lenni, és ezen az úton haladok azóta is. – Gondolom, a döntésben segített a gyergyóalfalvi környezet, ahonnan nagyon sok képzőművész indult el, ahol alkotások sokaságával találkozik, aki ott jár. – Annyira tiszteltem az alfalvi képzőművészeket és úgy felnéztem rájuk, hogy sohasem hasonlítottam volna magamat hozzájuk, de nyilván, nagy hatással voltak rám. Azok az alkotások, amelyek körülveszik az alfalvi embert, meghatározók. Márton Árpád tanítványa voltam a művészeti iskolában, ő az a képzőművész, aki emberként is magával ragadó. Sajgó Ilona is hatott rám, édesapám osztálytársa volt, ezért közelebbi kapcsolatban voltam vele kiskoromtól. Ugyanakkor elmondhatom, hogy sok esetben nem is a művész hat az emberre, hanem maga az alkotás, amely egyfajta kivetülése a művésznek. Mai napig rácsodálkozok egy-egy alkotásra, és olyan apró részleteket fedezek fel benne, amit még nem láttam, és szerintem ez továbbra is így marad. – Alkotásaidat meghatározzák a népművészeti motívumok, a kereszt mint ősi ábrázolási hagyomány, de legfőképpen a Mária-tisztelet. Szakrális témájú alkotásaid központi témája a Szűzanya. Honnan gyökerezik ez? [caption id="attachment_89880" align="aligncenter" width="1000"] Alfalvi zarándokok pihenője Karcfalván[/caption] – Vallásos családban nevelkedtem, nagymamám mélységes tisztelettel és mint egy jó ismerősről, úgy beszélt a Szűzanyáról. De nemcsak nagymamám: gyermekkoromban Alfaluban az öregasszonyok rendszeresen Máriáról álmodtak, róla mondtak történeteket, mindennap volt valami hozzá kapcsolódó dolog. Amikor dörgött az ég, nagymamám mindig azt mondta, hogy Mária takarít… vagy ha éppen szerdán mosott, és kisütött a nap, akkor mondta, hogy most Mária is mosott a mennyországban, és kisütött a nap, hogy nekünk is megszáradjon a ruhánk. Olyan mélyen benne volt Mária az életünkben, mintha egy lett volna közülünk. Nagyon sokat jártunk templomba, a májusi vecsernyéket szerettem a legjobban, nekem ezek tele voltak misztikummal. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kisgyerekként mesevilágban éltem. Amikor még nem tudtam olvasni, azzal szórakoztam, hogy a templom üvegablakait és képeit nézegettem, és mindig az volt a vágyam, hogy bárcsak én is ilyen szépeket tudnék alkotni, ilyen módon meg tudnám fogalmazni mindazt a sok szép gondolatot, ami bennem van. Aztán amikor művészeti iskolába kerültem, egyre bátrabban kezdtem hozzányúlni a máriás és a szakrális témákhoz, és most már mondhatom, hogy ez az állandó motívum az életemben. Van otthon a szobámban egy kép, amit 14 évesen festettem, egy Mária-ábrázolás, ahogy a holdból kiemelkedik a félhold sarlóján állva. A kezében székely zászlót tart, mert úgy éreztem, hogy ránk jobban odafigyel, mert nagyon nagy szükségünk van arra, hogy egy közbenjárónk legyen az égben, aki tudja, hogy milyen irányban halad a mi sorsunk. Egyetemista koromban még bátrabban nyúltam ehhez a témához, és később egyre gyakrabban előkerült. – Tavaly a csíksomlyói búcsújárás 450. évfordulójára állítottak emlékművet Alfaluban és Csíkkarcfalván. Ez egy közös alkotás, amelyben a te feladatod egy Mária-ábrázolás volt… [caption id="attachment_89881" align="aligncenter" width="639"] Vargyas Ildikó és Balázs József. Tanítvány és mester[/caption] – Búcsújáró ember vagyok, egészen kiskoromban kezdtem el gyalog járni, a napvárást csodálatos élményként éltem meg – ezek életem meghatározó élményei és emlékei. Tavalyelőtt nem jutottam el a zarándoklatra, és akkor történt, hogy a karcfalvi pihenőhelynél egy szikladarab gurult le a hegyről és majdnem eltalálta Balázs Józsefet. Akkoriban épp azon gondolkodott, hogy átadja a vezetést valaki másnak, mert ő már kiöregedett. Amikor a szikla legurult, arra a következtetésre jutott, hogy nem kellene ilyesmin gondolkodnia, mert valószínű, hogy neki ezt addig kell tennie, amíg lépni tud, és ezért elhatározta, hogy megköszöni Máriának a figyelmeztetést és ebből a legurult szikladarabból készíttet egy alkotást. Amikor azon gondolkodtak, hogyan lehetne azt a sziklát alkotássá formálni, Székely József kőfaragó kitalálta, hogy azt a csengettyűt fogja megformázni, amit a gyalogosok visznek magukkal a zarándoklatra. Magyari Lajos asztalosmester elkészítette a csengettyű nyelét és felállították az alkotást Karcfalva határában az erdőben. De látták, hogy valami hiányzik róla: ott volt egy üres tér a csengettyű nyelében, és az egy mandalát, dicsfényt formázott, ami körülveszi a szenteket. Ekkor eszébe jutottak Balázs Jóskának az én máriás alkotásaim… Hatalmas és megtisztelő feladatnak éreztem, amikor megkért, hogy készítsem el az emlékmű közepébe az alkotásomat. Életem legszebb időszaka volt az a hat hónap, amíg az alkotás készült, úgy érzem, eddigi szakrális munkáim ezzel koronázódtak meg. Ez az alkotás – mint a munkáim nagy része – kerámiaalap, amelyre mázakkal festettem, majd több ízben égettem kemencében. Igyekeztem, hogy ez a munka dogmatikailag is megállja a helyét, összekapcsolja a magyarságot a kereszténységgel, és legfőbb üzenete az legyen, hogy csak a közös gondolkodásnak van jövője. Később kiderült, hogy nemcsak Karcfalvára, hanem Alfaluba is szeretnének egy ugyanilyen alkotást, így nagyon kellett igyekezzek, hogy egy időben legyen kész a két munka, pünkösdre. Az alfalvi mű annyiban tér el, hogy nem arra a helyre tervezték eredetileg felállítani, ezért kellett egy hátat is készíteni neki. Erre egy rovásírásos szöveg került, az áll rajta, hogy az alfalvi egyházközség állíttatta a búcsújárás tiszteletére. Így amikor mi már nem leszünk, az utódaink tudni fogják, hogy miért került oda, és bízom benne, hogy el tudják olvasni a rovásírásos szöveget. – Alkotásaid, hittel végzett munkád mind összhangban vannak egyéniségeddel, és valamilyen módon mindig kapcsolódnak a szülőföldedhez. Akárcsak a Memento című kiállításod, amelyet a pünkösdi időszakban láthatnak az érdeklődők a gyergyószentmiklósi Pro Art galériában. [caption id="attachment_89882" align="aligncenter" width="1000"] Mária-ábrázolás[/caption] – Én soha nem jöttem el otthonról igazából, lélekben mindig otthon vagyok, és ez az, ami megtart, bármilyen nehézség adódik. A Memento című kiállításom egy adott alkalomra készült, utána kibővült, ez volt az első önálló kiállításom, ami szabad és engem tükröz, ekkor mertem felvállalni valójában, hogy ki vagyok. A Budapest Galériában volt kiállítva, majd Nagyszebenben. Nehéz volt megtartani ezt a vonalat, nagyon sok kritikát, sok negatívumot kaptam, de attól a pillanattól kezdve, ahogy elhittem, hogy ez jó, hogy ez az én utam, már nem figyeltem a rosszra, és azóta csak a megerősítés jön mindenfelől. Manapság nem annyira divatos ez a szakrális és magyar vonal, amit képviselek, de ezzel kell foglalkoznom, mert ez az én utam.