Sokszor minél idősebb valaki és minél magasabb pozícióban dolgozik, minél több ember fölött, annál inkább kontrollálni szeretné őket. Ez nemcsak a személyes meglátásom, hanem legtöbben a híres lelkivezetők és terapeuták közül is így látják, csak egyet említek példának: Richard Rohr. A kontroll odáig mehet, hogy az emberek, akiket kontrollálnak, elveszítik spontaneitásukat és egy idő után maguktól nem találnak megoldást, hanem mindig várják azt, hogy fentről megmondják nekik, hogy mit tegyenek. A kontroll alatt elveszítjük azt a képességünket, hogy saját magunk ötleteket gyártsunk és azokat megvalósítsuk, és beleidomulunk abba a kézbe, amely irányít (ez sajnos nagyon sok munkahelyre jellemző Székelyföldön). Ezt a jelenséget sok olyan személynél tapasztalom, akihez személyes ismeretség is fűz, és ez a kontroll leginkább életünk két fontos területét érinti: a családot és a munkahelyet. A családban a kontroll sokszor terrorként jelenik meg, amikor a szülők nem tudják elengedni gyerekeiket, és sokszor a fiatalok az idősebbekkel egy udvaron kénytelenek lakni, mert apukának az volt valamiért az életcélja, hogy a fiának az udvarra házat építsen. Annak, akinek nem építettek házat, az köszönje meg, mert ezzel együtt nem is akarták kontroll alatt tartani a jó szándék nevében, természetesen ez nem minden ilyen helyzetben élő családra jellemző, de sokan vannak, akik érintettek. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve – tartja a mondás. Nagyon sokszor az idősebb generáció a fiatalok minden lépéséről tudni akar, főleg, ha egy udvaron laknak (és ha nem, még akkor is). Tudni akarja, hogy ki jön, ki megy, és a függöny mindig akkor lebben, amikor valaki bemegy a fiatal pár házába. Az egy udvaron lakás a legtöbbször börtönné alakul, és cseppet sem meglepő, hogy onnan mindenki meg akar szökni. Ilyenkor jönnek olyan megjegyzések, hogy „ezt mi itt nem így szoktuk csinálni”, „a süteménybe csak ennyi tojást szoktunk tenni” és „a hagymát sem ültetjük ilyen korán”. Legtöbbször minél idősebb valaki, annál jobban szereti kontrollálni a környezetét. Pedig erre rengeteg energia kell, és a leginkább az van csapdában, aki kontrollál. Ez pedig társadalmilag lecseng a legkisebbekig, a szülőkön keresztül a gyermekekig, valahol valakit mi magunk is megpróbálunk kontrollálni, tudatosan vagy anélkül. Nagyon erőszakszaga van annak, amikor a kedves szülő az álmait a gyerekén keresztül akarja megvalósítani, és ha ő nem lehetett annak idején matektanár, akkor most úgy matekoznak délután, hogy az ötödik szomszéd is hallja. Gyakorlatilag nem jobb a helyzet nagyon sok munkahelyen sem, ahol főleg azok maradnak meg hosszabb időre, akik azt teszik, amit mondanak nekik. Ahol a főnöknek istenkomplexusa van, ott csak lehajtott fejjel, ötletmentesen lehet túlélni. Ezért van ennyi ember, aki kedvetlenül megy munkába, mert nálunk a posztkommunista közéletben a legtöbb munkahelyen, ami csak középszerűen vagy erőltetve működik, nem szeretik az ötletben gazdag elméket. Előtérben vannak inkább a bólogató Jancsik és a talpnyalók, akik besúgják egymást a főnök kegyeiért, és azt hiszik, hogy emiatt többek. Igazából épp fordítva van. Érdekes megfigyelni, hogy az újító vállalatok mindig adnak a munkásaik véleményére, és azt is tudják, hogy melyik munkát hogyan kell leosztani, valamint nem esnek kétségbe, ha mindenben, mindenhol nem a legnagyobb polcon ülő „Főnök” dönthet. Igazából aki kontrollálni akar mindenhol és mindenben, az épp attól fél, hogy nem elég értékes, hogy nem szeretik eléggé, és így akarja kiharcolni a figyelmet és mindent, amit így megkaphat. De sosem azt kapja, ami fontos és őszinte, nem is kaphatja azt, mert mindenkit a környezetében arra kényszerít, hogy egy játszmát játsszon, beteg szerep(be)osztásban. Sok ember szereti, ha mások félnek tőle. Ebből a félelemből él! Ha elveszik ezt a forrását, akkor nem marad semmije. Azt gondolom, hogy az ilyen ember önértékelését a teljesítményben vagy valami más elképzelésében látja és végtelenül nincs tisztában saját magával. A mai napon írta egyik diákom arra a kérdésre, hogy miért jó szeretni? a következő választ: mert szeretet nélkül nem érdemes élni! Aki kontroll alatt tart embereket, nem tud szeretni eléggé, vagy csak felszínes módon, de legtöbbször még úgy sem. Azt gondolom, hogy ideje lenne mindenkinek magába nézni és megkérdezni, hogy azért teszem-e a munkám, mert szeretem, vagy azért, mert kontrollálok vele másokat. Mindenről el kell számolni!

Kovács Zsolt