A közösségépítés minden beruházásnál fontosabb

HN-információ
Meglehetősen szerény költségvetésből gazdálkodott Nagy­ga­lambfalva község tavaly – nem lesz ez másképp idén sem. Gyerkó Levente községvezető mégis derűlátó: jól pályáztak, több mint 3 millió euróból gyarapodik idén a község és a közösség. [caption id="attachment_64247" align="aligncenter" width="960"] Gyerkó Levente[/caption] Régi álma a község elöljárójának, Gyerkó Levente polgármesternek az, hogy saját strandon csobbanhassanak nyaranta a nagy- és kisgalambfalviak, a településre látogató turisták. Az elöljáró örömmel újságolta: nem marad hiú ábránd a vágya, tavaly sikerült megegyezni a célra kiszemelt telek tulajdonosával, így, részletfizetés ellenében, az önkormányzat megvásárolta a futballpálya feletti 2,5 hektáros területet és a rajta levő ingatlant. Strandavatót idén még nem tartanak, de kalákában bekerítik a területet, elkészíttetik a terveket, fúrást végeznek, hogy megtalálják a medencét tápláló forrásvizet. A panziónak kialakított épület alsó szintje jelenleg is alkalmas 13 személy elszállásolására, az emeleti részt kell rendbe tenni, hogy télen-nyáron 20 személynek nyújtson kényelmes szálláshelyet – közölte Gyerkó. Tavaly egymillió eurót nyertek uniós pályázaton a község összes utcájának aszfaltozására. Az elöljáró szerint a sok huzavona késleltette az útjavítást, csak ősszel tudtak hozzáfogni, de idén tavasszal folytatják. Vízelvezető sáncokat, járdát alakítanak ki, és még a faluközponton átfolyó patak szabályozására is futja a pénzből. Kilenc kilométer erdei utat is megjavítanak – a szintén uniós alapokból megpályázott 1,5 millió euró értékű beruházás terveinek elkészítése most van folyamatban, a közbeszerzés lebonyolítása után kezdődhet a munka. Ugyancsak uniós forrásból, 500 ezer euróból újul meg, ahogy az elöljáró fogalmazott, „tetőtől talpig, kívül-belül” a község két művelődési háza. Vadonatújra cserélik a bútorzatot, korszerű hang- és fénytechnikai felszerelést vásárolnak. Hetvenezer eurót nyertek munkagépek vásárlására: traktor, utánfutó, szippantós tartálykocsi, egy nagykapacitású, az immár kilencedik alkalommal megszervezendő nyári táborban is jó szolgálatot tevő áramfejlesztő is szerepel a listán. – 3,1 millió értékű uniós projektünk van úgymond kifutás alatt, de kormánypénzekre is pályáztunk. A tavaly befejezett, de még lakatlan óvodának a kerítését csináltatjuk meg, az udvarát tesszük rendbe 150 ezer euróból, az iskolának és óvodának 100 ezer euróból vásárolunk elektronikai felszerelést, bútorzatot, és 500 ezer euróból újítjuk fel tetőtől az alapig a nagygalambfalvi általános iskola épületét, hogy korszerű körülmények között tanuljanak a gyermekek. Fontosak a beruházások, de mindennél fontosabb a közösségépítés. Azt szoktam mondani: mi nem tudunk nyugdíjat adni, de azért tudunk tenni, hogy mindenki jól érezze magát ott, ahol él. Ezért hajtottunk, ezért dolgozunk ezután is. Lényeg, hogy mindig reménnyel, bizakodva tekintsünk a jövőbe – fogalmazott Gyerkó Levente polgármester, aki a magyar kultúra napjának gálaestjén az összetartásban és a hagyományok tiszteletében is követendő példát mutató galambfalviak nevében vette át az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díj Közösségért elismerését. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!