Közösségeinkben egyre több idős ember él egyedül, a Gyulafehérvári Caritas szervezete a megyében több mint nyolcszáz, mozgásában korlátozott koros személyt gondoz a saját otthonában. A beteggondozók kiszállásai segítenek, de nem pótolják a család hiányát, a barátok, szomszédok érdeklődését. A Caritas munkatársai az elmúlt napokban karácsonyi ajándékcsomaggal lepték meg az időseket – mi is ott voltunk, hogy a hogylétük, mindennapjaik felől érdeklődjünk. Pál Bíborka riportja. Utoljára négy éve, a férjem halálának évében járt nálam az angyal. Mónika, a beteggondozó jött akkor is, egy nővel és egy gyermekkel. Felrakták a karácsonyfát, a fiúcska verset mondott. Azutántól magányosan telnek az ünnepek – mondja a borzsovai Margit néni. Az idős asszonyhoz hetente háromszor jár a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, Bükkösi Mónika, idén karácsonyi ajándékcsomaggal is meglepte őt. Az Otthoni Beteggondozó Szolgálat munkatársai több mint nyolcszáz, a Margit néniéhez hasonló körülmények között élő idős személyt gondoznak Hargita megyében. Sokan közülük magatehetetlenek, az ágyban töltik napjaikat: ha valaki meglátogatja őket, pár percre felélénkülnek, ha nem, szó nélkül, egyedül a rádió vagy a televízió társaságában üldögélnek. [caption id="attachment_41755" align="aligncenter" width="5184"] Fotók: Fodor Zsuzsánna[/caption] Csomortánban jó a közösség – Életünk értelmét a másokról való gondoskodás, a környezetünkkel megosztott mindennapok tapasztalata, élménye adja. Különösen szükségünk van társra, amikor alapvető szükségleteinket is csak üggyel-bajjal tudjuk ellátni. A Caritas munkatársai elsősorban ezt az azonnali hiányt, ha úgy tetszik, létszükséget próbálják enyhíteni, amikor idős, magányos, beteg, ágyhoz-házhoz kötött embereket látogatnak. Persze ez semmiképpen nem pótolja a családot, az igaz barátot, jó szomszédot. Ezzel szemben a legszeretetteljesebb szolgálat is csupán pótlás marad – vélekedik az egyedül élő idősek helyzetéről dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója. – Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy valami dönget a két ajtó között. Nem mertem felkelni, hogy megnézzem, mi az. Megvártam a reggelt. Akkor derült ki, hogy a macskát véletlenül berekesztettem a két ajtó közé, az döngetett kínjában – idézte fel az elmúlt napok történéseit Margit néni. Az asszonynak a tűzifát a szomszéd hordja be a házba, ő sepri el télen a ház körül a havat, és segít mindenben, amire szüksége van. – Két unokám van, ők néha meglátogatnak. Az egyik Ajnádon, a másik Csíkszentgyörgyön lakik. Gyermekeim meghaltak. A helyi plébános minden hónapban meglátogat és áldozhatok. Azokon a napokon, amikor jobban érzem magam, kibotorkálok az udvarra, esetleg elmegyek az üzletig. Útközben találkozok emberekkel, megszólítanak, beszélgetünk. – És az ünnepek hogy telnek? Mit csinál karácsonykor, szilveszterkor? – A Mária Rádiót hallgatom, tavaly is jó műsor volt szilveszterkor. Van televízióm is, de azt annyira nem szeretem. Mit mondjak? Egyedül vagyok. Amíg bírok, főzök magamra, szeretnék egy kis töltelékes káposztát készíteni karácsonyra. Aztán lássuk… Bükkösi Mónika beteggondozó szerint Borzsovában, Pálfalván a közösség is odafigyel az idős emberekre. A helyi plébános például, a Caritas adataira támaszkodva, nyilvántartást vezet arról, hogy a térségben kik az egyedül élő személyek, akik már „nehezen bírják magukat”, és minden hónapban legalább egyszer meglátogatja őket. „Nincs, kihez szóljak” Nem mondhatja ezt el a kozmási Jóska bácsi, akinek hét évvel ezelőtt levágták a bal lábát, és azóta idejének nagy részét egyedül tölti. A főúton lakik, a kapuja mindig zárva, mert tart a cigányoktól. – Ebben az évben leestem a másik lábamról is. Most már a tornácig sem tudok kimenni, nem hagytam el a szobámat, csak ha a kórházba vittek. A 76 éves férfi nőtlen, tizennyolc éve él egyedül, amióta pedig mozgásában korlátozott, unkaöccse felesége mos, főz és takarít rá. – Ők látnak el fával is. Látja, az ágyam a kályha mellett van, egyedül is meg tudom rakni. Összevágják, behozzák a szobába, kartávolságra leteszik, tovább intézem. – És mit csinál napközben? – Reggeltől estig itt üldögélek az ágyban, és estétől reggelig is. Nincs, kihez szóljak, ez a legrosszabb. Csendben vagyok. Az idős ember szomszédjában él egy korabeli, szintén egyedülálló férfi, de ő sem mozdul ki otthonról, a faluban szolgálatot teljesítő gondozó szerint mindig televíziót néz. – Nekem rádióm van, azt hallgatom néha. A Mária és a Marosvásárhelyi rádiót – szól Jóska bácsi. A férfi jobb lábát naponta újrakötözi Gergely Kamilla beteggondozó. – A magukra maradt, idős emberek gyakran feladják, és nem harcolnak a betegséggel és a magánnyal szemben. Nem állítanak karácsonyfát, nem készülnek az ünnepre. Vannak, akik az öngyilkosságot választják – mondta Kamilla. Minden meggyújtott gyertya egy rászorulót jelképez Az egyházmegyében nyolc éve ugyanazon a napon, október 14-én gyűlnek össze a települések központjában az emberek, hogy a Gyulafehérvári Caritas önkénteseivel együtt gyertyát gyújtsanak és pénzt adományozzanak a rászorulóknak. Csíkszeredában és Karcfalván idén 1276 személy gondolt a nélkülözőkre, az általuk felajánlott 5415 lejből pedig 79 élelmiszercsomagot készítettek a szervezet helyi munkatársai. Az alapélelmiszert: lisztet, cukrot, olajt, kukoricalisztet, borsó- és babkonzervet, pástétomot, pirospaprikát, fűszerborsot, rizst, háztartási kekszet, házi csokoládét és szaloncukrot tartalmazó csomagokat decemberben kezdi el szétosztani a szervezet az idős, egyedülálló személyek, sokgyermekes családok és fogyatékkal élők között. – És mit tehetünk a magánnyal szemben? Mi a közösség szerepe, felelőssége ebben? – kérdeztük a szervezet igazgatóját. – A felelősség kérdése nagyon összetett. Hajlamosak vagyunk másokon számon kérni azt. De az semmiképp sincs rendben, hogy a mozgásában korlátozott nénit vagy bácsit úgymond „idegenek”, „szolgáltatásként” kell gondozzák, miközben közeli-távoli rokonai élnek a faluban. Egyénileg és közösségileg is választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy mit ér az ember, ha már nem tud termelni. Felismerjük-e az emberi élet értékét? Mert ha a válaszunk igen, akkor a következő kérdés nem az kell legyen, hogy ki a felelős az elmagányosodott vagy szükséget szenvedő embertársunkért, hanem az, hogy mit tehet az egyén az emberségesebb, testvéribb együttélésért, elevenebb közösségért, ennek az örök értéknek a felvillantásáért.