A hivatalos adatok szerint a köznyugdíjalap hiánya 2016-ban elérte a 21 milliárd lejt, ami a GDP 2,7 százalékának felel meg. Az utóbbi 26 esztendő legnagyobb szintjét jelentette ez. A 2017-es esztendő tekintetében sem következhet be kedvező tendencia, egyes becslések szerint a köznyugdíjalap deficitje legalább 7 milliárd lejjel gyarapodhat, azaz elérheti a 28 milliárd lejt, ami a GDP 3,5 százalékának felel meg. Gyakorlatilag az elmúlt esztendők során a köznyugdíjalap hiánya nagyobb volt, mint a költségvetési deficit, ami azt jelenti, hogy a közadósság elmélyülése révén finanszírozódik a nyugdíjrendszer. Március közepén a Nemzetközi Valutaalap képviselői bukaresti látogatásuk során többek között úgy vélekedtek, hogy a 3 százalékos költségvetési hiánycélba való beilleszkedés megkövetelné a július 1-jére beütemezett nyugdíjpontérték megemelésének elnapolását. E meglátásukat a költségvetési tanács ama számításaival is megpróbálták alátámasztani, miszerint a nyugdíjpont értékének július 1-jei megemelése 2,6 milliárd lejébe kerülne a költségvetésnek. A szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea a FMI küldöttségének a látogatása során megfogalmazottak kapcsán azt hangoztatta, hogy a kormányprogramban szereplő intézkedések egyikétől sem fognak eltekinteni, azok mindenikét gyakorlatba fogják ültetni. Hasonlóképpen reagált Sorin Grindeanu kormányfő is, Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter pedig konkrétan utalva a nyugdíjpont értékének a július 1-jei megemelésére, azt hangoztatta, hogy szó sem lehet annak elhalasztásáról is. Okok és okozatok Ez a hivatalos álláspont bizonyára megörvendeztette, megnyugtatta a nyugdíjasokat és ez érthető is, főleg olyan körülmények között, amikor az átlagnyugdíj eléggé „szűkös”, arról nem is beszélve, hogy az országos átlagnyugdíj és az országos bruttó bér közti különbség az elmúlt hét-nyolc esztendő során az utóbbi „javára” tolódott el. Maradjunk a költségvetési tanács számításainál. Nos, azok tekintetében nemigen lehet megfogalmazni ellenvetéseket, fenntartásokat, annál is inkább nem, mert már hosszú évek óta a társadalombiztosítási költségvetést, illetve a köznyugdíjalapot az állami költségvetésből kell szubvencionálni. Minden jel arra mutat, hogy ez az idén sem lesz másként, és újabb hétmilliárd lej értékű deficit következhet be többek között annak okán, hogy január 1-jétől a nyugdíjpont értéke 5,2 százalékkal emelkedett (ami 3 milliárd lejes pénzügyi erőfeszítést jelent), március 1-jétől a minimális (társadalmi) nyugdíj értéke 520 lejre emelkedett (ami egymilliárd lejes költségvetési erőfeszítést képezett), július 1-jétől pedig – amint már arra utaltunk – a nyugdíjpont értéke emelkedni fog, elérve az 1000 lejt (s ami a költségvetési tanács már említett számításai szerint 2,6 milliárd lej értékű pluszt fog jelenteni a költségvetés kiadási oldalán). Továbbá idetartozik az is, hogy február 1-jétől az 1050 és 2000 lej közti bruttó nyugdíj esetében eltörölték a jövedelmi adót, ami ugyancsak a költségvetési tanács számításai szerint mintegy 1,3 milliárd lejes bevételkiesést okoz(hat) a költségvetésnek. A dolgok ilyenszerű alakulása kapcsán Ionuț Dumitru, a költségvetési tanács elnöke azt hangoztatta, hogy a köznyugdíjalap kiadásainak egyharmadát az állami költségvetésből finanszírozzák. Szerinte ez azt is jelenti, hogy kölcsönöket kell felvenni a nyugdíjak kifizetése végett, ez pedig hosszú távon nem teheti lehetővé a rendszer „éltetését”. Másképpen fogalmazva és a dolgokat némileg leegyszerűsítve egy faramuci helyzet alakult ki és bizonyulhat tartósnak: jogos társadalmi igény és elvárás a nyugdíjak mindenkori megemelése, azok vásárlóerejének megőrzése, de ugyanakkor nem lehet eltekinteni attól a követelménytől sem, miszerint fokozni kell, kellene a társadalombiztosítási költségvetés bevételeit. Van-e lehetőség? A nyugdíjemelés és a társadalombiztosítási költségvetés bevételei­nek fokozása együttesen egy olyan képletet jelent, amely megoldása elméletileg ugyan lehetségesnek tűnik, de gyakorlatilag nemigen, legalábbis országunk viszonylatában egyelőre nemigen. A munkáltató és a munkavállaló, de egyes gazdasági elemzők is talán okkal állítják, hogy a bérekre tapadó társadalombiztosítási hozzájárulások nagy terhet jelentenek mind a munkaadó, mind az alkalmazott számára. Ez így igaz, de amennyiben ezeken „enyhítenek”, rendszerint csökkennek a társadalombiztosítási költségvetés bevételei is. (Ez nem feltétlenül így van, de a gyakorlatban így jelentkezik.) Ha bekerülne a képletbe egy másik tényező is, nevezetesen a társadalombiztosítási hozzájárulást fizetők száma, illetve azok gyarapodása, akkor már közelebb kerülnénk a „megoldáshoz”. A jelenlegi helyzet, legalábbis a hivatalos statisztikák szerint a következő: a romániai több mint 9 millió főt számláló foglalkoztatott lakosságnak mintegy fele, azaz 4,2-4,5 millió személy rendelkezik alkalmazotti jogállással, s ilyenképpen kötelező módon fizeti a törvény által megállapított társadalombiztosítási egyéni hozzájárulást (akárcsak azok munkáltatói az esetükben megszabott hozzájárulást). Hozzávetőleges számítások szerint országos viszonylatban 380 000 engedélyezett magánszemély, családi vállalkozás és egyéni vállalat tevékenykedik, s azok esetében „enyhébb” a fiskális rendszer, ami azt is jelenti, hogy viszonylag kisebb összegre rúg a köznyugdíjalapnak általuk befizetett hozzájárulás. Ez csak egyetlen példa, de még vannak olyan kategóriák, amelyek esetében ugyancsak a szabvány hozzájárulásoknál kevesebb befizetésére kerül sor. Egyes elemzők ezek közé sorolják azt a több tízezer kft.-t is, amelyeknek egyetlen alkalmazottjuk sincs, s ilyenképpen az azok által bevételezett összegek kikerülnek a társadalombiztosítás-fizetési kötelezettségek „hatósugarából”. A kiadási oldalon is van egy olyan jelenség, ami gondot okoz. Nevezetesen az, hogy eléggé furcsállandó módon 2015-től errefelé visszavezették az úgynevezett különleges nyugdíjakat, azokat, amelyek a köznyugdíj-rendszeri átlagnyugdíjaknál jóval magasabbak, s amelyek esetében nincs összhang a nyugdíjszint és az egykori társadalombiztosítási hozzájárulás kvantuma között. (Elkövetkező lapszámainkban megpróbáljuk felvázolni a nyugdíjak, illetve a nyugdíjrendszer hazai állapotának főbb ismérveit, sarokszámait.) Hecser Zoltán