Sokan azt gondolnák, hogy a várostól messze, a falvakban nincs különleges szerepük a könyvtáraknak. Pedig ez nem így van, mert Hargita megyében több olyan községi könyvtár működik, amelyekről bátran kijelenthetjük, hogy ha nem lennének, akkor annyival szegényebbek lennének a falvak. A csíkszentdomokosi könyvtárat például idősek és fiatalok egyaránt látogatják, és a könyvtárosnak, Sándor Editnek köszönhetően nemcsak raktárként működik, hanem közösségi térként is. ‒ Mikor kezdett könyvtárosként dolgozni, és milyen volt akkoriban a könyvtár? ‒ 1990-ben kezdtem a munkát. Akkoriban raktárszerű, elavult könyvtár volt Domokoson, nagyon sok tennivaló akadt. A férjem sokat segített, megjavítottuk a padlót, az ablakokat, kicseréltük a kályhát. Mivel az állomány elavult volt, igyekeztem új könyveket szerezni, de akkoriban nem volt sok lehetőségünk erre, így többnyire adományokból bővítettük az állományt. A magyarországi testvértelepülésektől és a faluból is kaptunk sok könyvet. Idővel egyre több rendezvényhez kapcsolódtunk, és mi magunk is szerveztünk vetélkedőket, hosszabb programokat. Bevallom, kezdetben nagyon nehéz volt, a körülmények is nehezítették a munkát, de úgy gondolom, hogy végül sikerült a lehető legjobbat kihozni az adott helyzetből. Önkormányzati támogatással, a lakosok odaadásával és a pedagógusok segítségével elértük, hogy a könyvtárunk ne raktár legyen, hanem állandó használatban levő közösségi tér, ahova a legkisebbek és az idősek is szívesen jönnek. ‒ Hogyan sikerült megújítani az elavult állományt? ‒ Az állományt folyamatosan újítottuk az elmúlt harminckét év alatt, és most már elmondhatom, hogy a Hargita megyei községi könyvtárak közül a miénk az egyik legjobban ellátott. Ez leginkább a helyi önkormányzatnak köszönhető, amely mindig biztosít keretet könyvvásárlásra, felszerelésekre, de folyamatosan kapunk adományokat is. Igyekeztem mindig a keresletnek megfelelően beszerezni az új könyveket, és most már megengedhetjük magunknak, hogy megválogassuk a könyveket, hiszen sokszor előfordul, hogy két egyforma művet kapunk. Van egy polc a könyvtár előtt, ahova azokat a köteteket teszem ki, amelyek már nem kellenek nekünk, és azokat bárki elviheti. Ez jól működik, mindig elfogynak a könyvek, úgyhogy azt mondhatom, hogy az adományok jó helyre kerülnek. Figyelek a kisgyerekek, nagyobb iskolások igényeire, az anyukák és az idősebb olvasók kívánságaira, és amikor könyveket vásárolok, akkor mindig van egy listám, előbb azokat szerzem be, csak azután válogatok más könyvek közül. ‒ Milyen a domokosi olvasóközönség? ‒ Nagyon jó olvasóközönség van Domokoson. Örvendek annak, hogy zérós csoportosok, kisiskolások is keresik a színes, képes könyveket, és igazából az anyukáknak vagyok hálás, mert ők azok, akik behozzák ide a gyerekeket. Ismerkednek a könyvtárral, az olvasás előnyeivel, és szerintem a gyerekkönyvektől indul az út a szépirodalom felé. Azok a gyerekek, akik régen sok gyerekkönyvet kölcsönöztek, ma már világirodalmat olvasnak. Érdekes, hogy 2021-ben közel tíz százalékkal megnőtt az olvasók száma. Ez szerintem annak is betudható, hogy 2020-ban megújult a könyvtár, de a felújítási munkák miatt három hónapig, majd a járvány miatt pár hónapig zárva volt. Amikor újra kinyitottuk a könyvtárat, egyre többen érdeklődtek, és az olvasók számával együtt nőtt a kölcsönzött könyveké is. A felújítási munkák alatt is kiszolgáltam az olvasókat, telefonon egyeztetve, házhoz szállítva is működött a kölcsönzés. ‒ Mikor van nyitva a könyvtár? ‒ Hétköznaponként déltől este nyolcig nyitva van a könyvtár. Ez azért jó, mert a kisiskolások délben végeznek, és az iskolából sokan ide jönnek. A kultúrotthonban délután kezdődik a táncoktatás, és akkor is nagy a forgalom. Jöhetnék reggel nyolcra, és hazamehetnék négy órakor, de akkor sokkal kevesebben tudnának könyvet kölcsönözni. Idővel azt is megtanultam, hogy ha valamilyen program van itt a könyvtárban, akkor este nem szabad elsietni csak azért, mert már nyolc óra van. ‒ Az elmúlt években sok programot szerveztek a könyvtárban, és csatlakoztak a Kájoni János Megyei Könyvtár projektjeihez is. Milyen hozadéka van ezeknek a programoknak, az együttműködésnek? ‒ Valóban, a könyvtári munka nekem túl kevés volt és túl egyhangú, ezért igyekeztem programokat becsempészni a mindennapokba. Előbb a nagykorúsítási ünnepséget szerveztem, négy hónapos próbafolyamat, majd az ünnepség következett, minden héten volt Meseszerda kisgyerekeknek és Csütörtöki Terefere a felnőtteknek, vers- és meseíró pályázat kicsiknek és nagyoknak. Rendhagyó könyvbemutatókat is szerveztünk-szervezünk, a tanulókat könyvtári bemutatóval, mesével várom. Mindig volt valami újdonság, és 2009-től már gyermekszínház is működött jó pár évig. Ebben az évben volt egy nagyobb esemény a könyvtárban, Benedek Elek apó emlékére nyolc hónapon át különböző tevékenységeket szerveztünk a gyerekeknek. A program végén mesefalut építettünk egy szép udvaron, és Kisbaconba is elmentünk. Ezután minden évben akadt valami olyan esemény, amelynek valamilyen pozitív hozadéka volt. Karácsonyi vásárokat is rendeztünk, és mindig volt az ünnepre ráhangoló előadás vagy élő betlehem, mézeskalácsfalut is készítettünk, kézműves-tevékenységeken vehettek részt a gyerekek és felnőttek. 2016-ban értékeink nyomába eredtünk, és végül a magyarországi Magyargéc testvértelepülése lett Domokosnak, ennek a programnak köszönhetően. 2017-ben Tamási Áron-emlékévet szerveztünk, Ábelkedjünk címmel. Vetélkedőket, olvasóköröket, előadásokat, szerveztünk, volt erdei tanoda, és Farkaslakára is elkirándultunk, négy nagy busszal utaztunk, olyan sokan voltunk. 2018-ban egy magyarországi vetélkedőn vettünk részt három hetedikes kislánnyal, és végül a hatszáz Kárpát-medencei csapat közül mi lettünk az elsők. Ugyanebben az évben Mátyás király-emlékévet rendeztünk, a CODEX együttes zenélt, volt reneszánsz vásár, ahol korhű ruhákban volt mindenki és táncot is tanultunk, Kolozsvárra kirándultunk. 2018-ban kapcsolódtunk a Kájoni János Megyei Könyvtár programjaihoz, az egyik az Ora să știm volt, amikor kisiskolásoknak interaktív tevékenységekkel egybefűzött tudományos órákat tartottam, segédeszközöket is kaptunk ehhez. A másik a CODE Kids volt, amelynek köszönhetően a gyerekek megtanultak programozni. A könyvtár működtette a gyerekklubot, a pályáztató eszközöket is biztosított. Hatodikos gyerekek vettek részt ezen, és egy akadálykikerülő autót építettek, amellyel megyei másodikok lettünk. A programozásban Kurkó Mihály Zsolt informatikus segített a tanulóknak. Ezek a programok románul zajlottak, román nyelvű kisfilmet és bemutatót készítettünk, így használniuk kellett a román nyelvet. Saját, néprajzi jellegű gyűjtések alapján múltidéző kiállítást hoztunk létre, és rövid színdarabot mutattunk be Bezzeg a mi időnkben nem így volt címmel 2012-ben. Ugyanebben az évben mesemondóink nyomába eredtünk, több hónapos programsorozat vette kezdetét. Az idős embereket nemcsak a mesék kapcsán, hanem az életükről is kérdeztem, sok érdekes adat, emlék, történés került felszínre. A gyűjtések anyagát előadásba is összefoglaltam, és a XX. századi Asszonysorsokat nemcsak Domokoson, hanem több csíki településen is bemutattam. Az összegyűjtött történeteket le is írtam, a kötet nemrég jelent meg Korán virjadt, későn setétedett címmel. A Spektrum Oktatási Központ kihelyezett programjaiban is szívesen részt vett a könyvtár, nemcsak a szervezésben, de a lebonyolításban is aktív szerepet vállaltam. Együttműködünk a Kájoni János Megyei Könyvtárral, szívesen részt vettünk és veszünk könyv- és gyermekbarát programokban. A haszna ennek az együttműködésnek nem mérhető pénzben, habár kaptunk könyveket, segédeszközöket. Úgy gondolom, hogy ennek a pozitív hozadéka a legjobban abban látszik, hogy a gyerekek gyakran kölcsönöznek, szívesen jönnek a könyvtárba. Pályázatokban is szívesen részt veszünk, de nem mindenben, hanem amiben én is otthon érzem magam, és amiről tudom, hogy a tanítók, tanárok is szívesen csatlakoznak. ‒ Hogyan, kiktől és milyen visszajelzéseket kap? ‒ Az olvasóktól, a programok résztvevőitől kapok sok pozitív visszajelzést, és köszönetben is volt részem a vezetőség részéről egy-egy program megnyitója alkalmával. A könyvtáros kitalálhatja a programokat, eseményeket, de ha nincs résztvevő, támogató, partner, akkor fölösleges minden. Fő támogatónk az évek során a helyi közbirtokosság volt, de szívesen segítettek, segítenek a helyi vállalkozók, szülők is. Ezúttal is köszönöm nekik. Jó kapcsolatom van az itteni pedagógusokkal, és hálás vagyok azért, hogy mindig mellém állnak, és nekem ez a legjobb visszajelzés. ‒ Hogyan látja, népszerű ma a gyerekek körében az olvasás? ‒ Olvasni jó. Szerintem a könyv az az embernek, ami a szárny a madárnak, és igaz az az állítás is, hogy könyvek által haladt a világ elébb. A könyv nem megy ki divatból, sőt azt tapasztalom, hogy a könyvek reneszánszát éljük. Ez lehet, hogy azért van, mert az utóbbi két évben sok időt töltöttek a gyerekek a képernyő előtt, és most valami másra van szükségük. ‒ Milyen tervei vannak a jövőre nézve? ‒ Élek a lehetőségekkel. Az elmúlt két év visszavett a rendezvényszervezés lendületéből, de a gyerekek már várják, hogy mikor lesz ismét valami a könyvtárban, úgyhogy van, akikre számíthatok. ‒ A családja hogyan fogadja, hogy ennyi időt és energiát fordít a könyvtárra? ‒ Én azt szoktam mondani, hogy a családom hagy engem szárnyalni, amiért nagyon hálás vagyok. Azt is megemlíteném, hogy ahhoz, hogy ez a könyvtár olyan legyen, amilyen, szükség volt a férjemre és a lányaimra. A férjem sokat dolgozott itt, amíg sikerült korszerűsíteni a helyiséget, már harminckét éve önkénteskedik, és a lányaim is sokat segítettek a felújítási munkálatok alatt, a különböző események előkészítésében, megrendezésében. A könyvtár nálunk ‒ úgymond ‒ családi vállalkozás, mindenki segít, ha kell. Takarítunk, szerelünk, fúrunk-faragunk, javítunk, mikor mire volt, van szükség. Ugyanakkor, ha nem lenne ilyen aktív az olvasóközönség, ha nem segítenének a pedagógusok, szülők, azzal, hogy részt vesznek a programokban, feladatot vállalnak, hozzák, biztatják a gyerekeket, ha az önkormányzat részéről nem lenne támogatás, akkor nem tudna ilyen jól működni a könyvtár.

Péter Ágnes