A királyfaragó ember
Egy közönségtalálkozóra hívott meg a stockholmi Magyar Ház 2006-ban. A Magyar Televíziós est ottani szervezője a Székelyudvarhelyről származó Mihály Ferenc volt. A derék házigazda a magyar központ motorjaként sürgött-forgott, s egy kedves hobbijára is hamar fény derült. A pincében szobrászműhelyt rendezett be, ahol büszkén mutatta legújabb művét: Károly Róbertnek, a Szent György Lovagrend alapítójának mellszobrát. Az alkotást a 900 éves Visegrád városának szánta. Nem rendelésre faragta, a carrarai márvány alapanyagot saját költségén szerezte be.
„Brassóból csaltak Udvarhelyre, a városszépítési részleg vezetésére – meséli előéletét a kövekkel. – Románia gazdasági nehézségeinek tornyosulásával nekünk is váltanunk kellett. Sírköves részleget nyitottam, s vezettem mintegy 15 évig. A mechanikus munkáink mellett igazi művészeti alkotások is születtek, amelyek ma is a várost díszítik. A gondok a Ceaușescu-éra utolsó szakaszában kezdődtek, amikor a márvány behozatalát megtiltották, minőségi nyersanyaghoz pedig csak kenőpénz ellenében juthattunk. A lehetőségeink beszűkülésével elfogyott a levegő, és mi az emigrációt választottuk.”
[caption id="attachment_83442" align="aligncenter" width="1000"] Királyfaragó[/caption]
1988. október 5-én érkezett Svédországba, és a sors egy nagyszerű emberrel, Lencse Tiborral hozta össze. A vendéglátó árva gyerekként nőtt fel, nagyon szerette az embereket, s főleg a kicsinyeket, s mindent meg is tett értük. A magyar menekültek sorsát is a szívén viselte. Nem az volt az első kérdése, hogy honnan jöttél, és mi a neved, hanem: „éhes vagy-e?” Emlékére – a történelmi Magyarország területén élő árvagyerekek támogatására – tizennyolcan alapították meg a Lencse Tibor Baráti Társaságot. Alapelvükké vált, hogy azokat az intézményeket karolják fel, ahova a nagy nemzetközi szervezetek nem jutnak el.
Mihály úr a szervezetük munkájáról így beszélt lelkesen: „Az egyesületben 235-en vagyunk, de az évi százkoronás tagdíj összességében édeskevés. Különböző karitatív akciókat szervezünk: jótékonysági bált, bazárt és egyéb más pénzszerző rendezvényt. A nem pénzbeli adományokat is érdemes megemlíteni, ez a ruházattól a számítógépig terjed. Déván tizenöt, Csíksomlyón tizenhárom gyereket segélyezünk, kötelességünk támogatni akár Böjte Csaba, akár Gergely István „Tiszti” árvaházi munkáját. Az eredmények évek múltán mutatkoznak, patronáltjaink közül nem egy fiatal egyetemet végzett. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Csíkszeredában 30 százalékkal csökkent a kiskorú bűnözés, kell ennél látványosabb siker? Nagyon fájlalom, hogy a román állam megnehezíti a munkát, s bürokratikusan ellenőrzi például az egy gyerekre jutó négyzetmétert. Inkább tekintsenek a múltba, az ott gondozottaknak korábban az utcán jutott elég négyzetméter…”
Ui. A szobrot 2010-ben adták át ünnepélyesen a visegrádi várban.
Csermák Zoltán