borús égbolt
A kifli íze
Reggelenként, a szerkesztőségbe tartva, megállok egy péksüteményárusnál, megkérdem, hogy van, vásárolok tőle egy kávét és valamilyen péksüteményt, ő kiszolgál és kellemes napot kíván. Ezt az országos furfangot azért követem el, mert csak elvétve tudok arra időt keríteni, hogy otthon reggelizek, pontosabban munkanapokon soha. A kávé friss, a péksütemény jó ízű, nem drága – nem helyettesít egy teljes reggelit, de arra mindenképp jó, hogy nevezett életmódbeli hiátusomat plombáljam. Magyarán: én megreggeliztem, a péksüteményárus árult: harmónia, nóproblem. Probléma akkor lenne, ha egy ismeretlen pasas az utamba állna, és rám förmedne, hogy csakis a sikátorba mehetek íztelen, négynapos kifliért, és márpedig így lesz ez ezentúl minden reggel. E kevéssé valószínű szituációban bizonnyal felháborodnék, s gondolom, az én helyemben bárki más is. Kivéve, ha Hargita megyei iskolás, mert akkor bizony szót kellene fogadjon Közbeszerzési Eljárás bácsinak…
Az erről szóló híradások, információk és visszajelzések ismeretében egyet kell értenem azzal, hogy az országos tej-kifli program keretében számos Hargita megyei kisiskolás nem megfelelő minőségű, de legalábbis nem friss és ízletes kiflit kap tízóraira. Az óvatos megfogalmazást itt azért részesítem előnyben, mert magam nem kóstoltam végig a diákok tízóraiját, illetve nem ismerek olyan – ellenőrzött körülmények között, hitelesített eszközökkel, erre alkalmas felszereléssel, szakemberek által végzett – mérési eredményeket, amelyekkel kétséget kizáróan alá tudom támasztani a megállapításomat. E téren egyelőre annyi állapítható meg biztonsággal, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóság korábban több helyszínen ellenőrizte a tej-kifli program keretében leszállított termékeket és az ezek tárolására szolgáló felszerelést, és nem állapítottak meg rendellenességet. Ugyanakkor az igazgatóság vezetője maga is megerősíti, hogy a kifli minőségére sok szülő és iskolás panaszkodik. Erre részben magyarázatot nyújt az, hogy az iskolaközösségeket egy ideje bátorítják arra, tegyenek panaszt a nem megfelelő minőségű vagy későn érkező kiflire. Tisztázni kell azt is, hogy nem minden forgalmazó vagy beszállító esetében: megállapítható, hogy a legtöbb probléma azzal a kiflivel van, amelyet egy Prahova megyei cég állít elő és egy tordai cég szállít a Hargita megyei iskolákba. Ezt részben az is magyarázza, hogy ilyen kiflit kell egyen a legtöbb iskolás: a megyében három cég révén kapja meg a napi kiflijét több mint 35 ezer iskolás, a már emlegetett tordai cég szállít a legtöbb településre. A kifli kifogásolható minősége vagy nem teljes fogyasztói értéke okán a megyei önkormányzat több lépést tett, a Versenyhivatalhoz és a Közegészségügyi Igazgatósághoz fordult, főként arra híva fel a figyelmet, hogy a tordai cég, bár nem saját terméket juttat célba, beszállítóként mégis felelős annak minőségéért. A program ésszerűsítése érdekében ezt megelőzően is levélben fordultak az illetékes minisztériumhoz, illetve a miniszterelnökhöz. Ha mindez kissé bonyolultnak tűnik, akkor egyszerűsítsük Hargita megye prefektusának a tegnapi prefektusi kollégiumi ülésen elhangzott szavaival, amikor is a prefektus ehetetlennek nevezte az iskolásoknak szánt kiflit, igaz, annak pontosítása nélkül, hogy melyik termékről alkotott sommás véleményt.
Tehát. Van egy cég, amely közbeszerzési eljárás során jogot nyert arra, hogy egy országos program keretében kiflit szállítson a legtöbb Hargita megyei diáknak. Nem azért nyert, mert e feladatra messze földön nincs rátermettebb nála, hanem mert a legalacsonyabb árat ajánlotta. Ez a cég nem foglalkozik péktermékek előállításával, csak a célhoz juttatást oldja meg, tehát ez esetben egyfajta kifli-stróman, ami talán nem a leghelyesebb kifejezés, de nagyban árnyalja, hogy a cég nevében egymást követik a „logisztika”, „média”, „pop” és „art” szavak... Magát a kiflit, amit a Hargita megyei diákok jó része elfogyaszt vagy sem, egy Prahova megyei pékségben veszik ki frissen a kemencéből, de élvezeti értékét erodálja, hogy a terméket a beszállító nem mindennap, azaz frissen köteles célhoz juttatni, hanem – távolságtól függően – elég ezt megoldania heti egyszeri vagy kétszeri szállítással. Mindez nem mond ellent a közbeszerzési eljárás szabályainak, viszont így nyilván kétségek merülnek fel a kifli minőségével kapcsolatban, és a célközönség visszajelzései is elégedetlenségről tanúskodnak. A kétségeken viszont nem sikerül egyértelműen túllendülni, például egy – akár nem hivatalos, de alátámasztó jellegű, egyetemi laboratóriumi körülmények között végzett – élelmiszer-biztonsági és – minőségi bevizsgálással, holott erre lenne kézenfekvő lehetőség. De még csak jegyzőkönyvek tucatjával sem. Szintén logikus lehetőség lenne, hogy a kiflit ne messziről, hanem közelről hozzák, helyi pékségekből – helyi termelők viszont, egy cég kivételével, nem nyertek a liciten, mivel vagy nem vettek részt azon, vagy hiányos dokumentációt nyújtottak be. Ez elkerülhető lett volna, csakhogy a közbeszerzési eljárás kiírását megelőzően összehívott konzultációkon sem voltak hajlandók megjelenni. Logikus következtés szerint olyan megfontolásból, hogy nem éri meg nekik részt venni a programban – ami lehet, hogy így is van, de attól még marad a kérdés, hogy akkor miért éri meg egy más megyei cégnek más megyéből szállítani? Illetve az a kérdés is marad, hogy akkor mennyire jusztifikálható a megyei önkormányzat azon kommunikációja, amely arról szól, hogy e téren is a helyi cégeket szeretnék előnyben látni, ha kell, akár a vonatkozó törvények megváltoztatására tett kísérlettel is? És a legfontosabb kérdés, hogy ha a kifli valóban nem megfelelő, akkor miért adják azt a gyerekek kezébe? Hiszen az iskoláknak lehetőségük van nem átvenni a törvény által megszabott, szavatosságra, súlyra, állagra előírt kritériumoknak nem megfelelő terméket, kifogásolható minőség esetén lehetőség van a szerződésbontásra, sőt akár arra is, hogy egy időre eltiltsák a közbeszerzési eljáráson való részvétel lehetőségétől azt a céget, amellyel mérvadó gondok voltak – márpedig a szóban forgó cég nem „újonc”, korábban iskolai alma szállítására is nyert jogosultságot, és már akkor is panaszokról lehetett hallani. Persze akkor vállalni kell annak ódiumát is, hogy az amúgy is mindig későn induló, mind bonyolultabban szabályozott tej-kifli programban sokan egyszerűen nem kapnak tízórait.
Íme, a bürokrácia-ízű kifli hozzávalói. És akkor még csodálkozunk rajta, hogy íztelen.
Burus János Botond
