A hiphop életforma

Fotó: Bec Norbert

A hiphop szubkultúra és művészeti irányzat egyben. Alapeleme a rap, a lemezjátszóval zenélés, a breaktánc és a graffiti. Sajátos nyelvezete és stílusa van minden hiphoppernek: szókimondók, őszinték, nem félnek véleményt alkotni aktuális problémákról. Regéczy István ‒ művésznevén Stukkeres Pepa ‒ egyik képviselője ennek a szubkultúrának, vele beszélgettünk.

– Mikor szeretted meg a hiphopot?

– A hiphop kultúra iránti szeretetem nagyon régre visszanyúlik. Első vagy második osztályos koromban ismerkedtem meg mindezzel, akkor még másolt kazettákról hallgattunk zenét. Képet vagy nevet nem tudtunk társítani a zenéhez, de nagyon megszerettük. Az első szövegemet talán húsz évvel ezelőtt írtam, tizennégy évesen. Tizenöt éve készítek beateket, vagyis zenei alapokat, és tíz éve scratchelek, ez magyarul a lemezkarcolás. Játszottam a Szuverén Krú nevű zenekarban, leginkább karcokat készítettem. Az Urbán Krónikákban Ilyés Róbert barátommal voltunk, de az megszűnt, mert Robi meghalt két éve. Ott MC-ként megírtam a saját részeimet, és a lemez legtöbb dalának az alapját én készítettem. Robival arra törekedtünk, hogy a hiphop művészi oldalát mutassuk meg. Breakeltem is pár évig, aztán eltörtem a kezem. Tizenöt évig deszkáztam, most pedig rajzolok. Mindez a hiphopból jött, ezért is mondhatom, hogy ez tényleg életforma. Visszatekintve azt látom, hogy tíz-tizenöt éves barátságaim vannak, amelyek mind a hiphophoz köthetők. Olyan barátaim is vannak, akikkel nem éltünk egy percet sem ugyanabban a városban, mégis többször is találkoztunk, és máig tartjuk a kapcsolatot.

– Hogyan látod, milyen volt a hiphop, amikor kialakult, és mostanra milyenné vált?

– A hiphop a 80-as években arról szólt, hogy egy-két intelligensebb utcagyerek megpróbált felépíteni valami jót. Amikor kialakult ez a szubkultúra, az Afrika Bambaataa például azért szervezte a breakes bulikat, hogy az utcán élő gyerekeket leszoktassák a kábítószerezésről. Zenével, tánccal, graffitivel vonták el a figyelmüket. Az utcáról épült az egész. Lehet, hogy klisének hangzik, de ez önkifejezési forma. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani, de nincs két egyforma MC, beat, dalszöveg. Ma is az utca hangjának kellene lennie, de már nem az. Manapság rapzenébe öltöztetett popot hallgat a többség, az igazi hiphop szubkultúrát kevesen ismerik. Az, ami eljut a nagyközönséghez, már nem azokat az értékeket képviseli, amelyet az igazi hiphop hordoz. Ez egységes kultúra, amelynek fontos része a break mint mozgásművészet, a graffiti mint képzőművészet, a rap, slam poetry mint irodalom, és ott van még a zenekészítés is. Fontos, hogy valamilyen személyes, egyéni üzenete legyen minden dalnak, de azt látom, hogy manapság, amire igény van, az felszínes és semmitmondó. Az a legszomorúbb ebben, hogy tényleg az látszik, hogy erre van igény, mert ezt hallgatják a legtöbben. Amikor már a pénz befolyásolja ezt az egészet, akkor az már nem igazi hiphop. A pénz változtat a lényegen, és a dal nem lesz olyan, mint amikor egy fekete kisfiú tizenhat évesen New York utcáin valamit megél, és egyszerűen ki akarja azt írni magából. Ezért sem tud teret kapni a hiphop, mert ami eljut az emberekhez, az nem színvonalas zene, hanem az a híg réteg, amely a pénzről szól. Megértem, hogy ezt sokan nem szeretik, én sem szeretem ezt a fajta hiphopot, mert a színvonalas hiphop nem erről szól. Ebben a műfajban alaptörvény az, hogy te magad írod a dalszöveget. A szövegnek a saját gondolataidról kell szólnia, a te világodról, az általad megélt tapasztalatokról. A költészetnek is ez az alapja. Minden szubkultúrának az a lényege, hogy az aktuális normák ellen fordul. Ez megnyilvánul az öltözködésünkben, mi például bő nadrágot hordunk, a punkok tarajt viselnek, a rockereknek meg hosszú hajuk van. Szerintem ez így van rendben, és maradjon is így, mert értékes dolgokat hoznak létre mindannyian. Úgy látom, hogy manapság ez is felhígult, egyre kevesebb képviselője van ezeknek a csoportoknak.

– A hiphopnak szerves része a rap, de van, aki azt gondolja, hogy ez nem igazi zene, mert alapvetően nincs benne élő hangszer…

– Én azt gondolom, hogy nem kis dolog nulláról elindulni és elkészíteni egy teljes dalt, hiszen teljesen meghangszerelem, a karcot is én készítem, emellett megírom a dalszöveget, elrappelem, felveszem magamnak a szöveget. Szerintem ez nem kisebb teljesítmény, mint megtanulni gitározni. Egyébként volt már olyan kísérlet, hogy elhívtam egy gitáros barátomat, hogy készítsünk együtt valamit, és nagyon jó hiphop-beat lett belőle.

– Tanultál zenét?

– Soha nem tanultam zenét, semmilyen képzésen nem vettem részt, mindent teljesen autodidakta módon tanultam meg. Hallás után készítek mindent, és zenészek mondták már, hogy egy dalban sincs hamis hang.

Pepa és Robi – Urbán Krónikák

– Miért Stukkeres Pepa a művészneved?

– Amikor gyerek voltam, a tévében ment egy csehszlovák sorozat, amelyben szerepelt egy bohóc, őt Pepinek nevezték. Valahogy rám ragadt ez a név, idővel Pepává formálódott, de a Stukkeres csak vicc. A név alapján lehet, hogy van, aki egy gengszterre gondol, de a dalszövegekből kiderül, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.

– Te miket hallgatsz, kik a kedvenc előadóid?

– Nem nagyon hallgatok magyar rapet, mert csökken a színvonal. A régi hiphopperek közül is kevesen képviselik már azt a zenei vonulatot, amelyen régen elindultak. Leginkább a 80-as évek amerikai boom bap rapjét hallgatom, de még ennél ismeretlenebbeket is gyakran hallgatok. A mostani, aktuális kedvencem egy holland figura, aki nagyon színvonalas rapper.

– Sok negatív előítélet kapcsolódik a hiphophoz. Ezekkel hogyan néztél szembe?

– Valóban vannak negatív sztereotípiák, amelyek valahol jogosak is, hiszen tényleg az utcáról indult az egész, viszont sok minden felülírja ezeket a sztereotípiákat. Sajnos a hiphopnak ez a része már nem jut el a nagyközönséghez. Annak idején, amikor tinédzserként bő nadrágot kezdtem hordani és kendőt kötöttem a fejemre, akkor megtörtént, hogy megszóltak az utcán. A szüleim nyitottak, őket nem érdekelte ez, de nekik is tettek megjegyzéseket rólam. Talán a mi korosztályunk ezért is ragaszkodik ennyire a hiphophoz, mert meg kellett küzdenünk érte. A zenekészítés is sokkal nehezebb volt akkor, és az előítéletekkel is szembe kellett nézzünk. A graffitiről is sokan azt gondolják, hogy csak firkálás, rongálás. Azt gondolom, hogy ennek is megvan a maga helye, én sem örülök annak, ha azt látom, hogy graffiti van egy templom oldalán. Van olyan utcarész, ahol szép, és a graffitinek művészi értéke is van. Nem mindegy viszont, hogy valaki szépet akar alkotni, vagy rongálni szeretne. Kezdő zenészeken látom, hogy vagányságról szól számukra a hiphop, nem arról, hogy alkossanak. Szerintem, aki bármilyen művészeti ágban alkot, annak a legfőbb feladata valami maradandót létrehozni.

– Van terved a jövőre?

– Most a szólólemezemen dolgozok, amelyet teljes mértékben én készítek. Soha nem akartam szólólemezt készíteni, de Robi nélkül muszáj volt nekifognom. Nem hiszem, hogy lesz még valaha olyan jó alkotótársam, mint ő. Az is célom, hogy ha megírtam a tervezett tíz dalt, akkor majd nyilvánosság előtt, teljes felszereléssel, az elejétől összerakom a beatet a színpadon. Ez performansz jellegű lenne, bemutatnám a teljes folyamatot, hogyan kell felépíteni egy dalt, amikor teljesen nulláról kell indulni. Van egy új, közös projekt is, amelyben tizenkét MC vesz részt, fele magyar, fele román. Mindenki a saját nyelvén rappel, és arról szól, hogy a hiphop nemzeteket összekötő dolog. Ez a közös felvétel idén, a 2Arc új albumán jelenik majd meg.

– Vannak saját rendezvényeitek, ahol tudtok élőben is találkozni egymással?

– A Rapparlament nevű rendezvényt eddig négyszer szerveztük meg, szerintem ez az egyetlen magyar nyelvű hiphopfesztivál Romániában. Ha minden jól megy, ezt megszerveznénk idén itt, Csíkszeredában. Teljesen nonprofit a rendezvény, meghívunk rá minden erdélyi magyar MC-t, akit csak meg tudunk, kezdőket és profikat egyaránt. Érdekes, hogy minél mélyebbre ássa magát az ember ebben a szubkultúrában, annál fantasztikusabb emberekkel tud találkozni. Meghívtunk Magyarországról is egy profi MC-t, aki rögtön elfogadta a meghívást, és épp csak az útiköltség árát kérte, holott ennél sokkal többet is kérhetett volna a fellépésért.

– Milyen az erdélyi magyar hiphopélet?

– Az erdélyi magyar hiphop nem kapcsolódik a magyarországihoz. Most Erdélyben nincs nagy igény a hiphopra, de különös módon nagyon jól működik. Van is egy mozgalom, az Erdélyrap, ez innen, Csíkszeredából indult. Már vannak tagok Nagyváradról, Nagykárolyról is. Állandóan készülnek zenék, de sok idő eltelik két lemez megjelenése között. Erre mindenki csak rákölt, egy vasat sem nyerünk mi ebből az egészből. Magyarországon jól működik, de itt, Erdélyben szó sincs arról, hogy a hiphop biznisz legyen. Szerintem Romániában magyar nyelvű szubkultúrával nem fogunk érvényesülni.

– Akkor meg mi értelme?

– (Nevet.) Imádjuk! Ilyen egyszerű.

Péter Ágnes