Deák Emőke korábban több iskolában is tanított Gyergyószentmiklóson és környékén, látta, hogy mi a különbség egy vidéki és egy városi iskola között. Jelenleg kangoo- és úszásoktatóként dolgozik, munkája egyben hivatása is, ebben a szellemben dolgozik mindig. Tanítványaival és kollégáival jó kapcsolatot ápol. Szüleitől nagyon sok támogatást kapott élete során, mindig a számára legmegfelelőbb úton haladhatott. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – A mozgás, a sport iránti szeretetem már kisiskolás koromban előjött, hiszen a testnevelés volt a kedvenc tantárgyam. Emlékszem, hogy mindig izgatottan vártam, hogy megmutathassam az osztálytársaknak, nekem milyen jól megy a talajtorna, a labdajátékok, majd később a bakugrás, ezt egyébként senki nem szerette, én pedig imádtam. Egy nap megjelent iskolánkban egy kosárlabdaedző és gyerekeket toborzott a csapatába. Mivel magas voltam, így engem is kiválasztott. Sok évig jártam kosárlabdázni, azonban mindeközben megváltozott a magamról alkotott kép, nem hittem, hogy jó sportoló vagyok, pedig a szüleim mindig csak dicsértek és bátorítottak, de mivel az edző nem, kudarcként éltem meg. Csak szidott, így lassan tehernek éreztem, sőt azon kaptam magam, hogy a labdától is félek, inkább úgy helyezkedtem, hogy ne is kelljen hozzáérnem. 14 éves koromra a szüleim tudta nélkül már kimaradtam a csapatból... Kipróbáltam más sportokat, de már csak hobbiszinten. Így soha nem maradt ki a mozgás az életemből, valahol már éreztem, hogy nekem a sport felé kell vennem az irányt. 15 éves koromban jött az életembe az aerobic és a fitnesz, akkor még nagyon gyerekcipőben jártak ezek a sportágak, de rögtön letisztult bennem, hogy ez lesz az utam. A szüleim, akik mindig mindenben támogattak és mellettem álltak – ez így van a mai napig – azt tanácsolták, hogy kezdjem el az egyetemre való felkészülést, ugyanis akkoriban a bejutásért a gyakorlati és az elméleti próbán is jól kellett teljesíteni. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – Az egyetemi évek alatt jöttem rá, hogy mégiscsak jó sportoló vagyok és minden sportban megállom a helyem. És még valami nagyon fontos dologra ráébredtem, mégpedig arra, hogy a tanáron, az edzőn nagyon sok múlik. Beválasztottak az egyetem úszócsapatába, ennek köszönhetően belekóstolhattam a versenyzésbe, így nem volt kérdés számomra, hogy milyen szakon fogok végezni. „Úszóedző leszek” – mondtam mindig a szüleimnek. Ők meg azt kérdezték, hogy hol?... Mert itt a környéken biztosan nem. Igazuk volt, hiszen abban az időben – 2008-ban – még tényleg nem volt lehetőség versenyszerű oktatásra, de úszótanfolyamra alkalmas medencét találtam Gyergyószentmiklóson, Gyergyócsomafalván és Csíkszeredában is. Csíkszeredában két nyáron tartottam úszótanfolyamokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Mindenki úgy születik, hogy tud úszni, csak rá kell vezetni a megfelelő gyakorlatokkal, persze a legfontosabb megszerettetni a vizet, mint ahogy minden sportban, a tanár fő feladata megkedveltetni az adott sportágat. Mivel az aerobic és a fitnesz szerelmese vagyok, ebből kifolyólag több képzést elvégeztem már az egyetem mellett. Ilyenek például a kangoo, ma már ismert mozgásforma mindenhol, viszont nem volt mindig az. Sebestyén Kinga segítségével gyakorlatilag az első oktatók között lehettem. Az egyetem után rögtön, szintén a szüleim tanácsára, kezdtem el iskolában is tanítani, hogy az egy biztosabb jövő, és igazuk is volt. Délutánonként pedig rohantam úszótanfolyamokat és kangoo-edzéseket tartani. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? – Több iskolában is lehetőségem nyílt tanítani, Gyergyószentmiklóson és környékén egyaránt. Láttam, hogy mi a különbség egy vidéki és egy városi iskola között. Tanítottam Gyergyóújfaluban, az Elekes Vencel Általános Iskolában, Gyergyótekerőpatakon, a Tarisznyás Márton Általános Iskolában, Gyergyóditróban, a Siklódi Lőrinc Általános Iskolában, illetve Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Elméleti Gimnáziumban, jelenleg is a sporthoz közel vagyok, de nem mint testnevelő tanárnő. A gyerekek között nincs különbség, egyformán szeretnek játszani, szaladgálni. Hogyha a testnevelő tanár vagy akár az edző a hivatásának érzi azt, amit csinál, nem pedig a munkájának, ő tudja kialakítani a legközvetlenebb kapcsolatot a diákokkal. Példának okáért, a testnevelésórákon olyan megnyilvánulások kerülhetnek elő, amik más órákon nem. Játék közben sokkal őszintébbek a gyerekek, leleplezik gátlásaikat, így a testnevelő tanár jobban megismerheti a diákokat. Sokszor gondolkoztam azon, hogy én ezért pénzt kapok, hiszen ez nekem nem munka, hanem kikapcsolódás, a gyerekek közt lenni, tornázni, tornáztatni és játszani velük együtt. Mindig szerettem a fegyelmet, hiszen a sport ezt is megköveteli, de ha a tanár magabiztosan, első perctől határozottan lép fel és ismerteti a kéréseit a diákokkal, nincs probléma. Ha a tanár komolyan veszi a dolgát, a diákok részéről is azt kapja vissza, nekem ez a tapasztalatom. – Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – A testnevelő tanár folyamatosan arra kell törekedjen, hogy fejlessze magát, le tudja kötni a diákokat, hogy élvezzék a testnevelésórát, ez a titka az egész dolognak. Talán a legnagyobb sikerélményeim egyike, amikor egy felmentett diák jött oda hozzám és megkérdezte, hogy megengedem-e, hogy részt vehessen az órán. Időközben rájöttem arra, hogy nekem ez a feladatom, hogy minél több embernek átadjam a mozgás iránti szeretetemet, de minden testnevelő tanárnak ez kell hogy legyen, hiszen fontos, hogy milyen külső hatások érik a gyerekeket a mozgással kapcsolatban, mert ez végigkíséri egész életük során. Minden gyerek tehetséges, és nekem az a tapasztalatom, hogy ha dicséretet, bátorítást kapnak, kinyílnak, mint a virágok. Egy testnevelő tanár a mai telefonos világban fel kell hogy keltse a gyerekek érdeklődését a sport iránt. Ez nem könnyű feladat, azonban megéri, hiszen ez nemcsak egy egyszerű tantárgy. Az egész személyiséget fejleszti, mind fizikailag, mind szellemileg és lelkileg. A sporttal, a mozgással fejleszthetjük a motivációt, a kitartást, a bátorságot, az akaraterőt, a küzdeni akarást, az önbizalmat, és ebből következik, hogy nem szabad a háttérbe szorítani. A kollégákkal mindig, mindenhol jó a viszonyom, inkább konfliktuskerülő vagyok, viszont szívesen bekapcsolódok szakmai vitákba, csak épp el ne kérjék az órát más tantárgy pótlására. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – A mottó, amely szerint élek: A harc és a küzdelem a siker előtt van, még a szótárban is! A hajó nem süllyed el, ha víz veszi körül, akkor süllyed el, ha a víz a belsejébe jut. Tehát, ne amiatt aggódjunk, ami körülöttünk van, azzal törődjünk, ami bennünk zajlik. Higgy magadban, mert más úgysem fog! – Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét, van lehetőségük a továbbiakban komolyabb karriert befutni? A telefonos világban érdeklődnek egyáltalán a sport iránt a fiatalok önszántukból, nem szülői nyomásra? – A mai fiatal generációnak rengeteg lehetősége van karriert építeni, bármilyen sportban, az alapozásra legalábbis mindenképp. Egyre több akadémia épül, és itt megint kihangsúlyoznám, hogy az edzőkön sok múlik, hogy odacsalogassák a gyerekeket, és főleg azon, hogy megszerettessék az adott sportot. Szükség van szülői nyomásra, hozzáállásra, az elején mindenképp, de azt látom, hogy manapság ezzel nincs gond, a szülők szívesen viszik edzésekre a gyerekeket, és még az edzést is végignézik nemcsak a mérkőzéseket. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? – Életemben a sport napi rutinnak számít, a családom is tudja és elfogadta, a környezetem és a barátaim is egyértelműen mind sportkedvelő emberek, vagy hogyha nem is, akkor is muszáj nekik sportolni. Én azért élek, hogy átadjam minél több embernek a mozgás iránti szeretetemet! Bár jelenleg a gyergyószentmiklósi Fitpoint fitnessközpontban vagyok személyi edző, kangoo- és aerobicoktató, emellett gyerekfoglalkozásokat is tartok, viszont mindenképpen szeretnék visszamenni a tanügybe, amint lehetséges. – Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire? – A hobbim az olvasás, imádom az önfejlesztő könyveket, ezekből tanulhatok, így fejlődhetek szakmailag vagy emberileg. Mindennap arra törekszem, hogy jobb legyek, mint tegnap voltam.

Vlaicu Lajos