Tövissi Zsolt négy kategóriába sorolja a régi épületek esetében lehetséges, faluképbe illő beavatkozásokat, a kisebbektől a nagyobb léptékűek felé haladva. Ezek a következők: alkalmazkodó használat, az adottságokra építő kiegészítés, az adottságokat kiegészítő fejlesztés, nagyarányú bővítés.
Ezek szerint az alkalmazkodó használat a hagyományos érték megőrzését célozza, és abban az esetben áll fenn, amikor a használat általában rövid ideig történik (hétvége, pihenőszabadság). „A tulajdonosok a házat a részletekig menően tisztelik, ahhoz alkalmazkodnak, vagy minimális, rejtett beavatkozásokkal növelik komfortszintjét, a tereket meghagyva régi alkatukban.”1

Idesorolhatjuk a tájházzá alakított épületeket is. A tájházra az alábbiakban bővebben kitérek egy gyergyócsomafalvi példa esetén, mely nem feszegeti a fenti, alkalmazkodó kategória határát, ugyanakkor korszerű szigeteléssel és épület­gépészettel van ellátva. Másrészt pedig azt is jelzi, hogy az önkormányzatok is példamutató szerepet tudnak vállalni épített örökségünk mentésében. Az épület a XX. század elején Csomafalván nagy számban megépült parasztház (mai szemmel akár „típusház”) egyetlen megmaradt példánya, így ritkasága adja többletértékét. Utolsó tulajdonosa egy biciklijavítással foglalkozó agglegény volt. A település általános rendezési tervének készítésekor felhívtuk az önkormányzat figyelmét az építészeti értéken túli, a hasonmás társainak településképből való kikopásából adódó tanúértékére, így egy eltartási szerződésnek köszönhetően – amely a biciklijavító és az önkormányzat közt jött létre – a telek és az épület az utóbbi tulajdonába került. A ház fontosságát megértő megrendelő a telekre egy szociális otthont, idősek számára melegedőt építtetett, mindvégig megtartva az öreg parasztházat. Így gyakorlatilag emlékeik révén ide hazajönnek az öregek, ha nem is a szüleik/nagyszüleik portájára, hanem egy ahhoz hasonló, annak az emlékeit megjelenítő helyre. A szociális otthon „árnyékában” az épület pár évig lakatlan volt, állaga jelentősen romlott, de a helyi fiatalokból álló tánccsoport tagjainak egy sikeres kalákájával rendbe tették a tetőszerkezetet, így sikerült időt nyerni a felújításhoz. A javasolt tájház egyik szobája – a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum néprajzosainak segítségével – bemutat egy hagyományos csomafalvi házbelsőt/életteret, részben a házzal megörökölt, részben más csomafalvi restaurált bútorokkal. A másik szoba összejövetelekre, műhelytevékenységekre alkalmas, ugyanakkor különböző helytörténeti gyűjteményt mutat be. A két helyiséget a közöttük lévő fal nagy méretű megnyitásával és egy kétszárnyú, kortárs üvegajtó beiktatásával nagyobb létszámú tevékenység esetén egybe lehet nyitni, kisebb rendezvényekkor az üvegajtón túli „tisztaszoba” jelenléte biztosít hangulatot, keretet a tevékenységhez. A klubtevékenységre alkalmas szobában a padláson megtalált csempe újbóli legyártásával készült, a székely ház tipikus történeti fűtésére, a cserepesre utaló kandalló biztosítja a fűtést.

A kivitelezés során az épület alapja cserélődött, az épületet belülről szigeteltük, illetve a padlástér fele a deszkamennyezet fölött kapott kompenzáló szigetelést. Ugyanakkor in­­venterek biztosítják a friss levegőt, illetve hővisszanyerést. Külön örömünkre szolgált, hogy a házat nyáron beárnyékoló öreg fát is sikerült megmenteni. Ő is egy tanú, a maga módján, hisz egykoron a hideg miatt a gyümölcsösöket nélkülöző Gyergyói-medence fagyvédett helyein minden ház előtt ott volt egy-egy gyümölcsfa, mindenkinél más, a korán, árpával érő körtéktől vagy nyári vajalmáktól kezdődően a pincékben tavasz közepéig tárolható húsvéti rozmaringig. Így mindig volt friss gyümölcs, a szomszédok közötti cserebere révén. Az épület felavatásakor felelevenítődött a bútorvivés hagyománya, így előkerült egy pernafólium is, amely tulajdonképpen a hozomány pontos leltára. Az Iskola másként, illetve egyéb, fiataloknak és öregeknek szóló programok keretében az épületben folyó tevékenységek hidat jelentenek a fiatal és idős generációk között, közösségépítő szereppel bírnak, és ennek megfelelő keretet biztosít az összefogással megépült ház, melynek felújítását és nyílászáróinak restaurálását csomafalvi mesterek végezték el, csomafalvi műemlékes szakmérnök és muzeológus/néprajzos szakmai irányításával. Így viccesen akár csomafalvikumról is beszélhetnénk… Lám, lám, mit tud generálni egy öreg épület – ezért mutattam be ilyen részletesen ezt a példát.

Az adottságokra építő kiegészítés során a tulajdonos a telek épületeit – jellegük megőrzésével – meghagyja, a lakóházban kis beavatkozásokkal teremt magasabb komfortszintet a terek minimális módosításával, a ház formájának megtartásával és a tetőszerkezethez való alkalmazkodással a tetőteret is használja, gondosan megválasztott tetőablakkal. A tornácot nyitva hagyja, a csűrnek is funkciót keres, például beállógarázsnak használja.

Az adottságokat kiegészítő fejlesztés során a megnövekedett térigényre kell választ találni. Például a telken történő kisebb gazdasági vállalkozás költözik a csűrbe, és az irodák a lakóház mellett maradnak, vagy többgenerációs család számára kell az életteret maivá alakítani, olyan toldásokkal, melyek nem teszik tönkre a porta meglévő hangulatát. Legtöbbször a tetőket nem bántják, azok alá bújnak be a toldások tetői, s a bővítések terei csendben tapadnak az öreg épületekhez. Tövissi Zsolt megfogalmazásában „ha (…) a hely megengedi, alacsonyabb, kieresztésszerű kisebb kiszolgálótereket lehet oldalhelyiségként a házba toldani (kamra, fürdő, kis konyha, ruhatár stb.), a fedés a meglévő eresz alá fog becsúszni, az eredeti tetőidom megmarad.”2
A „nagyarányú bővítést”, szintén Tövissit idézve, „csuklós, artikulált, ereszszerű nyaktagokkal lehetséges az udvart hossz­irányban vagy keresztirányban keretezni, a csűrt a lakóépülettel összekötni”. A magam részéről idetartozik a lakóház csűr felé terjeszkedő nagy fokú bővítése – hiszen a székely ház egy nyitott rendszer. Arra kell ügyelni, hogy a toldás teteje (ha csak tíz centivel is) legyen alacsonyabb, mint a meglévő, utca felőli tömegé, vagyis ne a toldás dominálja az utcaképet.3

A kockaházak kérdése

A magyarországi Kádár-kockákhoz hasonló épületek Székelyföldön az 1970-es években jelentek meg. Majd a földszintes változat az 1980-as években az emeletesre módosul és kötelezővé válik. Így akartak – a „falurendezés” címszó alatt kikényszerített tömbházakkal együtt – városias jelleget adni a falvaknak… Ezek voltak az egyetlen, a szocialista időszakban jóváhagyott házmodellek, új típusú házak az új típusú ember számára – azaz mást nem lehetett építeni, csak erre lehetett „rajzot venni”.
A földszintes házak ebben a földszintes formájukban a faluképbe illeszkedés határán vannak: magasságilag nem zavarnak, utcai homlokzatuk alaprajzilag megtört – kiugróbb része jelzi az egykori parasztházak szélességét, utcahosszban nézve így utalva a korábbi épületek ritmusára –, anyagukkal és színvilágukkal illeszkednek a kontextusba. Hogy az utca ritmusát minél jobban megtartsák, homlokzatuk az utcai homlokzaton részlegesen (de csak kismértékben) visszaugrik. Az emeletesek már orvosolhatatlan problémát jelentenek, egyértelműen kifejezve a falvak „szisztematizálásának” korszakát.

1990 után a földszintes kockaházak sajnos időzített bombává váltak: legtöbbször egyszerű nyeregtetővel manzárdosított változatuk sokkal jobban károsítja a faluképet, mint az 1980-as évek szögletes házai. A probléma azért súlyos, mert a beavatkozások után kialakuló térfogatokat nehéz olyanná alakítani, ami illeszkedik a falvak arculatába. Legtöbbször a tető kialakítása valamelyest közelít a gazdaságos tetőfedés hagyományos, paraszti logikájához (a beázásokat okozó vápák kerülése, a cserepek formára vágása miatti veszteség, a drágább kupáscserepek számának optimalizálása), de (falu)képileg az eredmény pusztító hatású – így kockaházak esetében a függőleges irányba történő, szimpla nyeregtetős  bővítési modellel fel kell hagyni!
A még meglévő, földszintes kockaházak továbbgondolásánál járható út – ha az udvar és az urbanisztikai mutatók engedik –, ha a hagyományos parasztházakhoz hasonlóan megpróbáljuk hátrafelé bővíteni, megtartva földszintes épületnek őket. Ha ez a lehetőség nem járható vagy nem elégséges, akkor a tető játékos volumetriájára, olyan módon való tagolására kell törekedni, melynek révén a ház a lehető legjobban illeszkedik a falvak hagyományos arculatába.      

                                                                  

Kockaházból parasztházat?

A hetvenes években a kockaházak divatja sok falusi parasztház kockaházra hasonlító alakra idomítását, annak tető- és formavilágát idéző átépítését eredményezte. Leggyakoribb beavatkozás az utca felőli két, függőleges irányú ablak egyetlen, vízszintes irányú hármas osztásúra való cserélése, illetve a tornác beépítése/beüvegezése. Sok esetben azonban még olvasható a régi ház, megvannak a verandává avanzsált tornácon a belső, régi ablakok. Egy egykor „ráncfelvarráson” átesett, kockaház mintára alakított falusi ház új élete is izgalmas lehet, amint azt az alábbiakban látni fogjuk egy, a huszadik század első felében épült tipikus kétosztatú, oldalkamrás, sütővel bővített gyergyói parasztház esetében. Az épületet az 1970-es években (az akkor divatba jött kockaházak mintájára) átalakították. Mi pedig vissza…

Egy értéktöbbletet hozó felújítás során elbontottuk a hetvenes évek beavatkozásait, visszahozva így az épület eredeti, faluképbe jól illeszkedő tömegét. A ház egy városi értelmiségi nyári időszakban használt vidéki lakásaként él tovább, ugyanakkor minimálisan fel van készítve téli „üzemmódra” is, ennek megfelelően kiegészítő hőszigetelést kapott a padló alá, illetve a padlás fölé (gyakorlatilag a nem látható helyekre). A minimális változtatásokkal kialakított padlás nyári időszakban, spártai körülmények között szállást tud biztosítani a vendégeknek. Tanulságképpen: egy régi házzal is lehet valamit kezdeni… – és ez a ház is, a nagyarányú munkálatok ellenére, jó példája az alkalmazkodó használatnak.
Összegzésül: mindig azt kell szem előtt tartani, hogy könnyebb az igényeknek alkalmazkodniuk a ház adottságaihoz, mint a háznak az igényekhez. Tövissi Zsolt megfogalmazásában: „Az igények végül is mindig rugalmasabban alakíthatók, mint a terek.”

1Tövissi Zsolt, Biró Z. Zoltán, Bogos Ernő, Faragó Melinda: A falusi ház bővítése. A Csík LEADER ismeretterjesztő kiadványa, 32.
2Idem, 34.
3Ibidem, 35.