Hirdetés

A gyimesiek nem számítottak ekkora sikerre

HN-információ
A Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató idei kiadásában több erdélyi résztvevőnek is lehetett szurkolni, köztük a gyimesi Tatrospart Néptánccsoportnak. A néptánccsoport tagjai nem számítottak ekkora sikerre, ám a döntő előtt még nagyobb lendülettel készülnek, és igyekeznek bemutatni hagyományaik legjavát a közönségnek. [caption id="attachment_62589" align="aligncenter" width="1000"] Próba Gyimesfelsőlokon. Már a döntőre összpontosítanak[/caption] A Duna Televízió Fölszál­lott a páva című tehetségkutató műsora a hagyományőrzésre, illetve a különböző szokások bemutatására épül, hangsúlyozva gyökereink ismeretének fontosságát. A versenynek rendszerint erdélyi résztvevői is vannak – ez idén sem volt másként –, akik az itteni hagyományok bemutatására törekednek. A gyimesi Tatrospart Néptánccsoport a legmagasabb pontszámmal jutott tovább a pénteki döntőbe, és ennek apropóján kérdeztük Antal Tibor zenetanárt az eddigi tapasztalatokról. – Az az igazság, hogy a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora sikert érhetünk el ebben a műsorban. Mi azzal a céllal vágtunk bele a versenybe, hogy megmutassuk magunkat, a hagyományainkat, a gyimesi kultúrát. Megragadtuk az alkalmat, és mostanra elmondhatom, hogy a döntő küszöbén állva nemcsak a versenyt, de barátokat is látunk – ecsetelte Antal Tibor, kiemelve, hogy a színfalak mögött nem tapasztaltak széthúzást, jó hangulat volt, barátságok szövődtek a műsor során. Megtudtuk, hogy a gyimesi táncosok amint visszautaztak Budapestre, azonnal próbálni kezdtek, hiszen az ünnepek alatt mindenkinél a család szerepelt az első helyen, a próbák háttérbe szorultak. Emellett az is kiderült, hogy a Tatrospart Néptánccsoport nem egy műsor erejéig állt össze, ezért a jövőben is folytatják munkájukat. – Szeretnénk megszólítani az embereket, különösen a fiatal generációt, és átadni nekik a hagyományokat. Ez a célunk, és minden műsorban erre törekszünk – tudtuk meg a gyimesfelsőloki zenetanártól, aki azt is elmondta, hogy a tehetségkutató pozitív hozadékát máris megtapasztalták, hiszen az ünnepek alatt több fiatal csoportot is láttak hagyományos, régi népviseletben. Lapunk kérdésére válaszolva arról is szó esett, hogy a személyek mellett a településeket is szeretné inspirálni a Tatrospart Néptánccsoport, mert nemcsak a Gyimesekben vannak kihalóban a hagyományok, s szeretnék, ha széles körben újból felfedeznénk népi kultúránkat. Antal Tibor közölte, a döntőre újévköszöntő műsorral készülnek, és olyan hagyományokat elevenítenek fel, amelyeket már rég elfelejtettek a helybéliek. Kiemelte, mostanra nagyon kimerült a csapat, és egy nagy pihenésre vágyik mindenki, de a munka mégsem áll meg, máris készülnek a februári csángó bálra. Antal Tibor és a gyimesi néptánccsoport köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki támogatta a szereplésüket, és bármilyen módon hozzájárult a sikerükhöz. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!