Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. Martonos, igénytelen falucska, melynek szorgalmas (unitárius, mint az egész völgy) lakói cserépégetéssel pótolják a kopár, köves vidéken gyengén jövedelmező földművelés hiányait” – írja a faluról Orbán Balázs. Nevének első okleveles említése 1473-ban Marthonosfalwa alakban ismeretes (Benkő Elek). A 16. század közepétől különböző személyes és szomszédfalvakkal folytatott birtokperek tanúkihallgatási jegyzőkönyveiben Marthonos, Martonosfalva, Martonos alakban fordul elő, majd a 20. század elején az Országos Törzskönyvi Bizottság Firtosmartonos néven vette jegyzékbe. A falu a kora középkorban az énlaki anyamegyéhez tartozott. A határ földtani alkatából adódóan gyakoriak mind a falu, mind a határ területén a „suvadások”, földcsuszamlá­sok. Az ismétlődő jelenségnek az egyik, az eklézsia tagjait anyagi gondokkal érintő legsúlyosabb következménye, hogy a 16. században épített első, kicsi fatemplomnak a suvadás miatti elpusztulása után, az 1700-as évektől még kétszer kellett templomot építeniük. A legrégibb templomra  vonatkozóan 1751-ből van adat, amikor a vizitáció utasítja a kurátort, hogy vegyen deszkát „a Templombeli székeknek építésére”. A templom leírását az 1789-es püspöki vizitáció jegyzőkönyve tartalmazza: „A Templom két végiben egymással szemben vagynak fa gerendákon Virágos Táblázatokkal készített Karok mellyek egyike t:i: a Nap Nyugat felől valo az ífjú Legénység számára szolgál, a másik pedig ugy neveztetet Éneklő Kar, melyben vagyon egy Pulpitus s’ ennek tetején egy mutato Táblátska.” A martonosi templomban ma is őriznek egy pulpitust, amelynek felső része hiányzik. Vajon a leírt pulpitus lenne? 1793-ban a régi kicsi rozoga fatemplom helyett új templom építésének előkészületeiről tájékoztatnak a számadoló kurátor pénztári adatai. Az 1794. évi kiadási rovat adataiban a templomon öt hétig dolgozó kőműveseknek fizetett munkadíjat, ellátásukra tett költségeket s az anyagiakra adott összegeket ismerhetjük meg, köztük a templom tömbjének befejezését jelző „tetejére valo Gomb”. Alig három évtized múlva, 1823-ban a vizitáció megállapítja, hogy „a Templom Ruinában lévén (ezért) atyai intést tesz a régi hely feladására”, a „Falu közibe építése iránt”. Az 1858-as protokollumban olvashatjuk: „a Templom Héjjazat alatt áll és benne foly az Isten tisztelet, párkány is vonatott az Őszön, s’ ki vakoltatott nagyobbára Homlok nézetébe. Az orgonára vonatkozó első adat az orgonaalap létrehozásáról szól az 1850-es számadási jegyzőkönyvben, ahol az előző évek forradalmi eseményei következtében az adatok összevonva jelennek meg: „Van az eklézsiának még 103 kal: buzája, ez a hívek szorgalma és buzgalma által termesztetett nem eklézsiai földön, hanem eklézsiai tagén, eklézsia által eszközlött trágyázással, ez azért egy készítendő orgonára van elszánva és határozva. Ugyan hasonlo modon eszközlött és az e célra szánt 5 szekér csőtörökbuza, csakis a jövő számadásra átvitetnek.” A pénzkiadásoknál pedig: „10. A presbiterium határozatából, azon ígéret mellett, hogy az Ekkla ezen hiányt kipótolja, adatott a’ készítendő orgona művészének előpénz 30 mft.” A következő évtől, 1850-től minden számadáskor külön fejezet foglalkozik az orgonaalappal. Az alapot ifj. Pálfi Sándorra bízzák. „A már megszegődött és elkészítendő orgonára nézve a sz. eklézsia pontosan tartja magát a tisztelt fő tanáts határozásához, miszerint nem az eklézsiai közpénztárból, hanem a maga különös szorgalma és igyekező jövedelméből kívánja az orgonát létre hozni, mire nézve ditséretes és feltűnő lépéseket is tett – eklézsiai gondnok Sebe Jánosra bizatott vala azért a jövedelemnek kezelése, ki tisztán számolt a presbiterium előtt a jövedelelmről, mit egy hiteles íromány nyílvánít, de közelebb mult Junius 2-án az eklézsia akarattyából önkéntesen vallásos buzgalommal átveszi ezen számadást magára if. Tkts. Pálfi Sándor ur.” Az orgonaalap teljes összege ezen évben  86 forint 70 pénz. Értékes adattal szolgál a kiadások listája: „a.) Orgona készítő Szőts Sámuelnek presbyterium határozatából november 17-én nyugtatvány mellett átadtam 60 mft./ b.) martonosi András Györgynek kamatra elegendő biztosítékkal 10 mft”. Az adatokból kitűnik, hogy az orgona készítésére Mátisfalvi Szőcs Sámuellel léptek szerződésre. Az orgonaépítés további története homályos, sajnos a következő években a számadási jegyzőkönyvek csak az orgonaalap változásairól tudósítanak. Az évek folyamán az orgonaalap csak nő, elkészült orgonáról vagy erre költött összegről sehol nem olvashatunk. A jegyzőkönyv 1855-re vonatkozó lapjai hiányoznak, a többi évről pontos adatokkal rendelkezünk. Nem tudjuk, miért nem épült meg az orgona, hisz 1862-ben újabb szerződést köt az egyházközség. 1851-ben, „az egész bevételi összeg teszen 543 frt 86 pénzt”. 1853-ban az orgonaalap tőkéje 1038 magyar forint, 26 pénz, ebből az összegből költekeznek: „1. A ’Martonosi gazda közönség által az orgona Tőke gyarapítására ajándékozott öt héti esztena trágyázási szernek kölcségébe a’ Juhok számára só ezt Szentpáli József jelenlétében adott 5 f.- / 6. A meg trágyázott földbe Gálfi Elek jelenlétében 5 véka mag buzát vett 12 mf. Melyet kivonván az alap tőkéből jövő számadásra átvitem 1021 forint 26 pénzt.” 1856-ban és 1857-ben az orgonaalap tovább nő. Közben 1857-ben a pénznem megváltozik, akkortól az összeg értékét osztrák forintban adják meg.1861-ben az orgonaalap 714 forinto.ért. 59 krajcárt jelentett. A következő évben, 1862-ben egy újabb orgonaszegődésről vallanak az iratok: „Az orgonaművész szekeresse lovaira elkölt 1 véka(zab).” A kiadások sorában pedig: „3. Az ekkla orgonát szegődvén, akkor a művészre, a szekeresére költött 1,60 Ft.”