Hirdetés

A fiatalok nevelése volt a cél

HN-információ
Sikeres volt az idei EMI-tábor, annak ellenére, hogy az előző évekhez képest csökkent a látogatók száma – mondták el a szervezők. Közölték azt is, biztosra vehető, hogy jövőre is megszervezik a fesztivált. [caption id="attachment_54299" align="aligncenter" width="638"] Sikeres volt a 13. EMI-tábor[/caption] Bezárta kapuit tegnap az EMI-tábor, sátrat bontottak a fiatalok. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke, Sorbán Attila Örs sajtótájékoztatón azt mondta, bár a látogatószám csökkent, a szervezők elérték a céljukat, ugyanis a táborba érkező fiatalok napról napra megtöltötték az előadósátrakat. – Természetesen az idősebb korosztályokat is szívesen látjuk, de fő célunk a fiatalok nevelése – jegyezte meg a főszervező. Elmondta azt is, bár részletes számítást még nem végeztek, a legnépszerűbb napon – szombaton – körülbelül háromezren voltak a tábor területén. Ötszázan laktak ott a rendezvény egész ideje alatt. A szervezők szerint a látogatószám-csökkenésnek két oka van: az egyik az, hogy költségvetési problémák miatt idén későn láttak neki a szervezésnek, a másik pedig, hogy Erdély-szerte nagyon sok fesztivált szerveznek, szinte minden faluban, így nagyon megoszlik a közönség. Mint elmondták, a tábor első napjain ezúttal sem volt túlságosan kedvező az időjárás, ahogy melegedett fel az idő, úgy egyre többen látogattak ki a hármas kilométerhez. Szombaton több olyan program is volt, mely nagy népszerűségnek örvendett. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, milyen is lesz az autonómia, az érdeklődők feltehették kérdéseiket is. Délben Az erdélyi magyar érdekképviselet jelene és jövője címmel politikai kerekasztal-beszélgetést tartottak, melyre az erdélyi magyar pártok vezetőit hívták meg. Szilá- gyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, és Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke volt jelen, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor idén sem vett részt a beszélgetésen – jegyezte meg a szervező. Bíró azt mondta, a Magyar Polgári Párt felvállalta a Székelyföld képviseletét, sajnálja, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az erdélyi magyar politikai pártok képviselői nem tudtak együttműködni ebben a kérdésben. Meggyőződve ígérte, hogy az RMDSZ frakciójával közösen be tudják nyújtani a parlamentbe az autonómia-statútumot. Úgy véli, ebben a kérdésben egységesen kell fellépni. Szilágyi közölte, az EMNP céljai nem változtak, ugyanúgy arra törekszik, hogy elérhetővé tehesse az autonómiát és képviselje a választók igényeit. A jövőre nézve, szerinte 28 év után tisztázni kell a célt, ami felé halad a magyar érdekképviselet. A szervezők reményüket fejezték ki, hogy talán jövőre sikerül egy asztalhoz ültetni az EMI-táborban a politikai pártok vezetőit. A terrorizmussal vádolt háromszéki fiatalok is meghívást kaptak az idei fesztiválra. Beke István Attila és Szőcs Zoltán a táborban az ügy helyzetéről, valamint várható kimeneteléről tartott beszámolót. Az idei táborban sokakat vonzott a Hagyományőrző tér is, ahol sok érdekességet megtudhattak például a honfoglaló magyarokról, de volt jurtaépítés, ostor- és íjászbemutató, rovásírás-tanfolyam és sok egyéb. A különböző sátrakban számtalan program várta az érdeklődőket a tábor öt napján, a gyereksátorban is sokféle foglalkozást tartottak, esténként pedig koncerteken szórakozhattak a fesztiválozók. – EMI-tábor jövőre is lesz, itt Gyergyóban – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette, az EMI folytatja a már megszokott programokat, és azon dolgoznak, hogy a 14. táborban is ugyanolyan jól érezzék majd magukat a résztvevők, mint az előző években. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!