A székelyföldi egyházi szervezésről, a térség településeiről első írásos adataink többnyire az 1332–1337-es pápai regesztrumokból származnak. Az oklevelekből, jegyzőkönyvekből rekonstruálható egy-egy településnek, annak egyházának a története. Fenyéd egyházközségének történetét Kovács Árpád művészettörténész tárta fel. [caption id="attachment_39359" align="aligncenter" width="2576"] Szebelébi Bertalan vikárius 1694. évi vizitációjának fenyédi része[/caption] Fenyéd egyházára és templomára a beszédesebb írott források elég későn, csak a 17. század végén jelennek meg. A reformáció térhódítását követően nehéz helyzetbe került katolikusok ügye a Bethlen Gábor fejedelemsége (1613–1629) idején indult vikáriusi intézménynek köszönhetően valamelyest stabilizálódott. A vikáriusok (helynökök) kinevezése az erdélyi katolikus rendek ajánlása és a fejedelem döntése nyomán történt, az 1640-es országgyűlés határozata alapján. A vikáriusok kormányozták az egyházmegyét, az ő feladatuk volt felügyelni a lelkészek és tanítók munkáját, ellenőrizni az egyházi vagyon kezelését, egyházi, házassági ügyekben teljes joggal bíráskodtak.1 A 17. század végi Fenyéd fontosabb hitéleti történéseire, az egyházi tisztségviselők kilétére, az egyház földjeinek és épületeinek állapotára, sok esetben akár a hétköznapokra vonatkozóan is nagyon fontos adatokra bukkanunk Szebelébi Bertalan vikárius vizitációiban. „Szebelébi Bertalan egyike volt a nyolc erdélyi vikáriusnak, akik a püspöktiltás idején működtek. 1678-ban Apafi Mihály fejedelem nevezte ki vikáriusnak” – írja Kovács Piroska.2 Szebelébi Bertalan 1678 és 1707 között volt erdélyi vikárius, az elődeihez hasonlóan sorra látogatta az egyházközségeket, amelyekről jegyzőkönyvek készültek.3 A vikárius először 1693 januárjában látogat Fenyédre, akit elkísér Zinder András székelyudvarhelyi plébános, aki ekkor az udvarhelyi gimnázium igazgatója is.4 Fenyéden ebben az időben Mihály György az „aeditus5” (megyebíró) és Molnár János, valamint Márton János voltak az esküdtek („jurati”). Az intézkedések során először 11 személyt büntetnek egyenként 3 forintra „az magiszter háza körül rosz kertek”6 miatt, majd „Sebestyén János Fenyédi Sz.[ent] egyház birója volt nagy emberek által extradalva, hogy az fogyatkozások”7-ért fizessen 12 forintot.8 Ezután arról olvashatunk, hogy a „Fenyédi Megye constitualia Mihály Deák uramot oroszhegyit, procuratorat.”9 Ez nagyon fontos adat, amelyből kiderül, hogy Fenyéden ebben az időben Oroszhegyi Mihály Deák prokurátor, ugyanebben az időben pedig Székelyszentlélek fogadott prókátora is.10 Oroszhegyi Mihály Deák (kb. 1630–1710) licenciátus, scholamester és törvénytudó esküdt papi családban született Oroszhegyen,11 talán a legismertebb udvarhelyszéki „értelmiségi” a 17. században, aki a világi papság hiányában több faluban látja el az egyházközség vezetését licenciátusként, de fenyédi tevékenységét megelőzően sok helyen volt deák és látott el iskolamesteri feladatokat. A különböző feladatok ellátása mellett még az irodalom művelésére, versfaragásra is jutott idejéből. 1655-ben Lőcsén adta ki verses históriáját „Az Fenyő-fának hasznos voltáról És a zsendelytsinálóknak kellemetes és hasznos munkájokról-való história” címmel.12 Mihály Tibor szerint ebben az időben Mihály Deák Zetelakán licenciátus. 1667-ben és 1668-ban feleségével, a fenyédi Szomora Borbálával együtt pereli sógorát, a kénosi Czaibert Pált a fenyédi örökségért. 1675–1710 között Oroszhegy licenciátusa.13 Oroszhegyi Mihály Deák életének utolsó éveiben éppen az 1702. évi oroszhegyi vizitáció alkalmából nyerünk bepillantást, amikor „gyertyagyújtási” szokásait vizsgálják. Mihály Deák ekkor oroszhegyi licenciátusként tevékenykedik, és a vizitáló hatóságok azt vizsgálják, hogy a „mise alatt […] viasz gyertjaheljet [miért használt] fagyugyertiat.”14 Mihály Deák úgy „menti magát, hogy nem tudta annak prohibitioiat [tilalmát] és a templom világositására gyuitotta volna megh […].”15Azt mondja, hogy a „Sacrificium szükségére gyuitotta és hivatalya magával hozza, hogy afféle dolgokot tudgyon és tisztességesen véghez vigjen tehetsége szerint.”16 Ezen gondolatait elemezve – több mint három évszázad távlatából – tulajdonképpen erős hivatástudatára is ráismerhetünk. A Szebelébi Bertalan által 1693-ban Fenyéden végzett vizitációról készült jegyzőkönyv további részében az egyházi épületekről is tájékozódhatunk. A megyebíróval kapcsolatban megjegyzik, hogy „mivel tiszte s hivatalia [iránt] az elvárt gondot nem viselte” 24 forintra büntetik, sőt addig „ne produkálják se a templomot, mely Mater Ecclesia se a kápolnát [amit] annak rendi szerént felépítettek […] kopasz minden.”17 „A Parochus [pap] pediglen mind maga, mind az oda menő kösségnek oly szolván való veszedelmire az romlott templomot ne tartozzék szolgálni, avagy semmi szolgálatra oda menni, valamily is formában a templomot visza restaurálják és alkalmatossá nem teszik, mint Istennek házát és imátságnak helyét.”18 Ezek után a gondnokot megfeddik, hogy a „mentegetések” helyett az egyház javaira „szorgalmas gondot viseljenek […], a bért pedig, mint eddig tartozzanak megh adni Zethelakára.”19 A fentiekből kitűnik, hogy a megyebíró nem látja el megfelelően feladatát, az egyházi épületek Fenyéden a 17. század végén romos állapotban vannak, mind a templom, mind a kápolna, de talán még a papilak vagy a magiszteri ház is, mivel azt olvashatjuk, hogy a fenyédiek a „megyebíró intése nélkül is tudhatták volna, hogy egyházi ember falu pusztájába nem lakhatik.”20 Ez nem annyira meglepő a 17. század végén paphiányban szenvedő Székelyföldön, az azonban igen, hogy az említett jegyzőkönyvben Fenyédet „Mater Ecclesia”-ként, vagyis anyaegyházként említik, holott a fennebb bemutatott 17. századi misszionáriusi jelentésekből úgy tudjuk, hogy ebben az időszakban Zetelakához tartozik Keményfalvával együtt. Kovács Piroska Máréfalva egyháztörténetének kutatásakor, az 1693. évi fenyédi vizitáció feljegyzéseire is hagyatkozva – melyben Fenyédet Mater Ecclesia-ként, vagyis anyaegyházként említik – vizsgálta annak lehetőségét, hogy Fenyéd katolikus közössége, még első temploma épülése idején, a 15. században (talán Máréfalvával és Keményfalvával közösen) önálló plébániává szerveződött volna. Kovács Piroska feltételezése szerint ez az időközben önállósult fenyédi egyházmegye használhatta Máréfalvával közösen a ma is Csonkatemplom néven emlegetett helyen azt a 15. században épült templomot, amely feltehetően az 1661-es Ali-féle török-tatár dúlás során elpusztult, s amelynek faragványai a mai templomban is megtalálhatóak.21 Figyelemre méltó, hogy az 1882. évi sematizmus szerint a máréfalvi plébánia I. Rákóczi György fejedelemsége (1630–1648) idején alapíttatott, de ezeket a feljegyzéseket a máréfalvi templomra, vagy a hozzá tartozó torony építésére is vonatkoztathatjuk. Nem zárhatjuk ki azonban annak lehetőségét, hogy a reformáció előtti időszakban Fenyéd anyaegyháza lett volna Máréfalvának, illetve, hogy a fenyédiek és máréfalviak ebben az időszakban is egy templomba jártak.22 Az azonban bizonyosra vehető, hogy később, a 17. század második felében a fenyédi templom már romos állapotot mutat, saját papja nincsen, iskolaháza elhanyagolt, a megyebíró nem látja el megfelelően a feladatait, ezért nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között Fenyéd önálló egyházmegyeként képes lett volna megállni a helyét, de a későbbi források is azt támasztják alá, hogy Fenyéd Zetelakához tartozik, annak leányegyházaként egészen 1739-ig. Visszatérve a 17. század végi, Szebelébi-féle vizitációkra, 1694-ben Fenyéd kapcsán az előbbiekhez képest jelentéktelenebb ügyekről tájékozódhatunk. Az „aedilis” Csíki Miklós, az esküdtek pedig András István, Csok Mihály és Márton János, Bassa András a „templom földét bévetve”23 drágában igyekezett értékesíteni a termést, mint ahogyan ígérte. A fenyédi Máté Ferencet templomkerülés miatt büntetik. „Máté Ferenc extradalt, hogy templomba nem jár, meg se gyónt. Büntetésül azt kapja, hogy kicsi kalodába tétessék.”24 Végül pedig arról olvashatunk, hogy a „Fenyédi Egy ház bírája inep szegésről intést ki ne adhat a betegsége”25 miatt. Fenyéd és Keményfalva Zetelakához való tartozását bizonyítják Szebelébi Bertalan hat évvel későbbi, 1700-ban végzett fenyédi vizitációjának dokumentumai is. 1700 februárjában Zetelaka és Keményfalva meglátogatása után érkezik a vikárius Fenyédre, amely nyomán a vizitációs jegyzőkönyvben világos utalás történik arra, hogy Fenyéd és Keményfalva Zetelakához tartozik, mint annak filiái. Emellett szó esik a papnak és a deáknak fizetendő bérekről is, amint az alábbi idézetből jól kitűnik: „Imponaltatot volt inpriore Visitatione Zethalaki becsületes lakósinak universum az egész megyének Zethalaka, Kemenfalva és Fenyédieknek hogy eő kegyelmek is az Méltóságos Erdelj Catholicus Status és Egész Ecclesia Deliberatomahoz és Statussaihoz tarcsak magokot a bér adás dolgából úgy, mint hogy minden házas ember a Papnak két kalongya búzát és két kalongya tavaszt [zab] tartozék egész bér adó ember adni, a Deáknak fél anyit búzából és tavaszból.26” A továbbiakban ezzel kapcsolatban még a következőket olvashatjuk: „Zetelaka, Kemenfalva és Fenyéden a Papnak két kalongyát út Supra a Deaknak egyet […] és ezen végezést […] meghtarcsak .27 A terményben való fizetés kiegészül 200 forinttal, amint „pap fogadásnak idején”28ígérték. Egy érdekes dologra figyelhetünk fel az 1700-ban végzett vizitáció jegyzőkönyvében, amikor a fenyédi Sándor János ügye kerül terítékre, aki a korabeli udvarhelyszéki egyházi tisztségviselőket, valójában a vizitációt végző Szebelébi vikárius kísérőit, köztük Mocsonoki Pál29 udvarhelyi esperest szidalmazta: „[…] fenyédi Sándor János talált volt oljanszokot mondani hirtelen valo indulatjából busulásamiat Udvarhely széki Romana Catholica Religion levő P[ater] Paulus Mocsonoki Esperest ura ellen, P[ater] Georgi [Gregorius Ülkei]30 ura Udvarhely városi plébánus ellen és Sz[ent] Tamási Parochus ellen P[ater] Andreas Bakó31 ura ellen.”32 A megbotránkoztató ügynek Sándor János bocsánatkérése vetett véget, aki „megh követvén ő kegyelmekhez ezen szavait, […] vissza mondotta ezentul eő kegyelmeket igaz lelküüsmeretű törvén tevő Biráknak.”33 1702 februárjában a vizitációt Adorján János zetelaki plébános és kerületi esperes végzi, akinek besegít Ülkei Gergely szentléleki plébános, Istvánffi Ferenc lövétei plébános, valamint Csomortáni András máréfalvi licenciátus és Lukács Gergely jegyző. Az egyházlátogatás első állomása Pálfalva volt, ezután következett az atyhai, a korondi, a szentléleki, az oroszhegyi, a vágási, a szombatfalvi, a szentkirályi, a remetei, a lövétei, a máréfalvi, valamint 12. állomásként a zetelaki egyházmegye Keményfalva és Fenyéd filiákkal. Fenyéddel kapcsolatban ünnepszegés ügyében olvashatjuk, hogy „Nagy Sára Extradata hogy Adventben Karácson innepén tánczoltak az iffiuságok az házánál a’ mely nem let volna szabad, azért azt kivanja az Ecclesia hogy”34 12 forintot fizessen és „azokot is hittel adgya ki akik ot voltak.”35 Egy további személyt, Nagy Istvánnét is azzal vádolták, hogy „oljan inepeket tanczoltak az iffiuság [az ő] házánál, mikor szabad nem let volna.”36 Ugyancsak 12 forintra büntetik és arra kötelezik, hogy adja ki a mulatozó társak neveit. Az ünnepszegések mellett szó esik a parochiális iskoláról is: „Fenyédiek az Schola ház iránt obligáták magokot, hogy […] minden fogyatkozásokból meghépitik.”37 1Lásd Ferenczi Sándor: Udvarhelyszéki egyházi vizitációk Szebelébi Bertalan vikárius idejében. In:http://epa.oszk.hu/00900/00939/00042/text.htm (Letöltve: 2016. 06. 30.) 2Kovács, 2008. 94. 3Uo. 4Lásd Bíró Lajos: Neves jezsuita plébánosok és írók a székely anyavárosban. In: Székely Közélet. 1937. XX. évf. 41. sz. 2. 5Aeditus = egyházi tisztség; jurati = esküdtek; judextempli = megyebíró 6Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébánia Levéltára. Szent Miklós-plébánia. Szebelébi Bertalan vizitációs jegyzőkönyve. 1693. év. (A továbbiakban Szebelébi, 1693.) 7A jegyzőkönyvekből kivett részletek idézésekor betűhív közlésre törekedtem, de a szöveg használhatósága érdekében némely esetben elkerülhetetlen volt, hogy apró beavatkozásokat és változtatásokat végezzek el. Az elhagyásokat, illetve az értelmezhetetlennek tűnő szövegrészeket szögletes zárójelbe tett három ponttal jeleztem. 8Uo. 9Uo. 10Albert Dávid: A jogtudó értelmiség Udvarhelyszéken a XVI. század végén és a XVII. század elején. In: Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok I. Székelyudvarhely, 2001. 5. 11Hermann Gusztáv Mihály – P. Buzogány Árpád (szerk.): Udvarhelyszéki olvasókönyv. Székelyudvarhely, 2008.129. 12Uo.; Vö: Mihály Tibor: Oroszhegyi Mihály Deák. Székelyudvarhely, 2001. 13Oroszhegyi Mihály Deák életéről lásd bővebben Mihály Tibor: A lelki és szellemi élet szolgálatában. Adatok az oroszhegyi Oroszhegyi család történetéhez. In: Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok. XII. Székelyudvarhely, 2012. 49–56. 14Szebelébi, 1702 15Uo. 16Uo. 17Szebelébi, 1693. 18Uo. 19Uo. 20Uo. 21Kovács, 2008. 67–70. 22Vö: Kovács, 2008. 73–78. 23Szebelébi, 1694. 24Uo. 25Uo. 26Szebelébi, 1700. 27Uo. 28Uo. 29Mocsonoki Pál 1670-ben Zetelakán szolgált, 1690 és 1701 között udvarhelyi esperes, vikáriushelyettes volt. 1716-tól 1718-ig Gyergyószentmiklóson plébános. 1718-ban hunyt el. Lásd Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára. Budapest–Kolozsvár, 2009. 348. (A továbbiakban Ferenczi, 2009.) 30Ülkei Gergelyről keveset tudunk. 1721-ben Nagykászonban plébánosként működik. Nem tudni, pontosan azonos-e Ülkei Györggyel, aki 1716-ban és 1717-ben kozmási plébánosként tevékenykedik. Vö: Szőcs János: Csíkszéki iskolamesterek, kántorok, tanítók (1571–1800). II. In: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2009_regeszet/pages/016_Szocs_Janos.htm (Letöltve: 2016. 07. 04.) 31Bakó András 1694-ben és 1700-ban székelyszenttamási plébánosként Szebelébi Bertalannal Udvarhelyszéken vizitál, nagy valószínűséggel azonos azzal a Bakó Andrással, aki 1688-tól Székelyhodoson plébános és marosi esperes. Lásd Ferenczi, 2009. 160. 32Szebelébi, 1700. 33Uo. 34Szebelébi, 1702. 35Uo. 36Uo. 37Uo.