Hirdetés

A baloldali és nacionalista politikusok esélyesek arra, hogy megnyerjék az elnökválasztást Romániában

Romániában baloldali, illetve nacionalista politikusoknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy megnyerjék az év végén esedékes elnökválasztást – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet friss felméréséből, amelynek erre vonatkozó eredményeit szerdán tették közzé.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
A baloldali és nacionalista politikusok esélyesek arra, hogy megnyerjék az elnökválasztást Romániában
Fotó: pexels.com

Romániában még egyetlen párt sem nevezte meg hivatalosan elnökjelöltjét, ezért az INSCOP azt vizsgálta meg, milyen eséllyel indulnának az egyes pártok vezetői az államelnöki tisztségért, de a potenciális jelöltek közé sorolta Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettest is, abból kiindulva, hogy tizenöt éve nagyon közel került már a tisztség elnyeréséhez, és az utóbbi hónapokban „potenciális elnökjelöltként” sokat szerepel a hazai közéletben.

A volt román külügyminiszter és korábbi szociáldemokrata (PSD) pártelnök Geoană a január 16. és 24. között felvett adatok alapján is első helyen áll az INSCOP felmérésében, az októberi méréshez képest még javított is néhány százalékpontot előnyén a második helyezett Marcel Ciolacu miniszterelnök, jelenlegi PSD-elnökkel szemben. Ha most vasárnap tartanák a román elnökválasztást, Mircea Geoană független jelöltként a voksok 26,5 százalékát, Marcel Ciolacu (PSD) pedig 18,9 százalékukat szerezné meg. A harmadik és negyedik helyen két nacionalista politikus áll: a parlamenti botránykeltéseiről elhíresült Diana Soșoacă szenátor, az SOS Romania párt elnöke 14 százalékkal, illetve George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke 13,3 százalékkal.


Hirdetés

A lehetséges jobboldali jelöltek csak az ötödik-hatodik helyen állnak a választói preferenciák rangsorában: Nicolae Ciucă, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a voksok 11,4 százalékára, Cătălin Drulă USR-elnök, az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) lehetséges államfőjelöltje a szavazatok 5,9 százalékára számíthat. Dacian Cioloș volt miniszterelnökre, a centrista REPER elnökére a megkérdezettek 5,1, míg Kelemen Hunorra, az RMDSZ elnökére a romániai választók 3,6 százaléka szavazna, ha most rendeznének elnökválasztást – idézi a felmérést a Magyar Távirati Iroda

Remus Stefureac, az INSCOP igazgatója szerint az elnökválasztás lesz az idei választási év legfontosabb megmérettetése a román politikában, az elnökjelöltek kiválasztása pedig befolyásolhatja a pártok támogatottságát az európai parlamenti, önkormányzati és parlamenti választásokon is. A médiában „jól látható” államfőjelöltek népszerűsége növelheti vagy akár visszavetheti az adott párt támogatottságát. Ezzel összefüggésben a kormánypártok (PNL és PSD) azt mérlegelik, hogy összevonják az elnökválasztást az őszi önkormányzati vagy a júniusi EP-választással, erről azonban még nem született megállapodás közöttük.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!