enyhe havazás
borús égbolt
enyhe eső
Kettős mérce
Minap gombát vásároltam Alcsíkon, egy útszéli parkolóban. Nagyon szép volt a rókagomba, az árus méret szerint válogatta a gondosan begyűjtött termést, s olcsón kínálta – mondván, hogy nem kellett beutazzon vele a városi piacra –, alig 10 lejt kért kilójáért. Csábító ajánlat, ha azt vesszük, hogy a piacon 25-ért akarták rám sózni. Elektronikus kézi mérlege is volt az árusnak, látszott, hogy alaposan felkészült a piaci versenyre, mert ugye hamarosan lejár a gombaszezon és kezdődik a krumpliidény, s nyilván a falu szélén lakó, birtok nélküli útszéli kereskedőnek ebből is van annyi eladó, hogy egész télen álldogálhat mellette. Nos, elő a tiszta szatyor – akárcsak a piacon: vadonatúj ’punga’ volt! –, bele a gomba, szatyor ráakasztva a mérleg kampójára, s elhangzik a megfellebbezhetetlen verdiktum: 3 kiló valamennyi, az 30 lej.
Kissé kevésnek találtam a gombamennyiséget, így kételyek ébredtek bennem. S eszembe jutott olvasónk esete, aki a parkolóban ténykedő gombaárusok angol fontra állított mérleggel csapják be a gyanútlan vásárlókat. Mikor hallottam ezt a történetet, utánanéztem, s megtudtam, hogy egy angol font (lb a rövidítése) egészen pontosan 453.59237 gramm. Hirtelen ötlettől vezérelve elkértem a mérleget, s megnéztem, milyen mértékegységre van beállítva. S mit ad a Fennvaló? Lb-t mutatott a képernyő. Azaz angol font. Szerencsére úgy készítették el azt a mérleget, hogy a hülyék is kezelni tudják, így pár gombnyomással átállítottam kilogrammra. Újból ráakasztottam a három kiló valamennyinek mondott gombát, s kiderült, hogy nincs meg az a másfél kiló sem. Egyszerű hármas szabályt alkalmazva azt is kiszámítottam, úgy nagyjából, hogy ezek szerint a tíz lejes gomba tulajdonképpen 25 lej körüli összegbe kerül, s akkor megint ott vagyok, mint a szeredai piacon. Mikor mutattam az árusnak, esküdözött, hogy mit sem tud a mérleg csalafintaságairól, s akkor is hiányzott az iskolából, mikor a különböző súlymértékek átszámításáról tanultak. Hitetlenkedve fogadtam a magyarázatot, s kétségeimet csak erősítette az a tény, hogy a velem megesett történetet mástól is hallottam, s így hitelesen tudtam előadni, hogy „nem ettem bolondgombát”, „nem ejtettek a fejem lágyára”, s „velem így nem lehet kibabrálni”.
Az más tál tészta, hogy végül valóban három kiló gombát vettem, s az eredetileg rám kirótt 30 lej az árus zsebébe vándorolt.
De nem volt keserűgombája az említett árusnak, csupán kuncsaftkeserítő mérlege, így továbbautóztam, hátha valahol kedvenc gombámra bukkanok. Pár kilométer után ugyancsak faluszélen lakó öregasszonnyal találkoztam egy parkolóban. Nem volt sok portékája, csupán kétvedernyi friss keserűgombája. A „mennyiért adja?” kérdésre, az egyik veder gombából szempillantás alatt – de óvatos mozdulatokkal, hogy az áru ne sérüljön – három kupacot rakott. „Tizenöt lej egy kupac” – mondta. Mikor egyikre rámutattunk, hogy azt kérjük, még rátett jó pár gombát, s úgy adta ide. Közben mosolyogva mesélte, hogy hány hegyet mászott meg a társaságában lévő „kicsi leánykával”, s hol állt a medve a bocsaival, míg ő próbált észrevétlen maradni. Történetét nem ellenőrizhettem, s mérlege sem volt, amit megnézzek, így jó szívvel hagytam neki húsz lejt…
Kettős mércével mértem aznap a gombaárusokat…
Sarány István
