38 ezer lejt gyűjtöttek a Katalin-bálon

HN-információ
Újra megtartották szombaton a Csíki Vállalkozók Egyesülete (CSVE), Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Csíki Anyák Egyesülete közös szervezésben a jótékonysági Katalin-bált. Az idei a negyedik ilyen rendezvény volt, és az eddigi legnagyobb összeget sikerült összegyűjteni: 38 ezer lejt adakoztak a résztvevők. [caption id="attachment_60449" align="aligncenter" width="1000"] Minden eddigit túlszárnyaló összeg gyűlt össze. Jótékony segítség Fotó: Veres Nándor[/caption] Három szervezet számára adakozhatott a 130 bá­lozó, idén is mindhárom jelentkező – a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, valamint a Csíki Hegyimentő Egyesület – részesül a támogatásban. A megyei kórház újszülött és belgyógyászati osztálya a 38 ezer lejes összeg mintegy 56 százalékát, több mint 21 ezer lejt kap, amelyet az osztályokon használt eszközök korszerűsítésére fordítanak majd. A Katalin-bálozók a Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja keretében működő új, Szent Ágoston Központ beindításához szükséges eszköztár és irodai bútorzat megvásárlásához járultak hozzá az összegyűlt adomány 22 százalékával, több mint nyolcezer lejjel. A hegyimentők egyesülete is hasonló összegben részesült, ők a technikai ruházatuk fejlesztésére fordítják az összeget – tájékoztatott Bajkó Zelma, a CSVE ügyvivője. A Katalin-bálon a Nagy István Művészeti Középiskola és a József Attila Általános Iskola diákjainak, valamint egy mozgássérült személynek a festményeit és Veres Nándor fotóját Kenéz Aletta Zselyke művészetis diák ajánlotta árverésre, Farkas Balázs ideiglenes ügyvivő konzul pedig boraukciót tartott. Az így összegyűlt pénz is az adomány részét képezi. Bajkó Zelmától megtudtuk, hogy a vállalkozói egyesület bizottsága minden évben összeül, hogy a beérkező javaslatok alapján eldöntsék, mely szervezeteket támogatják abban az évben. – Jövőtől újdonságot is bevezetnénk: nemcsak az általunk kiválasztottak részesülhetnek adományban. Az összeg egy részét pályázaton hirdetnénk meg, amelyre civil szervezetek jelentkezhetnek. Úgy gondoljuk, hogy lehetőséget kell adnunk azoknak is, akiket nem terjesztenek fel – közölte az ügyvivő. 2018-ban ugyancsak november 17-én szerevezik a bált. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!