26. Diáknapok

HN-információ
Látványos felvonulással kezdődik ma az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) nagy múltú rendezvénye. A diákoknak évről évre tartalmas szórakozást, versenyt, tapasztalatszerzési és tanulási lehetőséget is nyújtó esemény a város hangulatába is lendületet visz, és ezúttal is jó koncertekre van kilátás. Tematikus rendezvénnyé vált a már több mint két és fél évtizede töretlen népszerűségnek örvendő rendezvény, az idei esztendő témája az országok, az országok közötti versengés és a világbéke. A nagy megmérettetésre 16 csapat jelentkezett be, összesen 234 versenyző diák és még legalább ennyi szurkoló pezsdíti fel a város hangulatát május 8–13. között. Minden csapat egy országot képvisel, egy ideális világot, egy tökéletesen saját ízlésre szabott birodalmat, és a hét végére kiderül, hogy melyik csapat gyűjti a legtöbb pontot és válik ezáltal a 26. Diáknapok legjobb csapatává, valamint a szavazatok és szimpátia alapján eldől az is, hogy ki fogja egy évig betölteni Székelyudvarhely diákpolgármesterének tisztségét. A versenyzők közül mintegy félszázan tartalmas hétvégén vannak túl, ugyanis Diák vagyok, polgármester leszek! címmel május 4–6. között aktív állampolgársági képzést és felkészítőt szervezett számukra az UFF. A fiatalok többek között az európai politikai kampányokról és választási rendszerekről, továbbá a városi önkormányzat, illetve az Európai Unió intézményeinek működéséről szerezhettek információkat. Ma viszont végre elindul a buli: 15:00 órakor a városközponton át látványos felvonulással nyitják meg a Diáknapokat, majd a Márton Áron téren elkezdődik a nagy kampány, ma 8 csapat mutatkozik be. Az esti koncert mindenkinek szól, a Friday Rehab a Kossuth udvarban csap a húrok közé. Holnap délután újabb 8 csapatot ismerhet meg a közönség, 18:00 órakor Lukács Csaba újságíró tart rendhagyó tanórát az érdeklődő fiataloknak az Ifiházban, ahol szépségversennyel és karaokepartival zárják a második napot. Szerda délután evő-ivó versenyt tartanak a Márton Áron téren, aztán egy újabb rendhagyó tanóra következik, Forró-Erős Gyöngyvér mentálhigiénés szakember Szexting. Mi „ting”?, címmel tart előadást az Ifiházban. A Márton Áron téren szabadtéri koncert lesz 20:00 órától, a Margaret Island fellépésére fiatalokat, felnőtteket egyaránt várnak a szervezők. Pénteken végre szavazhatnak a diákok az általuk legjobbnak tartott csapatra, és több vetélkedőn is részt vehetnek, a szombat a sporté lesz, vasárnap pedig a strandra várják a fiatalokat, akik ügyességi feladatokban, főzőversenyen, boxermaratonon és slambajnokságon mérhetik össze tudásukat, erejüket, kreativitásukat. Meghívott a Nest Összművészeti Gyűjtőpont csapata, és ezen a napon derül ki, hogy melyik csapat nyerte el a fiatalság tetszését, és kit választottak meg a diákok polgármesterévé. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!