Hirdetés

Emléknap, keretek nélkül

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc

Sok mindent elárul rólunk az, ahogyan emlékezünk veszteségeinkre: az emléknapok súlya vállunkra nehezedik-e, vagy támpontot és erőt ad a jelen kihívásaihoz. A gyászfolyamat természetes része a szomorúság és az erős veszteségérzés, de ugyanúgy része a továbblépés is, amikor – bármennyire is kegyetlenül hangzik – megpróbáljuk újra felvenni életünk fonalát és a történtek hatása alatt ugyan, de tenni a dolgunkat tovább. 
A trianoni békediktátum évfordulóját 2010 óta a nemzeti összetartozás napjaként tartjuk számon, s ez talán segít abban – a történelmi tényeket nem feledve –, hogy kissé másképp tekintsünk veszteségeinkre. Ha csak az idei csíksomlyói búcsúra gondolok, az évről évre több és több keresztényt megszólító „magyarságünnep” méltó válasz arra, hogy minden történelmi vihar ellenére összetartozunk, és ennek tudatában vagyunk. Innen már csak egy lépés, ha olyan személyiségek életébe pillantunk bele, akik a legnehezebb történelmi időkben, anyagi és eszmei veszteségek ellenére is továbbmentek, kihozták a helyzetből a legtöbbet. A Gyergyószentmiklóson született Vákár P. Artúr diplomata, újságíró, a Csíkvármegye című lap és a Kossuth Nyomda megalapítójaként jelentős szerepet játszott a város, a térség közvéleményének alakításában. Bár 1919-ben letartóztatták, később pedig menekülnie kellett az országból, munkásságát tovább folytatva, megalakította a Magyar–Amerikai Híradó sajtóügynökséget; fia, Vákár Tibor építőművész és grafikus üldöztetéssel teli gyermekkora ellenére felnőttként az értékmentés, épülettervezés által Magyarország újjáépítésében vállal jelentős szerepet. A „trianoni férfiakra” való emlékezés méltó ünneppé válik a Tarisznyás Márton Múzeumban, ahol a Vákár család tárgyi öröksége által betekintést nyerünk a város történelmébe is. Az emlékezés formabontó módját folytathatjuk a Szilvássy Karola életét bemutató dokumentumfilmmel, hogy megismerjünk egy sokoldalú, forradalmár egyéniséget, aki életének jelentős részét mások javára fordította: árvaházat alapított, az első világháborúban önkéntes hadiápolóként dolgozott, majd az impériumváltás után a közéletbe bekapcsolódva vált meghatározó alakjává korának. A sor hosszan folytatható azon jeles személyek életútjával, akik bátran tették a dolgukat nehéz élethelyzetben is. Követendő példák ők, és életútjuk ismeretében minden lehetőségünk adott ahhoz, hogy méltóképpen emlékezzünk: ne koszorúkkal, politikai beszédekkel, hanem a forradalmi gondolatok továbbadásával, felemelt fővel.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!