Hirdetés

Székelyek lettek magyar bajnokok

Kaposváron rendezték az év első országos birkózóbajnokságát Magyarországon, a legkiemelkedőbb eredményeket a Kiskunfélegyházi BSE érte el, amely a székely birkózóknak köszönhetően többszörös bajnok lett.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Székelyek lettek magyar bajnokok
Székely birkózók segítették bajnoki címhez Kiskunfélegyházát Fotó: MBSZ

Közel kétszáz birkózópalánta gyűlt össze a múlt hét végén Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában, ahol a diák I-es korosztály szabadfogásban tizennégy súlycsoportban küzdött az országos bajnoki címekért.
A negyvenhét szakosztályt felvonultató viadalra január végén és február elején lehetett kvalifikálni a kecskeméti, az abonyi és a kaposvári területi bajnokságokról, így az országos döntőn már tényleg csak a legjobbak mérkőzhettek meg egymással.
A kaposvári torna végső elszámolásánál a csapatpontversenyt is élen záró Kis­kun­fél­egy­há­za tudott egyedüliként duplázni a bajnoki címeket tekintve, a klub szí­ne­iben induló székely bir­kó­zók remek teljesítményének is köszönhetően. A Bács-Kiskun vármegyei szakosztály a 42 kilóban Kacsó Ábel, az 58 kilóban pedig Tófalvi Tamás révén szerzett aranyérmet, de a bajnoki címek mellett további érmeket is bezsebeltek: Fülöp Kristóf és Vencel Moldovan bronzérmes lett, Nagy Tamás pedig a bronzmérkőzésig jutott el. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!