Az utóbbi években rengeteg új, remek magyar film került a piacra. A tavalyi Filmtettfeszt alkalmával kaptam fel a fejem Grosan Cristina rendező A legjobb dolgokon bőgni kell című első nagyjátékfilmjére. Akkor inkább csak a cím és a főszereplőt alakító színész fogott meg. Akkor elolvasva néhány véleményt, szerettem volna a fesztiválon megnézni, de nem vetítették a környéken. Nemrégiben azonban újból eszembe jutott, és egy lazulós estén, farsangi fánkkal az ölemben rászántam az időt.
Az egy óra húsz perces film egy harmincéves nő, Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) útkeresését mutatja be. A történet Maja és a párja, Bence költözésével indul. A főszereplő a diplomaosztó óta szabadúszó, munkát keres, állásinterjúkra jelentkezik. Rainer-Micsinyei Nóra hitelesen alakítja a „tökéletlen” karaktert, aki nem tud elhelyezkedni a felnőtt életben: határozatlan, szétszórt, keresi a helyét a világban. Látszik, hogy eddig mások elvárásai szerint élt, folyamatosan csak tűrt, nem volt a kezében az irányítás.
A filmdráma cselekményében nem túl pörgős, inkább emberi sorsokat mutat be, és ezekről gondolkodtat el. Maja meglátogat egy régi idős rokont, akit holtan talál a lakásán. Amíg várja a halottszállító autót, többnyire egyedül marad, és elgondolkodik, vívódik a saját életén is. Nagyon megfogott a filmben, ahogy a halállal foglalkoznak. Nem adtak neki túlzottan nagy drámaiságot, sírást. Nyomottabb hangulatban telnek a jelenetek, de a szereplők a legnagyobb természetességgel fogadják el azt, hogy egy idős rokonuk eltávozott, a testét el kell szállítani, a papírokat meg rendezni.

Kevés szereplő bukkan fel, viszont azok mind különböző sorsokat ábrázolnak. Megismerjük a harsány, fontoskodó, elfoglalt édesanyát (Hernádi Judit), aki nagyon szereti a lányát, mégis van egy szakadék közöttük. Láthatjuk a főszereplő régi osztálytársnőjét, aki által az anyaság nehézségeit bemutatják, és annak is tanúi lehetünk, amint a két barátnő újra egymásra talál. Már a film elejétől érződik, hogy Maja olyan kapcsolatban van, amiben nem boldog. Ez a végére be is igazolódik, és ezúttal megpróbálja a kezébe venni az irányítást.
Sokféle gondolat futott át bennem a közel másfél óra alatt. Először is megragadott a valódisága. Van úgy, hogy az embernek fogalma sincs, mit kezdjen az életével, belekerül egy lehetetlen helyzetbe, egy labirintusba. Próbálhat valamiféle megoldást találni rá, viszont van, amikor nem jönnek rögtön a válaszok.
Nincs hepiend, legalábbis annyira nem egyértelmű. Maja elveszettsége nem oldódik meg, nem találja meg a film végére, hogy mit szeretne az élettől, de ez egyáltalán nem azt az üzenetet hordozza, hogy élete kudarcba fulladt volna. Tesz azért, hogy változtasson, pontosan úgy, hogy fejest ugrik az ismeretlenbe. Harmincévesen is lehet olyan döntéseket hozni, amivel újrakezdünk mindent, kilépünk a biztonságosból a bizonytalanba, csak hogy jobb legyen.
Az utolsó jelenetekből egy gondolatot emelnék ki: a család lehet az egyetlen, akire mindig támaszkodhatunk; családtagjaink fogják meg a kezünket, és mondják, hogy minden rendben lesz. És ez mindig beigazolódik.