Hirdetés

Külföldről igazoltak edzőt

Változásokat hozott a téli bajnoki szünet az FK Csíkszereda szakmai stábjában és játékoskeretében is. A csíkiak 2. ligás csapatának új edzője a német Werner Bürger, valamint két játékos átigazolását is véglegesítette a klubvezetés.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 2 perc
Külföldről igazoltak edzőt
Werner Bürger irányítja az FK Csíkszeredát Fotó: Dundee United/archív

Új vezetőedző irányítása mellett kezdte meg a téli bajnoki szünetet követő felkészülést az FK Csíkszereda 2. ligás labdarúgócsapata. A Dican Ferenc távozását követően megüresedett posztra a német Werner Bürger érkezett – számolt be a klub hivatalos honlapja. Werner Bürger a menedzser László Csaba szakmai felügyelete mellett fogja végezni a munkáját. A két szakember együttműködése közel húsz évre nyúlik vissza: a skót Hearts-nél dolgoztak először együtt, majd az MTK Budapestnél, a Dunaszerdahelynél és a Dundee Unitednél is alkottak egy szakmai stábot.
A 63 éves szakember vezetésével a héten hazai környezetben gyakorol az FK, szombaton pedig törökországi edzőtáborba utaznak, ahol február 11-ig négy-öt edzőmérkőzést akarnak lekötni.
Mint korábban írtuk, Petre Ivanovici és Klemen Nemanič távozott az FK-tól, ugyanakkor Takacs Rareș és a klub közös megegyezéssel bontott szerződést. Viszont két játékos érkezéséről is beszámolt a csíkszeredai klub.
A Kolozsvári Universitatea csapatától érkezett a 32 éves Roberto Romeo, az olasz védő 2013 szeptemberétől a Medgyesi Gaz Metan, tavaly téltől pedig a Kolozsvári U színeiben játszott. A 29 éves védő Eperjesi Gábor Diósgyőr, a DVTK és a Mezőkövesd játékosa volt, de szerepelt a magyar U21-es válogatottban is 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!