Ami a nőnél hátrány, a férfinél gyakran előny

A hölgyválasz eredetileg olyan táncot jelentett, amikor a nők kérik fel táncra a férfiakat. Képletes értelemben ugyan, de ennek ad helyet a Hargita Népe sorozata. Hölgyválasz rovatunkban ve­zető tisztséget betöltő Har­gita megyei nők mondják el, ők hogyan látják a világot és benne betöltött szerepüket.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 5 perc
Ami a nőnél hátrány, a férfinél gyakran előny
Fotó: Hodgyai István

Arros Orsolya székelyudvarhelyi közgazdász több helyen is töltött be már vezető tisztséget. 

– Ha visszatekintesz, hogyan változtál az évek során vezetőként?

– Sokkal alázatosabb lettem, de szerintem ezzel minden vezető így van, ahogy telik az idő. Kedves kolozsvári barátom mondta nemrég, hogy volt az ő életében is időszak, amikor az ajtón egyszer az ego ment be, és utána ő, most pedig már vezetőket mentorál. Én nagyon fontosnak tartom az egymástól való tanulást, és egymás segítését. 

– Volt vagy van-e példaképed?

– Sajnos elég kritikus vagyok az emberekkel – még mindig, igaz, hogy csak magamban. Ott, ahol látok egy kiemelkedő szakmai, vezetői teljesítményt, nagyon gyakran az élet másik oldalán fedezek fel hiányosságokat. Ezért is nem emelnék ki egy embert sem, mert úgy gondolom, hogy az élet minden területén ugyanazzal a lendülettel nehéz teljesíteni. Inkább az egyensúlyban hiszek, amit nagyon nehéz tartani, én sem tudom ezt jól csinálni. De próbálkozom.

– Nehezebb nőként ezt az egyensúlyt tartani?

– Nagyon nagy különbség van abban, hogy egy nőnek vannak-e gyerekei, s ha igen, mekkorák abban az időszakban, amikor vezetői szerepet vállal. Szóval én nem annyira nők és férfiak között tennék különbséget. Inkább arról van szó, hogy például ha egy nagyon fontos üzleti megbeszélésed van, és két kisgyermeked 39 fokos lázas, akkor hogyan fókuszálsz. Az ilyen helyzeteknek a relatív normális kezelése igényel nagyon sokat egy nőtől. A másik rendkívül fontos tényező, hogy milyen támasza van a családban, a társ mellett vannak-e nagymamák vagy más biztos pontok a környezetében, akik lelkileg és gyakorlatilag is segítenek, nemcsak megvigasztalják a síró kisgyereket, hanem mondjuk, el is veszik az oviból, ha anya nem tud ott lenni.

– Voltál polgármesterjelölt, majd önkormányzati képviselő. A kampány idején mennyire volt elfogadó a környezeted?

– Hét évvel ezelőtt voltam jelölt, s szerintem azóta már alakult a társadalmunk ebben a tekintetben. Akkor én voltam az első itt a környéken, aki ilyesmibe belevágott, miközben a harmadik gyermekem még elég pici volt. Tény, hogy nagyon sok nő támadott engem ezért, sokkal jobban féltették a saját családomat, mint én magam. Számomra viszont a szabadság ott kezdődik, amikor én dönthetek az időm beosztásáról. Például az az édesanya, aki mondjuk vasárnap későig egy üzletben dolgozik, nem hiszem, hogy könnyebb helyzetben lenne, mint az a vezető vagy politikai tisztségviselő, akinek hétvégén is vannak néha kötöttségei, de cserében hét közben valamikor pótolja azt az időt a gyermekeivel. Továbbra is vannak előítéletek, és én elsősorban magunk, nők között szeretném ezeket lebontani. Kell erről beszélni, és az sem mindegy, hogy mit látnak mindebből a saját lányaink. 

– Vezetőként milyen tulajdonságokra támaszkodsz?

– Egyrészt a döntési képességemre. A döntések kapcsán pedig nagyon fontosnak tartom, hogy utána a vele járó felelősséget is vállaljuk, és hogy tudjunk dönteni, de ha kell, delegálni is. A másik, amit nagyon fontosnak tartok, az az általános rálátás, hogy több szempontot is vegyünk figyelembe. Nekem voltak például olyan főnökeim, akik ahogy kapták felülről a nyomást, úgy nyomták is azt lefelé. Egy vezetőnek szerintem az a dolga, hogy mint egy fennsíkról, kicsit körülnézzen, és vegye észre, hogy mi a legoptimálisabb lépés.

– Szoktál indulatos lenni?

– Ma már egyre kevésbé, az évek során sokat csiszolódtam. Az ilyesmi függ attól, hogy mennyire feszített a tempó. Nehéz volt a tavalyi évem, s most az új esztendő elején azt látom, hogy jobb a „nagy levegőt veszünk, egyet mosolygunk a világra” attitűd, mint az indulatos, agresszív megnyilvánulásoknak teret engedni. 

– Másabb-e a női vezetők helye, megítélése a politikai térben, mint az üzleti szférában?

– Azért mondjuk ki, hogy én nem töltöttem be politikai vezető szerepet, mindössze egy próbálkozásom volt. De tény, hogy a kampány alatt sokat tanultam, sokat fejlődtem, aztán tanácsos voltam, illetve az RMDSZ udvarhelyszéki Nőszervezetét vezettem. A kevés női vezető kapcsán mondta Sheryl Sandberg, a Facebook egyik felső vezetője, hogy nőként először is az asztalhoz oda kell ülni. Amíg a férfiak fejében egy hölgy csak kávét főz, addig nagyon nehéz a véleményünket elfogadtatni. El kell jutni odáig, hogy emberi és szakmai véleményünket meghallgassák, de ehhez ott kell légy az asztalnál, ahol a döntések születnek.

– Nemrég az Európai Parlament is döntést hozott arról, hogy kötelesek a nagyvállalatok a vezetői pozíciók bizonyos százalékát nőkkel „betölteni”. Te hogyan vélekedsz a női kvótáról?

– Órákat lehetne erről vitatkozni, de tény, hogy amíg a létező gátakat áttörjük, addig hasznos lenne. Jó példák erre az észak-európai politikai rendszerek, ahol akár az 50 százalékot is meghaladja a nők aránya, és sok jó női vezető van. Lehet harcolni a női kvóta ellen, lehet mondani, hogy mi van, ha nem érdemli meg, és mégis vezetői posztra kerül, de ott van az a tény, hogy egyelőre még mindig a férfiak döntenek. Ők pedig hajlamosak egy férfit bevonni egy feladatba, akivel akár egy anyósviccet is meg lehet osztani, akivel éjfél után még sörözni lehet a kocsmában, és amint tudjuk, gyakran ezeknél az asztaloknál hangzik el sok fontos információ. A női kvótával kapcsolatban is megismétlem: ha az asztalnál ott vagy, akkor nagyobb az esélye annak, hogy komolyan vegyenek. Szóval az áttörés érdekében határozottan jónak tartom a női kvótát. Azért is, mert erőt adhat. Ha több a pozitív példa a női vezetőkre, az másoknak is bátorságot adhat, és akkor nemcsak fehér hollókként tartják a nőket számon. Egyébként egy első vonalban lévő nőnek szerintem olyan szempontból nehezebb, hogyha téved, sokkal többen ugranak rá. Van kettős mérce. Nézd, a mi városunkban is a legutóbbi választásokon az önkormányzatba bejutott egyik politikai párt férfi frakcióvezetője arra hivatkozva hagyta ott a felelősségteljes pozícióját, hogy a családjával szeretne több időt tölteni. Most képzeljük el, mi lett volna, ha ezt egy nő teszi meg? Biztos, hogy elhangzott volna a költői kérdés, hogy „minek ment oda?”, így pedig csend volt, s az élet ment tovább. A másik klasszikus példa, hogy egy női vezetőtől hányszor kérdeznek rá a munka–magánélet kapcsolatára, emlékszem, milyen gyakran szegezték nekem is ezt a kampányom idején. Gergely Orsolya szociológus szokta emlegetni egyetemi előadásain is, hogy ugyanazon a 2016-os választáson történt meg, hogy volt egy nő jelölt három gyerekkel (én), és ez hátránynak számított, de volt ugyanakkor egy férfi polgármesterjelölt is a térségünkben, akinek akkor született az ötödik gyermeke, és nála ez egyértelmű előnyt jelentett.

– Mikor érzed magad vezetőként elégedettnek?

– Például ha nagyon elégedettek az ügyfeleink, ha a csapatom jól teljesít. Ilyenkor megdicsérem a munkatársai­mat, mert nagyon szeretem, amikor tényleg együtt élhetjük meg, hogy flow-ban vagyunk, pozitív energiák áradnak közöttünk. Akkor, amikor tudom, hogy hozzáadott értéket teremtünk.

– Vajon a női vezetőket, éppen azért, mert általában több energiát kell fordítaniuk az egyensúlyozásra, a bizonyításra, jobban fenyegeti a kiégés veszélye?

– Az az edény, amelyből mindig csak kitöltenek, és nem töltik újra, nem tud mindig csobogni. Nekem például az, hogy vannak sikereink, nagyobb megvalósításokat sikerült elérni, újabb mérföldkövet átlépni, olyan energiákat tud adni, amelyek feltöltenek. De a családból, a gyermekeimtől is rengeteg energiát kapok. Szóval az a lényeg, hogy nőként, vezetőként, emberként meg tudod-e találni a töltekezési módjaidat. Panaszkodhatunk, persze, hogy Romániában még nincs lehetőség mondjuk hét év után kivenni egy pihenőévet, mint oly sok skandináv országban. Én viszont arra szoktam fókuszálni, hogy az adott helyzetben hogyan tudom elérni, hogy újra feltöltődjem.

– Neked mi adja a legtöbb erőt?

– A családom. Nagyon hálás vagyok, hogy fiatalon vállaltuk a gyerekeket, ők most számomra a legnagyobb hajtóerőt jelentik.Ezenkívül pedig nagyon figyelem a reziliencia fejlesztésének lehetőségeit, mert az gondolom, hogyha ez a képességed, a rugalmas alkalmazkodás képessége megvan, akkor valahogy a lendület is visszajön. Azt látom, hogy ebben a rohamosan változó, sok kihívással járó világban azok az emberek, vezetők tudnak túlélni, akik önazonosak, stabilak önmagukban. Ha vál­ságos helyzetek adódnak – nemrég éltem át ilyet –, akkor keresem a válaszokat a miértre, és arra jutottam, hogy úgy tűnik: újra és újra meg kell szüld akár önmagad is, újra át kell menni egy olyan folyamaton, ami lehet, hogy fáj, de a végén megtisztulva és talán megerősödve, új szemlélettel jössz ki belőle. Erőt ad még nekem az egymásba kapaszkodás, és nagyon fontosnak tartom, hogy merjünk segítséget kérni, ha nagyon elakadunk.

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!