Hirdetés

158 sportolót neveztek a magyarok

HN-információ
Megnevezte azt a 158 sportolót a Magyar Olimpiai Bizottság, akik részt vesznek a Rio de Janeiróban sorra kerülő nyári ötkarikás játékokon. Londonba 157 sportolót utaztatott a MOB, így most eggyel többen vannak a listán. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 (157+1 tartalék) sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. A MOB honlapjának beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban. A sportszakemberekkel – sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai – együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja. „A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett” – mondta Fábián László csapatvezető. A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyílt vízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!