Civil összefogás eredménye a szelektív visszaváltó kihelyezése

Több éves várakozást követően Csíkszeredában üzembe helyezték a város első szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas konténerét. Az egyik bevásárlóközpont parkolójában helyet kapó gyűjtő-automata a beváltott műanyag palackokért, üvegekért, alumínium dobozokért cserébe levásárolható kupont ad.

Magánkezdeményezésre, civil megmozdulás hatására szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas konténert helyeztek ki kedden Csíkszeredában az egyik bevásárlóközpont parkolójában. A műanyag palackokat, alumínium dobozokat, valamint üvegeket „befogadó” konténert az egyik legnagyobb bevásárlóközpont parkolójában helyezte ki az üzlet. PET-palack, italos üveg és alumínium doboz bedobása után az automata egy kupont ad ki, amelynek értékét levásárolhatjuk az üzletben.

A hinypótló szerkezet felállításának folyamatáról a kezdeményező Tosa Nicolaét kérdeztük. Mint a csíki civil életben aktivitásával kitűnő fiatalember elmondta: a kezdeményezés egy másik, ugyancsak civil projekt származéka.

– A városunkat körbeölelő szemétgyűrű sokasága vett rá arra, hogy elgondolkozzak, hogyan lehetne ezt csökkenteni. Mindenképp csak úgy, ha a hulladéknak értéke volna és az ember vissza tudná váltani valamilyen módon – mondta Tosa Nicolae a Hargita Népe érdeklődésére.

Fotó: Tosa Nicolae

A civil kezdeményező Németországban gyakran használta az ottani palackvisszacserélő  automatákat, ahányszor visszament az üzletbe, vitte magával az üres, tisztára mosott flakonokat, alumínium dobozokat. Amikor 2018-ban a Kaufland Románia sajtóban is közhírré tette szándékát, hogy ilyen automatákat helyezne ki, a megyénkben lévő üzletei nem voltak a prioritási listán, válaszolták a telefonon feltett kérdésére. A fiatalembernek szemet szúrt, hogy Csíkszeredánál kisebb városokban (például Slatinán) már jelen volt az automata.

–  Egy civil kezdeményezésem során – petíció formájában – az üzletlánc központjához intézett levélben nyomatékosítottuk az automata létjogosultságának fontosságát városunkban, és kértük kihelyezésének priorizálását. Ezt a levelet megosztottam a csíkszeredai és székelyudvarhelyi közösségi médiában azzal a kéréssel, hogy minél többen küldjük el a Kauflandnak. Minden bizonnyal sikeres volt, mert a válasz már a 2020-as év végéhez kötött ígéret volt. Végül 2021 márciusa lett belőle. Véleményem szerint így sem rossz – foglalta össze Tosa Nicolae.

Mint elmondta: szeretné, ha Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós is kapna ilyen automatát, ezért az akció folytatódik és más üzletláncok megkeresése következik.

Farkas Endre