Zöld lelkiismeret

Zöld lelkiismeretűeknek azokat nevezik, akiknek fontos a természeti környezetük milyensége, állapota. Akiknek nem közömbös, hogy néz ki a hely, ahol élnek. Hogy milyen a levegő, amit beszippantanak, milyen az étel, milyen a víz, amivel táplálkoznak, amit nap mint nap elfogyasztanak. És ezt a fontosságot nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítják. Ha kell, patakpartot, erdőt, mezőt takarítanak a mások által odahordott szeméttől. Megteszik, ha kell, újra és újra. Ha kell kaszát, ásót és gereblyét ragadnak, hogy tisztábbá, rendezettebbé tegyék az elburjánzott zöldövezeteket, járdaszegélyeket, portákat, templom- és temetőkerteket. Fákat, virágokat ültetnek, vagy metszik, gondozzák, locsolják, önzetlenül, ingyen, mert élvezik, ha zöld lelkiismerettel végzett munkájuk gyümölcse, eredménye másoknak is örömöt okoz. Élvezik, ha azokat a szemet, lelket tápláló gyümölcsöket mások is élvezik.

Zöld lelkiismeretűek lelkes táborát gazdagítják azok is, akik tudatosan választják meg, hogy nagybevásárlásaik során mire költik kevéske pénzüket. Nem vesznek meg minden akciósnak mondott vackot. Azt, ami hazaérkezés után tíz perccel vagy egy nappal biztosan a kukában landol. Nem dobnak ki ételt, kenyeret, feleslegesen felhalmozott zöldségeket, gyümölcsöket. Ilyen luxust maguknak nem engednek meg. Mint ahogy kerülik azokat a termékeket is, amelyek életidegenek, fokozottan károsak, természetellenesek. A minden térből felénk törő reklámok és marketing-üzenetek persze ilyen termékkategóriákat nem ismernek.

A zöld lelkiismeret dolgozik azokban is, akik gyermekeket tanítanak, nevelnek egymás és környezetük tiszteletére, a természet szeretetére, védelmére, óvására. Embercsemetéket ösztönöznek arra, hogy facsemetéket gondozzanak, neveljenek. A gyermekek köztudottan a legfogékonyabbak, nyitottak a jóra: a legjobb minőségű termőföldek, amikbe a magot érdemes korán elhinteni. Bennünk, felnőttekben már megszikkadt a talaj, tövisessé vált a környezet. És a szebbre, jobbra vágyakozás mellett sajnos tapasztalataink, berögzült rossz szokásaink és előítéleteink is tevékenykednek. Minek gyűjtsem szelektíven a szemetet, ha a szomszédban vagy a kukásautóban úgyis mindent egybe kevernek? Mért ne vegyek kész műanyag-ételeket? Hogy a helyiekért többet fizessek? Minek ültessek fát, kinek plántáljak virágot? Hogy másnap reggelre ellopják, kihúzzák, lelegeltessék, összetörjék őket? Kinek csinosítsam a portát, minek fáradni, törekedni, ha a gyermek, az unoka – a jobb, könnyebb életet keresve – árkon-bokron, hetedhét országon túl jár? Sok-sok kinek, miért, minek? Sokakat gyötrő kérdések, kételyek. Mit prédikál a pap vagy a firkász, ha amit mond, ő maga úgy sem teszi meg? Nézzétek meg jobban: gyümölcseikről ismeritek meg őket.

Nézzétek meg jobban: Székelyföld minden településén, minden közösségében elindult, bontakozik a zöld lelkiismeret. Szaporodik azok száma, akiknek igenis fontos az őket körülvevő környezet. A kételkedőknek pedig őszintén kívánom, hogy felismerjék: az örömmel, tiszta, zöld lelkiismerettel végzett munka minden közösségben jó gyümölcsöket terem.

Domján Levente