Hirdetés

Ferencz Angéla: Zenés utazás

HN-információ
Negyvenegyedik alkalommal rendezik meg a Régizene Fesztivált Csíkszeredában. Holnap kezdődik a nagyhírű esemény, és 18-án, vasárnap ér véget. A fesztivál idei témája az utazás, így utalnak a szervezők a tavalyi kihívásokra, illetve a különböző korokra, zenei műfajokra és a kulturális sokszínűségre, amely jellemzője a rendezvénynek. A szervező Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatójával, Ferencz Angélával beszélgetett Péter Ágnes. ‒ A tavalyihoz képest miben lesz más az idei fesztivál? ‒ Minden fesztivál más, igazán más a tavalyi fesztivál volt. Különleges volt, mert sok fejtörést okozott a szervezőcsapatnak a járvány, végül a folyton változó helyzetben a legjobb megoldás született: nagymértékben támaszkodtunk a filmezés és az online közvetítés adta lehetőségekre, amelyeknek a nézettsége a vártnál felüli volt, ugyanakkor tudtunk élő koncerteket is szervezni, amelyen kissé bátortalanul, de mégis örömmel vett részt a közönség. A tavaly az országon belülről hívtunk előadóművészeket, és büszkén mondhatjuk, hogy nagyon magas színvonalú, gyönyörű koncerteket hallhattunk. Ehhez képest az idei szervezésben a jelenlétre tettük a hangsúlyt, és hat országból lesznek jelen zenészek. ‒ Mit tanultak a tavalyi nehézségekből? ‒ A tavaly megtanultuk, hogy a közönséggel hogyan lehet virtuális közösséget teremteni, és érezni, látni támogató jelenlétüket. A mobilitás hiánya megerősítette bennünk a helyi értékek iránti figyelmet. Sokat tanultunk az online marketing területéről és a vizuális tartalmak egyre növekvő szerepéről. Kiderült számunkra, hogy a rugalmasságra való képesség mekkora előny egy szervezőcsapatban, és ha ez kellő kreativitással párosul, innovatív dolgok sülnek ki belőle. ‒ A fesztivál témája az utazás a zenében. Miért éppen ezt a témát választották? ‒ Mindannyian érzékeljük, hogy a járvány egyik legfájóbb következménye az utazások, a mobilitás korlátozása. Ezért gondoltuk azt, hogy mi zenés utazásra hívjuk a közönséget. A fellépő együttesek olyan repertoárral érkeznek, amely valamilyen módon az utazást emeli középpontjába. Korokon, országokon és stílusokon át fogunk utazni, és reméljük, hogy ez nemcsak kárpótolja az utazni vágyókat, hanem különleges zenei élményekben lesz részük. ‒ A fő helyszín ‒ szokás szerint ‒ a Mikó-vár lesz, de lesznek-e máshol is koncertek? ‒ A Mikó-vár a fesztivál emblematikus helyszíne, hangulata, zárt tere igencsak alkalmas a régizenére. Az időjárás azonban sokszor kiszámíthatatlan, ezért igyekszünk a repertoár függvényében megfelelő helyszíneket választani. Az idén a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, a csíksomlyó kegytemplomban, a Millenniumi-templomban és a Csíki Moziban is lesznek koncertek. ‒ A Régizenei Nyári Egyetem is ezekben a napokban lesz majd. Ez hiánypótló oktatás – mekkora érdeklődésre számítanak? A tanulók fognak majd játszani? ‒ Az idén a korábbi évekhez képest feleannyi mesterkurzust indítunk, ezekre van érdeklődés, hisz a jelentkezési helyek már beteltek. Az oktatás délelőtti órákban zajlik, és a hallgatók esténként részt vesznek a koncerteken, illetve a koncertek előtt is lesz rövid fellépésük. A kurzuszáró koncert mindig ünnepi esemény, ez a pénteki napon lesz. ‒ Milyen kísérőrendezvények lesznek idén? ‒ A koncertekhez hangulatos programokat kapcsoltunk, amelyek a családoknak, természetkedvelőknek, vagy akár a gurmandoknak lesz nagyon vonzó. Fesztiválos barangolások néven két gyalog- és egy biciklistúra várja az érdeklődőket a két szombaton és vasárnap, természetesen régizenés meglepetésekkel. Pénteken este hangulatos, zenés borvacsorára fizethetnek be az érdeklődők, amelyet a Székely Konyha és Kerttel partnerségben álmodtunk meg. Második szombaton délelőtt a gyermekeké a Mikó-vár: lesz harci bemutató, reneszánsz tánc és kézműveskedés. ‒ Mire kell figyelniük a résztvevőknek: kell külön regisztrálni a kísérőprogramokra, van létszámkorlát? Milyen szabályokat, előírásokat kell betartani a jelenlegi rendelkezések szerint? Lehet bérlet és külön jegy között választani? ‒ A jegyek elővételben online már megvásárolhatók a Magtár honlapján, de a koncertek előtt egy órával a helyszínen is beszerezhetők. Gondoltunk a nagycsaládosokra is. Ajánlom a 120 lejes bérlet megvásárlását, mert valóban kedvezményes. 8 éven aluli gyermekeknek ingyenes a belépő, és három 8 évnél idősebb gyermek esetén egynek szintén ingyenes a belépő. A jegyek hozzáférhető áron kaphatók: 25 és 15 lejes belépők vannak. A kísérőrendezvényekre külön kell regisztrálni, mert azoknak külön ára van. Aki biciklizni szeretne, annak lehetősége van koncertjeggyel együtt vásárolni a szolgáltatást. Tudni kell, hogy ez a típusú rendezvény a legbiztonságosabbak közé tartozik, de természetesen az érvényben levő szabályokat betartva szervezzük a fesztivált. ‒ Leginkább melyik korosztály vesz részt a fesztiválon? Mennyire népszerű ez az esemény a fiatalok körében? ‒ A fesztivál közönsége nagyon hűséges. Értő és művelt közönség, akik együtt nőttek a régizenével, vagy a fiatalokról mondhatjuk, hogy belenőttek a régizenébe. A művészeti oktatás is nagyban hozzájárult ehhez. A fiatalok bevonása, azt hiszem, nemcsak nekünk célunk, ezzel biztosan foglalkoznunk kell, de a kortárs és a régi összekapcsolásával azt gondolom, hogy számukra is vonzóbbá tehető ez a műfaj. ‒ Hol követhetik az érdeklődők az eseményekkel kapcsolatos legfrissebb változásokat? ‒ Érdemes az online térben követni az eseményeket. Pontos információkat a www.regizene.ro honlapon, illetve a Csíkszeredai Régizene Fesztivál Facebook-oldalán létrehozott eseményekben olvashatnak magyar, román és angol nyelven. Itt megtalálhatók az együttesek ismertetői, a műsorok pontos leírásai. A koncerthelyszíneken programfüzetek várják a közönséget.  


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!