Az ötlet nem mondható újnak. A „kicsi isten nagy kabátban”-féle hetyke tetszelgés üzemmódját először Bunta Levente, Székelyudvarhely korábbi polgármestere mutatta be, amikor összefogta a város különböző intézményeinek és civil szervezeteinek már meglévő, évi rendszerességgel lebonyolított tavaszi programjait, felírta ezeket egy listára, és elnevezte az egészet Székelyudvarhely Tavaszának. Magyarul a kisujját sem mozgatta meg, és kapott egy, „a városnapok köré kialakított egy hónapos rendezvénysorozatot”. Ugyanez a surmóság tapasztalható a város tematikus éveivel kapcsolatosan is. 2021 a könyv éve volt Udvarhelyen, a tematikához kötődő eseményeket tekintve mégsem jelentetett számottevően gazdagabb felhozatalt a korábbi évekhez képest. A kivételt talán az augusztusi könyvvásár jelenthette, ami jópofa kis rendezvénynek tűnt, mindaddig, amíg idén Háromszéken a SepsiBook könyvvásárral és irodalmi fesztivállal meg nem mutatták, hogyan kell a könyvet ünnepelni, úgy, hogy a kínálattal és a kísérőprogramokkal tömegeket tudjanak vonzani más térségekből is. Zenével is lehet tömegeket mozgatni, például egy csíkszeredai Ákos-koncerttel. De úgy tűnik, Székelyudvarhelyen az „eszünk egy jót, iszunk egy jót és bulizunk egy jót”-féle szabadidős tevékenységet rangon alulinak tartják, ezért a városvezetés a fejébe vette, hogy ha a fene fenét eszik is, de megtanítják a város népét „kulturáltan szórakozni”. Ezért egy ideje inkább az alacsonyabb költségvetésű, minőséginek titulált rendezvényecskéket részesítik előnyben. Nyilván ezek is kellenek, sőt, nagyon is helyük van egy város kulturális életében, de mint tudjuk, leszámítva egy nagyon szűk réteget, amelyet tényleg érdekel a dolog, ezeket a rendezvényeket alig pár tucatnyian látogatják, többnyire sznobságból. Lehet ugyan értetlenkedni a tömegek távolmaradása miatt, át lehet menni morciba is, hogy a sok szép, ügyes, okos megszervezett dolog ellenére a nép egyszerű fia nem akar művelődni, okosodni, agyat tágítani stb., viszont itt nem erről van szó. Annyi az egész, hogy néha kell egy kis áramszünet az emberi agynak is. Elég bonyolultak a hétköznapok, minek túlkomplikálni az ünnepnapokat is? Hadd legyen időközönként egy olyan pillanat is, amikor semmi egyebet nem kell tenni, mint kiengedni a fáradt gőzt. 2022 a zene éve Udvarhelyen, csakhogy a zenei felhozatal még a járványt megelőző évek átlagától is elmarad. Ami meg van, az nagyjából meglett volna az esztendő tematizálása nélkül is. Ilyen alapon 2023 lehet a színház vagy a tánc éve is, és ehhez nem kell egyebet tenni, mint hangsúlyozni a tematikát a Tomcsa Sándor Színház vagy az Udvarhely Néptáncműhely minden előadása előtt. És persze megszervezni sokadik alkalommal a DráMÁ-t vagy a táncháztalálkozót, elvégre kötelez a tematika. Persze, úri dolog rendelni néhány finom falatot egy elegáns vendéglőben, de bizony olykor jólesik összedobni egy bográcsost, és ott helyben, piszkosan, füstösen, mindenféle flancoskodás nélkül bevágni az egészet, majd leöblíteni egy jó hideg sörrel. „Minőségi” rendezvények máshol is vannak, a tömegek kiszolgálása viszont Udvarhelyen elég sok kívánnivalót hagy maga után. Legyen szó könyvről, zenéről, táncról, filmről vagy bármi másról. Szomorú látni, hogy egy alapjában véve jó alapötletet hagynak parlagon veszni, csak azért, mert vagy nem tudják, vagy nem akarják feltölteni tartalommal, vagy egyszerűen sajnálják rá a pénzünket.

Szász Csaba