A húsvéti zeneirodalom rendkívül gazdag, évezrednyi kompozíciók sorakoznak a virtuális polcokon. A legnépszerűbbek mellett más, igazi gyöngyszemekre is lelhetünk, ezekből nyújtok át egy csokorravalót. Különösen népszerű volt évszázadokon át a Crucifixus mint önálló zenei műfaj, amely az apostoli hitvallás néhány sorára támaszkodik: „Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették…”. 1667-ben született a velencei iskola egyik kiváló képviselője, a Szent Márk-templom karnagya, Antonio Lotti. Hat, nyolc és tíz szólamban írta meg hasonló című művét, ebből a magyar kórusok legnépszerűbb kiadványa, Forrai Miklós: Ezer év kórusa a hatszólamú verziót adja közre. Lotti földije és kortársa volt Antonio Caldara, akinek 16 szólamú feldolgozása mélységes fájdalmával, zenei igényességével, a 17. századi kórusirodalom egyik becses remekévé vált. Rossini Crucifixusának van egy hangtörténeti érdekessége is. A lemezgyűjtők rejtett kincse az 1902-ben készült felvétel, amelyen a művet az egyik utolsó kasztrált énekes, Alessandro Moresschi énekli, akit honfitársai – kivételes énekesi adottságait elismerve – a „Róma angyala” titulussal tiszteltek meg. Nagyon sok szerző Jézus halálának pillanatát dolgozza fel: Velumtempliscissum est. Etomnis terra tremuit. (A templom függönye kettéhasadt: Az egész föld megremegett: a lator a kereszten felkiáltott, mondván: Emlékezz rám, Uram, ha birodalmadba térsz. (Mt 27, 51-52) Az első két szó vált a műfaj nevévé. Megzenésítői közül Palestrina emelhető ki, akit a Szent Péter-bazilikában található sírjára vésett felirat, a zene fejedelmének nevez. Figyelemre méltó többek között Monteverdi egykori tanárának, a cremonai Marc’ Antonio Ingegnerinek a feldolgozása, amely kivételes szépségének és könnyen énekelhetőségének köszönhetően a magyar kórusok körében is igen népszerű. A nagypénteki lamentáció textusát, Jeremiás siralmait idézi az O vosomnes… (Ó, ti mindnyájan, kik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, ha vagyon-e fájdalom, mint az én fájdalmam!) Számtalan zeneszerző dolgozta fel e szenvedést sugárzó szavakat, köztük Giovanni Croce, Giovanni Paolo Cima, valamint a 16. századi „római iskola” egyik legnagyobb mestere, Tomás Luis de Victoria. Az utóbbi nemcsak kompozícióiban tárta fel mély hitét, amikor visszatelepült Spanyolhonba, papi hivatását is gyakorolta, s uralkodók lelki életét gondozta. A téma felkeltette a szerencsétlen sorsú, a maga korában kivételes hangzásvilágot teremtő Carlo Gesualdo érdeklődését is, a szerzőaz 1603-ban írt ötszólamú kompozícióját később hatszólamúvá tökéletesítette.

Csermák Zoltán