erős felhőzet
Zabhegyezés
Székely falucsúfolókból ismeretes, hogy a menaságiakat zablepényeseknek hívták. Hogy miért, ahhoz nem kell különösebb magyarázat, nyilvánvaló, hogy az étkezési szokásaikkal függött össze. Különben hívhatták volna őket „kendereseknek” is, hiszen messze földön híresek voltak a kendertermesztésről és a kender feldolgozásáról, házi szőtteseiket Brassóig, Kolozsvárig szekerezték eladásra. Kaphattak volna nevet a begyenről is. A begyenek – bölények – történetét őrzi a Menaság melletti Begyentőr nevű völgy, a fölötte magasodó Begyen-kővel, a völgyben valamikor hatalmas bölénycsordák éltek. A székelyek a bölényt begyennek vagy begyinnek hívták, s a Begyentőr elnevezés azt jelzi, hogy ott szoktak vadászni rájuk, ott csalták tőrbe őket. A bölények már a 18. században kiveszőfélben voltak, az utolsót állítólag Udvarhely vármegyében lőtték le 1814-ben, mások szerint Csíkban 1830-ban. A zablepényhez természetesen zab kell, és ez nem is valami különlegesen egyedülálló menasági jellegzetesség. A zabtermesztés egész Székelyföldre jellemző volt, ezt a földrajzi viszonyok határozták meg. Példaként megemlítem Imreh István és Pataki József Kászonszéki krónika 1650–1750 (Európa Könyvkiadó – Kriterion, 1992) című falumonográfiáját, amely levéltári adatokat közöl arról, hogy a Kászonokban a kenyérliszthez gyakorta zablisztet is kevertek, ennek neve „elegyes liszt” volt. Tótágast álló fogalmazásban azt mondhatnánk, hogy nemcsak a háztáji gazdaságokban, hanem a piacon is a 17–19. században a zab értékét éppen az olcsósága emelte. Kőváry László Erdélyország statistikája (Kolozsvár, 1847) című munkájában Kis Mihály Székely népélet „czímü sajtó alá menendő kéziratára” is hivatkozik, amikor írja: „A zabot, mint csaknem egyetlen lóabrakot; termesztik különösön a hideg Székelyföldön, és oly nagy mennyiségben, hogy köblét sokszor pengő húszasával is megvehetni, mi rendesen a tiszta búza árának is a harmada. Leginkább szereti Erdővidéken, űzik Csík–Gyergyóban is, pedig néha, mint az anekdota mondja, még szánon is történik a behordása.” A 18–19. századi munkákban fellelhetjük a székelynek mondott, kiszi nevű zabételt. Kibédi Mátyus István orvosdoktor az Ó- és új diaetetica... (1787–1793) című könyvében nem nagyon dicséri, mert gyorsan le kell nyelni, különben az ember nyelvéhez, szájpadlásához tapad. Szinnyei József Magyar tájszótárában (1893) az „almakiszi nevű, székelynek mondott étel, ami zablisztből, vagy zabdarából készült, kocsonyás, savanykás pép volt, ezt akár tejjel vagy mézes vízzel meglocsolva, akár alma- vagy szilvalével, lekvárral fogyasztották”. Kriza János Székely népköltési gyűjteményének (Kolozsvár, 1803) Szómagyarázatában egy udvarhelyszéki zabételt találunk: „a zabtócs vízzel megforrasztott [leforrázott] zabliszt, miből a kiszi készül a Székelyföldön”. Ma a boltokban találunk zabpelyhet, zabkorpát, zablisztet. Vegetáriánus receptekben a tehéntej kiváltására, helyettesítésére a növényi tejpótlók között emlegetik a zabtejet is, ez ugye, éppen a zabtócs (!), állítólag gesztenyepüréhez a legfinomabb. Hogyha a zabpelyhet húsok mellé köretnek készítjük el, legjobb fűszerei a csombor és a kömény. Na de, ha valaki nem akar főzéssel bíbelődni, vagy az ismerősei nem nagyon kedvelik, vagy éppen mai divat szerint unatkozik, azért még nem kell elfelejtenie a zabot, mert – az ismert magyar szólásmondás szerint – elmehet Kukutyinba zabot hegyezni, merthogy ideküldik az olyan embert, akivel nem törődnek, mehet, ahová akar. De Kukutyinba megyünk akkor is, amikor kérdeznek, hova-merre, és mi nem akarjuk felfedni az úti célunkat: megyek Kukutyinba zabot hegyezni, válaszoljuk. Na és igazából is elmehetünk Kukutyinba, hiszen valódi földrajzi helyként kettő is van belőle. Egyik a Prut melletti Cucuteni község, amit a csángók hívnak Kukutyinnak. A másik Kukutyin Makó mellett van, ma Ferencszállás falurésze, innen ered a mondás is: történt egyszer, hogy a kiáradt Maros elöntötte a kukutyini zabföldeket, a gazdák nem akarták veszni hagyni a termést, így csónakból vágták le a vízből kiálló kalászokat, a zab hegyét. Ezt az aratást nevezték el zabhegyezésnek.
Kozma Mária
.jpg)
