Vörös kód

Olvasom a híreket, néhány napon belül többen fulladtak természetes vizekbe, tragédiába fordítva a családi, baráti nyaralásokat. A fekete-tengeri és a balatoni balesetek közös pontja, hogy a viharos időjárásra való figyelmeztetés ellenére vízbe merészkedők vesztették életüket. Köztük egy két és fél éves kislány, aki nyilván nem saját döntéséből kifolyólag ült fel a gumimatracra, hogy végzetes útjára induljon a magyar tengerben. Bizonyára a szülei gondolták úgy, hogy a hullámokon lovagolni jó móka, és nyugodtan hagyhatják sodródni az apróságot a szelek szárnyán. Persze nem tisztem a megmondóember szerepében tetszelegni. A kislány szüleinek nyilván egész életüket végigkíséri majd a nyaralás emléke, ahol elvesztették gyermeküket. Ennél nagyobb büntetés aligha érhet valakit a földi lét során. Mégis ott motoszkál bennem, hogy a fenébe is! Nem tudtak volna aznap, csak amíg kicsit csendesedik a víz, mondjuk játszóházba menni? Vagy akár fagyit enni (esetleg lángost, vagy palacsintát…) gyomorfájásig? Egy kis hányás mégiscsak jobb, mint hullámsírba tenni egy kislányt. Könnyű kívülről és főleg utólag okosnak lenni, ám derék hazánkfiai a balatoni nyaralókkal ellentétben felnőtt fejjel hozták meg a döntést, és a fürdési tilalom ide vagy oda, a habokba vetették magukat. Ami talán a legborzasztóbb, hogy az egyik áldozat segíteni próbált az önhibájukból bajba jutottaknak. Felelőtlen emberekért kockáztatta és áldozta az életét. Lehet ennél nagyobb tragédia? Mert a saját életét mindenki úgy kockáztatja, ahogy csak akarja, szíve joga (azzal együtt, hogy természetesen minden egyes élet lángjának kihunyása pótolhatatlan veszteség), ám másokat veszélybe sodorni senkinek nincs joga. Igaz, ez a részegen vagy éppen bekábítószerezve ámokfutásba kezdő (vagy csak egyszerűen felelőtlen) sofőrökre, a környezetszennyező nagyvállalatokra, vagy éppen az élelmiszer-biztonági előírásokat semmibe vevő táboroztatókra, egy szóval mindenkire. Felelősek vagyunk önmagunkért, de nem csak! Ugyanígy felelősséggel tartozunk szeretteinkért, rokonainkért, barátainkért, az úton velünk közlekedőkért, a biztonságunkra ügyelő vízimentőkért. Belőlük most eggyel kevesebben végezhetik hivatásukat, a következő lehetséges áldozatot talán éppen ő húzta volna partra…

Farkas Endre

: an accessible web community