Hirdetés

Visszatekintő (október 30.)

HN-információ
1968. október 30., szerda Azon tűnődök. Lelkes híve lettem a televíziónak. A napokban jöttem rá, az olimpia idején. Azt persze eddig is tudtam, hogy a tévé nagyszerű találmány. Nevel, tájékoztat, lehetővé teszi, hogy innen, a Hargita töviből saját szemünkkel láthassuk a nagyvilágot, annak dolgait. Legfőképpen azonban: összetartja a családot. Különben erre is most jöttem rá. Elcsendesült a pálya… Október 27. Ciudad de Mexico utoljára volt zajos az olimpián részt vevő 112 ország sportolója jelentette eseményektől. Elhalkultak a pályák, a medencék, nem dörrent a startpisztoly, s ünnepélyes pillanatok következtek… Majd Avery Brundage, a NOB elnöke, rövid beszédével befejezettnek nyilvánította a XIX. nyári olimpiát. Felhangzanak az olimpiai himnusz akkordjai, s lebocsátják az árbócról az ötkarikás fehér zászlót… Televíziós riport az űrből. Hétfőn, moszkvai idő szerint 12.15 órakor, amikor G. Beregovoj már harmincnegyedszer repülte körül a Földet, újabb televíziós riportot közvetített. A tv-nézők láthatták az űrkabin belsejét, a vezérlőtáblákat, amelyeknek segítségével az űrhajót irányítja, a fogantyúkat és a műszereket. Az űrhajós „súlytalansági demonstrációt” is tartott… Ezután bemutatta, hogy mit lát a világítókon keresztül – a Földet a tengerpartok szegélyével, felhőtakarókkal. 1978. október 30-án, hétfőn nem jelent meg lapszám. 1988. október 30., vasárnap Menet közben. A toplițai 1-es számú ipari líceum műhelyeiben Sedelsak Francisc műhelyfőnök kalauzol. A tanulók buzgón esztergálnak, a különböző masinákon dolgoznak. Komoly termelés folyik itt, tudom meg, hisz az idei tervük több mint 1,5 millió lej. Különböző pótalkatrészeket állítanak elő szerződés alapján. Nicolae Ceauşescu elvtárs beszéde. Mindezekért a megvalósításokért a termés napja alkalmából legmelegebben gratulálni szeretnék a szövetkezeti parasztoknak, a mezőgazdasági munkásoknak, a mezőgépészeknek és szakembereknek, valamennyi szántóföldi dolgozónak, az egész parasztságnak… Összeállította: Szőke Zsuzsa [caption id="attachment_79099" align="aligncenter" width="1000"] A csíkszentsimoni keményítőgyár épületcsoportja. Nagy P. Zoltán felvétele, 1968[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!