Hirdetés

Visszaosztás: mennyit kaptak az önkormányzatok, és mire költik?

HN-információ
A központi költségvetésből visszaosztott 11 529 000 lej elosztásánál a helyi gazdaság fejlődését szolgáló kezdeményezésekre csoportosítottak összegeket – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon a soron kívüli tanácsülésen, amelyen eldőlt a juttatás aránya. A pályázati rendszerben történő elosztásra 300-nál több igénylés érkezett – ennek egyenes következménye, hogy egyes polgármesterek elégedettek, mások korántsem. Ezért úgy döntöttünk, „aprópénzre” vesszük, melyik önkormányzat pontosan mennyit fordíthat ebből a pénzből terveire. [caption id="attachment_22498" align="aligncenter" width="1000"]A támogatandó települések listáját 23 igennel, egy tartózkodással szavazták meg A támogatandó települések listáját 23 igennel, egy tartózkodással szavazták meg[/caption] Amint arról korábban beszámoltunk, a megyei önkormányzati testület január 22-i ülésén az áfából származó összeg leosztásakor elsősorban olyan beruházásokra nyújtottak támogatást, amelyekre nem lehet más forrásból támogatást lehívni. Általánosságban elmondható, hogy a közösségépítésre és a közbiztonságra összpontosítottak: a közösségi terek fejlesztésére, az iskolák korszerűsítésére, az egyházakra, az önkéntes tűzoltók erősítésére, továbbá a kultúra, az egészségügy meg a sport területe is kiemelt figyelmet kapott. Csíki térség: közel 4 millió lej Csíkszereda 100 ezer lejt fordíthat a Márton Áron-szoborcsoport elkészítésére, ugyanennyit kapott Tusnádfürdő az Állomás, a Kovács Miklós, az Apor és a Szurdok utca javítására. Balánbányának 100 ezer lejt hagyott jóvá a megyei tanács, amelyet az 1-es számú óvoda tetőzetének munkálataira és tömbházak közötti sétányok felújítására szánnak. Szentkirálynak 167 ezer lejt osztottak le a Duna és az Új utca megerősítési munkálataira, a hokipálya palánkjának kialakítására, kápolna építésére, Szentgyörgynek 100 ezer lejt a bánkfalvi tűzoltóállomás felújítására és a menasági tejbegyűjtő központ építésére, Szenttamásnak 110 ezer lejt a felcsíki kistérségi fejlesztéshez szükséges önrészének kifizetésére, Szentsimonnak 195 ezer lejt a sportpálya öltözőjére és a kultúrotthon bővítésére-felújítására. Szentmihály 345 ezer lejt kapott az orvosi rendelő hőközpontjának kialakítására, a lóvészi kultúrház építésére és a vacsárcsi kultúrház külső festésére, Rákos 128 700 lejt a göröcsfalvi elemi iskola felújítására, a község önkéntes tűzoltóinak felszerelésére és a tervezett helyi sportbázis műszaki-gazdasági dokumentációjának elkészítésére, Kozmás 132 ezer lejt a lázárfalvi ravatalozó építésére, a mezei utak felújítására, after-school felszerelések kiegészítésére és sportközpont építésére. Csicsó 187 ezer lejt kapott buszmegállók építésére, a kultúrház felújítására, készenléti jármű számára bejárat kialakítására, a tűzoltószertár bővítésére, valamint a tervezett repülőtér felé vezető út javítására; Dánfalvának 165 ezer lej értékű támogatást nyújtottak az 578-as európai út melletti járda építésére, valamint az Erzsébet-kert rendezésére, illetve a tangazdaság fejlesztésére, Szentimrének ugyanennyit a sportközpont befejezésére, valamint az Olt híd javítására és a pálszegi iskola tantermeinek javítására, továbbá Pálfalvának 176 ezer lejt a sportpálya és a csomortáni kultúrotthon felújítására, ravatalozó építésére. Szentdomokos 121 ezer lejt kapott az önkéntes tűzoltók támogatására és az orvosi rendelő javítására, Gyimesfelsőlok 110 ezer lejt területvásárlásra, Gyimesközéplok ugyanekkora összeget a hidegségi kultúrház felújítására és bővítésére, illetve az önkéntes tűzoltók kocsiszínjének építésére, Karcfalva pedig szintén 110 ezer lejt kapott összekötő utcák aszfaltozására, valamint a jenőfalvi iskola felújítására. Madarasnak ugyancsak 110 ezer lejt utaltak ki villamos és kommunikációs hálózat kiépítésére, Madéfalvának 204 ezer lejt orvosi rendelő tervezésére, tűzoltószertár építésére, a Siculicidium-emlékmű melletti terület vásárlására és tartozás kiegyenlítésére, Kászonaltíznek 193 ezer lejt az altízi, újfalvi és jakabfalvi kultúrház, illetve az altízi óvoda központifűtés-rendszerének felújítására, Szentmártonnak 143 ezer lejt a kultúrotthon felújítására és konyha létesítésére a szakiskola tanulói számára, Szépvíznek 330 ezer lejt a tűzoltók kocsiszínjének építésére és turisztikai információs központ létesítésére, Szentléleknek 121 ezer lejt a mindszenti Nagytízesi utca felújítására, a polgármesteri hivatal épületének bővítésére, valamint a tűzoltószertár, illetve garázs tervezésére és kivitelezésére. Tusnád község 190 ezer lejt kapott szennyvízcsatorna építésére és derítőállomás kivitelezésére, a nagytusnádi alszegi és Bagoly borvízkút felújítására, az 1872-ben állított kereszt felújítására, az újtusnádi kultúrotthon bővítésére, valamint tűzoltószertár építésére. Udvarhelyszék: több mint 4 millió lej A fürdők támogatása prioritást élvez, ezért Székelykeresztúrnak közel 250 ezer lejt utaltak a Sóskút-fürdő felújítására, továbbá ugyanennyit a helyi egészségügyi központ korszerűsítésére és kerékpárút építésére. Szentegyházának összesen 230 500 lejt utaltak ki, ebből 50 ezer lejt az önkéntes tűzoltóállomás tetőszerkezetének felújítására, 47 500 lejt az egészségügyi központ konyhájának bővítésére és 114 ezer lejt a gyermekgyógyászati részleg felújítására, illetve 19 ezer lejt a Gábor Áron Művelődési Ház villamos hálózatának felújítására. Bögöz község 177 500 lejt kapott, ebből 9500 lejt a mátisfalvi kultúrotthon felújítására, 38 ezer lejt a székelydobói egészségügyi rendelő felújítására. A décsfalvi templom körüli kerítés építését és az út térkövezését 33 250 lejjel támogatja a megyei tanács, és további 19 ezer lejt kapott Décsfalva járdaépítésre. Az agyagfalvi kultúrotthon javítására 23 750 lejt, az agyagfalvi múzeumnak 35 ezer lejt, a bögözi kultúrotthon felújítására pedig 19 ezer lejt különítettek el. Farkaslakának 47 500 lejt utaltak ki a Fehér-Nyikó hídjának átépítésére, öltöző építésére a malomfalvi focipálya mellett 114 ezer lejt hagyott jóvá a testület. Fenyéd községnek 158 500 lejt utaltak ki, ebből 28 500 lejt járdaépítésre a 138-as jelzésű megyei út mellett Keményfalván, és 130 ezer lejt az Óvoda utca felújítására és aszfaltozásra Fenyéd községben. A felsőboldogfalvi I–IV. osztályos iskola főjavítására 66 500 lejt, a farcádi óvoda és I–IV. osztályos iskola felújítására 28 500 lejt utalt ki, Felsőboldogfalva egy tárolótartály beszerzésére 57 ezer lejt kapott. A községnek kiutalt támogatás összértéke 152 ezer lej. Máréfalva járdaépítésre 115 ezer lejt kapott. Lövéte az iskola melléképületeinek korszerűsítésére 25 ezer lejt, a községközpont rendezésére 38 ezer lejt, tűzoltó-felszerelés vásárlására 25 ezer lejt, a Székely Mózes Általános Iskola A szárnya központi fűtésének felszerelésére 95 ezer lejt kapott. Ez alkalommal összesen 183 ezer lejt különítettek el a községnek. A nagygalambfalvi polgármesteri hivatal építésére 95 ezer lejt, a nagygalambfalvi ifjúsági (ANL) lakások villamos hálózatára 47 500 lejt, a kisgalambfalvi sportpályára 19 ezer lejt osztottak le. A község összesen 161 500 lejt kapott. Etéd községnek 133 ezer lejt különítettek el, amelyből 47 500 lejt a küsmödi közösségi ház felújítására, 38 ezer lejt Énlakának ravatalozó építésére, valamint 47 500 lejt az etédi iskola tetőszerkezetének felújítására. Homoródalmáson bővítik az önkéntes tűzoltók állomását, erre 50 ezer lejt utaltak ki, a közösségi ház kialakítására pedig 76 ezer lejt. A Vargyas-szoros területén turistaösvények rendbetételére és területrendezésre 19 ezer lejt különítettek el, a község összesen 145 ezer lej támogatást kapott. Kápolnásfalu multifunkcionális központ építésére 135 ezer lejt kapott. Az oklándi könyvtár belső felújítási munkálatai- ra 19 ezer lejt különítettek el. Fából épül ravatalozó Homoródújfaluban, erre 68 ezer lejt kapott a község, Oklánd imaház építésére 96 ezer lejt, a homoródkarácsonyfalvi napközi otthon tetőjavításra és külső festésre 28 500 lejt. A községnek kiutalt támogatás összértéke 211 500 lej. Korond járdaépítésre 95 ezer lejt, a közösségi ház felújítására 50 ezer lejt, az atyhai kultúrotthon mosdójának kialakítására 38 ezer lejt kapott. Összértékben 183 ezer lejt. Oroszhegynek összesen 192 750 lejt utaltak ki, ebből a tűzoltóállomás munkálatainak befejezésére 101 250 lejt, 72 500 lejt az ülkei tűzoltóállomás építésére, sportpálya korszerűsítésére 19 ezer lejt. Parajd községnek 192 500 lejt különített el a megyei tanács. Ebből 47 500 lejt a Bánya utcai, a Korond-patak feletti híd javítására fordítanak, szintén 47 500 lejt a Bánya utca aszfaltozására, ugyancsak 47 500 lejt Felsősófalván járdaépítésre, és 50 ezer lejt a tűzoltóállomás bővítésére. Siménfalva összesen 152 ezer lejt kapott. 47 500 lejt pályázati önrész finanszírozására, amelyből Rugonfalva, Siménfalva, Kiskadács, Nagykadács, Kobátfalva és Székelyszentmihály csatornázását oldják meg. Tarcsafalván és Csehétfalván az ivóvízhálózatot bővítik vízpumpával, 1 kilométer hosszúságú vezetékkel és víztározóval, minderre 28 500 lejt kapott a község. A térfigyelő rendszert bővítik Kiskedén, Nagykedén, Szent­mik­lóson, Nagymedeséren, Tor­dát­fal­ván, Tarcsafalván, Cse­hét­fal­ván és Bencédben, ezt 9500 lejjel támogatja a testület. A ru­gon­falvi kultúrotthon építésére 66 500 lejt utaltak ki. Székelyvarság a művelődési ház befejezésére 300 ezer lejt kapott. Zetelaka községnek 230 500 lejt utaltak ki, ebből 19 ezer lejt Zeteváraljának székely kapu és szobor állítására a kultúrotthonnál, 97 500 lejt a multifunkcionális központ és a tűzoltóállomás korszerűsítésére, 114 ezer lejt pedig területrendezésre az iskola körül a 138-as jelzésű megyei úton. Szentábrahám községnek 133 ezer lejt utaltak ki, amelyből 28 500 lejt a gagyi kultúrotthon kerítésének megépítésére, 47 500 lejt a magyarandrásfalvi kultúrotthon tetőszerkezetének javítására, 57 ezer lejt a firtosmartonosi régi iskola javításaira. Székelyandrásfalva község összesen 153 ezer lejt kapott. Ebből 28 500 lejt a nagysolymosi ravatalozó építésére, 9500 lejt a románandrásfalvi kultúrotthon javítására, 20 ezer lejt az újlaki közösségi ház fából való építésére, és 95 ezer lejt a kissolymosi fűút aszfaltozására. Újszékelynek sportpálya kialakítására 47 500 lejt különítettek el, az óvoda építésének befejezésére 57 ezer lejt, irodaház javítására Alsóboldogfalván 19 ezer lejt, és szintén 19 ezer lejt kamerarendszer üzemeltetésére. A község összesen 142 500 lejt kapott. Kányád községnek 104 500 lejt utaltak ki, amelyből 9500 lejt a kányádi sportpálya melletti öltözők kialakítására, 9500 lejt a kányádi, székelydályai, égei és peteki hidak, átkelők javítására. Homoródszentmárton összesen 197 500 lejt kapott, ebből 50 ezer lejt a tűzoltóállomás felújítására, 147 500 lejt pedig a gyepesi kultúr-otthon javítására. Gyergyó és vidéke: több mint 3 millió lej A döntéshozó testület összesen 123 500 lejt hagyott jóvá Gyergyószentmiklósnak, ebből az összegből a Pitypang óvoda ellátását biztosítják. Az elosztás során a legnagyobb összeget, 1 millió lejt Borszék kapta, amelyet a helyi wellnessközpontra fordítanak. Gyergyóalfalu összesen 272 750 lejben részesült, ebből több épület felújítását is tervezik: 95 000 lejből a Petőfi Sándor Kultúrházat újítják fel és bővítik, 90 250 lejből pedig a borzonti kultúrotthon renoválását valósítják majd meg. 47 500 lejt az önkormányzati épület felújítására kaptak, további 50 000 lejből pedig a tűzoltóság épületének javítását valósítják meg. Gyergyóditró is szerepel a pénzben részesülők listáján, összesen 270 ezer lejt kapott az elkezdett zöldövezet kialakításának folytatására. Gyergyócsomafalva község 251 800 lejt kapott, ebből 175 800 lejt a Borsos Miklós térre vonatkozó uniós projektben használnak fel önrészként, további 76 ezer lejből a Köllő Miklós Általános Iskola fűtéshálózatát újítják fel. Gyergyóremetén a kapott 295 ezer lejből a teljes közvilágítás felújítását valósítanák meg. Gyergyószárhegynek összesen 218 500 lejt utaltak ki, 123 500 lejből az E578-as európai út mellett építenek járdát, valamint felújítják a Bástya utcát. Gyergyóújfalu 125 ezer lejt kapott, ebből 47 500 lejt a polgármesteri hivatal felújítására, 30 ezer lejt a tekerőpataki kultúrotthon tetőszerkezetének és villanyhálózatának renoválására, valamint 47 500 lejt a marosfalvi Szenéte hídjának felújítására fordítanak. Galócás az elosztás következtében 120 ezer lejt kapott a közvilágítás korszerűsítésére és a többgenerációs klub ellátására. Maroshévíznek a megyei tanács 40 ezer lejt utalt, ebből a parkok öntözőrendszerét alakítják ki. Salamás számára a megyei tanács 90 ezer lejt különített el, amelyből a Szent András iskola keretében működő óvoda berendezését biztosítják, illetve felújítják a hodosi általános iskolát. Várhegy 70 ezer lejt kapott, amelyet a település központjában lévő köztérre fordít, járdát, parkolót hoz létre. Tölgyes vezetősége 50 ezer lejt kapott, ebből a 340-es számú ingatlan felújítását tervezi. Gyergyóholló 50 ezer lejből gazdálkodhat, az összeget a csatornarendszer felújítására használja. Vasláb község 207 ezer lejt kapott, 7000 lejt a vaslábi önkéntes tűzoltók autójának modernizálására, tartálycserére fordítanak. 60 ezer lej a Vaslábhoz tartozó marosfői Ion Creangă iskola új fűtésrendszerének kialakítására szolgál. 100 ezer lejből járdákat létesítenek, a megmaradt 40 ezer lejből pedig Marosfőn az elemi iskola közelében egy mélykút fúrását tervezik. HN-összefoglaló


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!