Hirdetés

Visszajáró elszármazottak

HN-információ
A hétvégén immár huszonegyedik alkalommal tartották meg Szépvízen az örmény családok találkozóját. A kétnapos programban a búcsús szentmisén kívül kiállításmegnyitók is szerepeltek. [caption id="attachment_90331" align="aligncenter" width="1000"] Ünneplők a templomkertben. Hazatérnek a közösségből elszármazottak Fotó: Nagy Gyöngyvér[/caption] Orbán Zsolt történész tartott előadást az örmények Erdélybe való letelepedéséről a csíkszépvízi Örmény Katolikus Plébánia és a Szentháromság Alapítvány által szervezett kétnapos program megnyitásaként június 14-én az örmény emlékházban. Ezt követően Szent László és a Biblia címmel Lázár Imola tűzzománcművész, valamint a szépvízi származású, Budapesten élő Dávid Krisztián Imre üvegfestőművész alkotásaiból nyílt időszakos kiállítás. Szombaton a mintegy 170 érdeklődő a megszokott program szerint szentmisén vett részt, majd a közös ebéd keretében a Szentháromság Alapítvány elismerő okleveleket, emléklapokat nyújtott át az évek során tevékenységét támogató szervezetek vezetőinek. A rendezvényen jelen voltak a Zuglói Örmény Önkormányzat, a Fővárosi Örmény Önkormányzat, a XV. kerületi Örmény Önkormányzat, valamint a gyergyószentmiklósi, a szamosújvári, az erzsébetvárosi és a székelyudvarhelyi társszervezetek képviselői. Elhangzott, hogy nemrég zárult a szépvízi örmény katolikus templom felújításának egyik fejezete, a templomtorony újrabádogozása. A munkálat időszerű volt, ugyanis a torony fa szerkezetének egy része elkorhadt a legutóbbi hasonló jellegű beavatkozás óta eltelt több mint 90 év alatt. A templomtorony újrabádogozását a megyei önkormányzat támogatta az egyháztámogatási program keretében. Amint Zakariás Istvántól, a szépvízi örmény egyház gondnokától megtudtuk, év végéig szeretnék a templom külső vakolatát is kijavítani, újrafesteni, és ezzel lezárulhatna a szépvízi örmény katolikus templom több éve zajló konzerválási folyamata. Hargita Megye Tanácsa mellett a Zuglói Kisebbségi Örmény Önkormányzat, a Csíkszépvízi Polgármesteri Hivatal és a helybéli Közbirtokosság, valamint a Csengő Sajtgyár nyújtott segítséget a találkozó lebonyolításához. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!