Visszafogottabb ünneplés

Visszafogottabb volt idén a szilveszteri ünneplés Hargita megye-szerte. A járványügyi előírásokat a vendéglátóipari egységek és vendégeik is igyekeztek betartani. A mentőszolgálat és a rendőrség is arról számolt be, hogy idén kevesebb dolguk volt. Az alkoholfogyasztás és petárdázás persze ezúttal is okozott gondot.

Bár a korlátozások igencsak szigorúak voltak az év utolsó napján is, sokan döntöttek úgy, hogy nem mondják vissza foglalásaikat, és a körülményekhez igazodva, de mégis kimozdulva otthonaikból igyekeznek jól érezni magukat ennek a furcsa évnek a végén.

Borszéknek szerencséje volt, Gyilkostónak nem annyira

A borszéki panziótulajdonosoknak „szerencséjük” volt, hiszen a sípálya működése jelentősen megnövelte az idelátogatók számát az év végi ünnepek ideje alatt is. 

– Négyéjszakás szilveszteri csomagot ajánlottunk a vendégeinknek, amely december 30. és január 3. közötti félpanziós ellátást tartalmazott. Betartottuk az előírásokat, nem volt rendezvény, sem vacsora szilvesztereste, ezt a vendégeink elfogadták, és a körülményekhez képest jól érezték magukat. Hidegtálakkal és pezsgővel készültünk, az új évet mindenki a saját szobájában, erkélyén köszöntötte – számolt be érdeklődésünkre Fazakas Annamária, a borszéki Bella Villa adminisztrátora.

Hozzátette: 48 vendéget tudnak elszállásolni normális körülmények között, szilveszterre 24 személy érkezett. Az előzetes foglalások korábbi években márciusban, míg idén a bizonytalan helyzet következtében október végén–novemberben történtek meg. A vendégek, kihasználva a síelési és kirándulási lehetőségeket, több napig maradtak; januárban a sítáborok résztvevői népesítik be a panziót – mondta Fazakas Annamária.

Ennél kevesebb érdeklődéssel, utolsó percben is visszamondott foglalásokkal telt az óév utolsó napja a Gyilkostó vendéglőben. A közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozó üdülőtelepre jóval kevesebben érkeztek, mint előző években. A szilveszter tükrözte a 2020-as év minden bizonytalanságát, sokan mondtak vissza foglalásokat utolsó nap, illetve jelentkeztek be ugyanígy: végül a befogadóképességünk harminc százalékát kihasználva telt az ünnep, egyszerű vacsorával – közölte lapunkkal Portik Zalán tulajdonos. A páratlan szépségű és számtalan túrázási lehetőséggel kecsegtető Gyilkostóra kevesen terveztek többnapos kikapcsolódást; a visszatérő vendégek többnyire csak rövid időre jöttek, de néhányan kihasználták a környék adta sportolási, kirándulási lehetőségeket. A teljes év mérlegét nézve nem voltak elvárásaink a szilveszterrel kapcsolatban sem, elfogadtuk a jelenlegi helyzetet, koccintva egy egészségesebb, jobb új esztendőre – összegzett Portik Zalán. 

Visszafogott ünneplés Udvarhelyszéken

Székelyudvarhelyen a Páva hirdetett évzáró vacsorát, amit rendhagyó módon már délután négy órakor elkezdtek és amely 23 órakor véget is ért. Trucza Adorján tulajdonos elmondta, csendes, visszafogott, de jó hangulatban telt a szilveszteri vacsora. Mint mondta, ők mindent megtettek annak érdekében, hogy vendégeik a rendhagyó körülmények ellenére is jól érezék magukat és méltóképpen búcsúztathassák az óévet. A vacsora során minden járványügyi előírást betartottak, ezért csak kevesebb vendéget tudtak fogadni, mint amekkora lett volna a kapacitásuk. A szilveszterezők mellett szállóvendégeik is voltak, tette hozzá a tulajdonos. Ugyanakkor elmondta: az idei rendhagyó szilveszter tanulsága, hogy minden körülményhez lehet alkalmazkodni. Trucza Adorján azt is hozzátette, hogy reméli, az idei szilveszterkor már minden sokkal jobban fog majd alakulni. A szervezett mulatságokon kívül a városlakók, kisebb-nagyobb magánjellegű, otthoni szilveszteri bulikon vettek részt, a lakónegyedekben éjfélkor a tömbházlakások teraszairól köszöntötték egymást a szomszédok, ismerősök. Mivel a városháza idén a kijárási tilalom miatt nem szervezett éjféli tűzijátékot, ennek ellenére a városlakók így is láthattak jó néhány színes rakétát a magasban szétpukkanni. A tűzijátékokat rendszerint magánházak udvarairól lőtték fel. Hasonló hangulatban, csendesebben és visszafogottabban telt a szilveszter falvakon is. Parajd a Sóvidék egyik legnagyobb turisztikai potenciáljával rendelkező település, ám ezúttal ott is kevesebben szilvesztereztek, mint az elmúlt években. Igaz, hogy sok vendégházban az utolsó percekben is foglaltak szobákat. Az Altus Hotelben, amely a település egyik legújabb szállodája, telt házzal ünnepelték az új évet. Díszvacsorát szolgáltak fel vendégeiknek 18–23 óra között, akik belföldi turisták voltak. A szilveszterezők Parajdon sem bízták a véletlenre az éjféli tűzijátékokat. Éjfélkor hosszú percekig tartó fényparádé törte meg az éjszakai csendet, és a vendégházak udvarai is megteltek ünneplőkkel. Udvarhelyszéken a kulcsosházak iránt nőtt meg az érdeklődés a szilvesztert megelőző időszakban, ahová kisebb társaságok magukban vonulhattak el ünnepelni. 

Kevesebbszer riasztották 

a mentőszolgálatot

Könnyebb szilvesztert tudnak a hátuk mögött a rendőrök, tűzoltók, illetve a mentősök. A kevesebb riasztást részben a korlátozásoknak tudják be a szakértők. Az idei szilveszteren is leginkább a hasi panaszok, valamint az alkohol okozta problémák miatt hívta a lakosság a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársait.

− Az idei év annyiban volt más – ami valószínűleg a szigorításoknak tudható be −, hogy kevesebb pirotechnikai eszköz okozta balesethez hívtak minket. Míg ezelőtt már éjfélkor érkeztek az ehhez hasonló segélyhívások, idén az első ilyen segélyhívás csak 1 óra után érkezett – mondta lapunknak dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. 

Szilveszter éjjelétől egészen január másodikáig a legtöbb segélyhívás – összesen 19 – a hasi panaszok, gyomorgörcsök miatt történt. Emellett pedig segítséget kértek hét szüléshez, öt magas vérnyomásos, valamint négy alkoholmérgezéses esethez.

Lebuktak a petárdázók

Több mint húszezer lej értékű törvénytelenül birtokolt vagy árusított pirotechnikai eszközt foglalt le a Hargita megyei rendőrség az év utolsó előtti napján, december 30-án. A 2119 különböző pirotechnikai eszköz értéke több mint húszezer lej – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A megyei ellenőrzéskor a rendőrség harmincnégy személytől kobozott el közel kétszáz kilogramm petárdát és tűzijátékot. Az érintettek között két fiatalkorú is van, egy tizenhat és egy tizenhét éves személy, illetve nyolc nő és huszonnégy férfi. Az említett személyek ellen eljárás indult pirotechnikai eszközök törvénytelen birtoklásáért és árusításáért. Az év utolsó napján öt hasonló esetet rögzített a Hargita megyei rendőrség, ezúttal összesen közel harminc kilogramm illegálisan birtokolt petárdát és tűzijátékot foglalt le a rendőrség. Szilveszter éjszakáján nem történt különösebb probléma a megyében – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A közúti balesetek megelőzése érdekében a rendőrség különös figyelemmel ellenőrizte szilveszterkor a forgalmat: mintegy nyolcszáz magán- és jogi személyt ellenőriztek, és közel ötven büntetést szabtak ki közlekedési és járványügyi szabályok be nem tartása miatt. Az új év első napjaiban nem történtek különös balesetek, illetve bűnügyi események – számol be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tegnapi közleményében.