Múlt héten, kedden a Háromszék napilap hasábjain egy jóérzésű cikk jelent meg Sepsibükszádról, egy mondatot szeretnék kiemelni, melyet többször is újraolvastam: „Ha a lelkünk rendben van, leküzdjük a bajokat.” Alapvetően fontos az életünkben, egyáltalán ahhoz, hogy emberként éljünk, hogy bensőnkre figyeljünk, azaz rendben legyünk. Eddig az életünket úgy rendeztük, hogy kifelé mutatós legyen, elhallgattuk a belső bajokat, nehézségeket, és elnyomtuk életünk saját örömét, túlzottan sokszor adtuk fel értékrendünket, saját időnket, egyáltalán az életünket sokszor kizsákmányoltuk a látvány miatt. Hamvas Béla szavával fogalmazva a pácban mindenki benne van. Ezért az élet kiválóságát kell alkalmaznunk, amikor van annyi alázat, normalitás bennünk, hogy belátjuk, hogy tévedtünk, a halmozásunk, a másik kárára való versengésünk ellophatja az élet ízét. Az idén mindannyiunknak nehéz volt virágvasárnapot ünnepelni, amikor szemünk előtt a Krisztust dicsőítő tömeg, és mi annyit sem tudunk tenni, hogy háttérből kövessük Őt. Megszoktuk, hogy az utcáink ilyenkor megtelnek velünk, bimbódzó ágat lengetünk, együtt énekelünk és imádkozunk. Volt úgy, hogy valami miatt elmaradtunk, vagy untuk a körmenetet, különösen, ha rossz idő volt, bosszankodtunk, hogy minek ez a régi szokás, ma azonban üresek az utcáink, nélkülünk van virágvasárnap. Biztosan megkérdeztük, akár többször is, az Istent: nem akarod, hogy ezen az ünnepen, ahol az Isten és az ember együtt énekelt, mi is ott legyünk? És a válasz most is a csend, melynek üzenetét mindannyian értjük: utálatosan sokszor voltunk hangosak, botránkoztatóan gyakran ünnepeltünk unott szívvel, kiábrándítóan sűrűn néztünk elfásult tekintettel azokra, akik a legfontosabbak nekünk, és hiteltelenül, kiégetten imádkoztunk. Önkéntelenül is szembejön velünk a kérdés – és itt nincsenek kivételek –: lehet így élni, szívtelenül ünnepelni, öröm nélkül találkozni? Most egy időre elveszítettük a találkozás örömét, és ez fáj bennünk, különösen felerősödik a húsvéti ünnepkör vonzásában, de talán kaptunk egy esélyt a saját változásunkra. Arra, hogy rádöbbenjünk: az imádságnak inkább van köze a csodához, mint a szokáshoz; a találkozás szívesebben jelent örömet, mint illemet; az otthon lényege a béke, a megnyugvás, a bizalom és nem a saját igazam követelése, és az élet illata nem a kapzsiság, hanem a szeretet, amikor befogadsz a szívedbe egy embert vagy az Istent, és sosem válsz közömbössé iránta, és a tévedés nem a megbélyegzés eszköze, hanem a megtérés lehetősége; és ami a leginkább számít, a hit sosem szégyen, hanem Valakihez való tartozás. Egy nagyon szép filmből (Evan Almighty) szeretnék idézni egy részletet: Tudod mitől lesz jobb a világ? Apró rögtönzött kedvességektől. Ezért amikor akadállyal találkozol, lehet az lehetőség az életben. Ha valaki türelmet kér, Isten azt ad neki, lehet, hogy lehetőséget arra, hogy türelmes legyen? Ha bátorságot kér, Isten azt ad neki, vagy lehetőséget a bátorságra? Ha valaki összetartó családért könyörög, Isten egy kellemes meleg érzést ad neki? Vagy egy lehetőséget arra, hogy szeressék egymást? … jobb lett tőled a világ, mert többet voltál a családoddal, boldoggá tetted őket. Befogadtál egy kutyát, mert apró rögtönzött kedvességektől lesz jobbá világ. Mindenki nagyot akar, és nem tudja, hol kell elkezdenie, hát a saját életében. Ünneplő testvérek, ez a virágvasárnap a saját életünkben ünnep. Kérlek, tedd virágossá az életedet, hogy akikhez szólsz, azok, akikhez egyáltalán közöd van az életben, amikor rád tekintenek, megerősödjenek abban a hitben, hogy az élet megismételhetetlen csoda, olyan, mint a forrásvíz, ha békével ajándékozzák, megtisztul. Az élet kiválósága, ha valakinek megpihen melletted a szíve, és ha valakin átfut egy érzés teáltalad, hogy mégis újrakezdem, akkor a legnagyobb csoda részese lehettél, amit egy ember elérhet az életben.

Bilibok Géza katolikus plébános