Hirdetés

Vesztegzár veszély Kolozsváron

HN-információ
Bukarest után Kolozsváron is hat ezrelék fölé emelkedett kedden a fertőzöttségi ráta, de a prefektus szerint egyelőre nincsen szó arról, hogy vesztegzár alá helyezzék a várost. A Kolozs megyei egészségügyi igazgatóság kedden közölt statisztikája szerint március 9. és 22. között 2152 új esetet regisztráltak a városban. Az utóbbi két hétben diagnosztizált, ezer lakosra számított fertőzések száma ezzel 6,39-re emelkedett, az egy nappal korábbi 5,39-ről. A jogszabályok értelmében akkor kell a helyi járványügyi operatív törzsnek egy-egy település vesztegzár alá helyezését mérlegelnie, ha meghaladja a hatot a korábbi két hét alatt jegyzett új fertőzések ezer lakosra jutó száma. Tasnádi Szilárd, Kolozs megye prefektusa újságíróknak elmondta: egyelőre nem tervezik a város lezárását. Azt is hozzátette, hogy szerdától változik a fertőzöttségi ráta kiszámításának a módszertana, immár nem a legutóbbi 14 nap eseteit, hanem a három nappal korábban lezárult 14 nap eseteit számítják be, és valamennyi fertőzött esete azon a településen kerül be a statisztikába, ahol az illető lakhelye van. Az országban Temesváron a legsúlyosabb a járványhelyzet, ahol keddre 8,37-re emelkedett a fertőzöttségi ráta. Temesvár fertőzöttségi adatai azt követően is romlottak, hogy a bánsági nagyvárost több mint két héttel ezelőtt vesztegzár alá helyezték. Temesváron politikai vita bontakozott ki a koalíciós partnerek között a város vesztegzár alá helyezésének az eredményességéről. A Temes megyét vezető Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai úgy vélték, hogy a karantén nem hozta meg a remélt eredményeket, több kár származott belőle, mint amennyi haszon, ezért nem érdemes fenntartani. A kisebbik kormánypárt, a várost vezető Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői viszont a korlátozások fenntartását, szigorú betartatását tartották szükségesnek.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!