Magyarosi Károly: veszélyes munkával életünk alapjaiért

Fotó: László F. Csaba

A világ tíz legveszélyesebb szakmája közé tartozik az arboristaé, hiszen ijesztő magasságba kell felmásznia és láncfűrésszel dolgoznia. Angolul tree surgeonnek, vagyis fasebésznek nevezik őket, hiszen ha jó helyen vágnak, megmenthetik egy haldokló fa életét. A szakmáról a jelenleg Kolozsváron élő Magyarosi Károly arboristát kérdeztük, aki húsz évig kertészként dolgozott, de most fákat gondoz. Jelenleg Csíkszereda fáiról készít részletes felmérést.

‒ Hogy lett arborista?

‒ A véletlennek köszönhető, hogy én arborista lettem. Tíz év kolozsvári munka után kaptam egy munkát Franciaországban, Versailles-ban, de nem egyszerű kertészt kerestek, hanem alpinista kertészt. Egy kastélyt renováltak, és a kertet is rendbe kellett tenni. Nekem volt mászótapasztalatom, régen jártam a hegyekbe is, illetve kertészként télen fákat metszettem, és bizony egy-egy batul almafa akkorára tud nőni, mint egy diófa. Ebben a kastélykertben kezdtem fákkal dolgozni, előbb a kisebb fákat pucoltam meg, aztán a nagyobbakat. Megszerettem ezt az új dimenziót, kaptam Kolozsváron is munkát, és reklámozni kezdtem, hogy én vállalok ilyesmit. Kiderült, hogy sokan keresnek ilyen szakembert, mert nagyon kevés van. Nem is csoda, mert a világ tíz legveszélyesebb szakmája közé tartozik. Vagy tudod, hogy mi a dolgod, vagy meghalsz. Volt egy kollégám ‒ nagyon híres volt, ő festette az Azomureș kéményeit ‒, és kapott egy megrendelést, hogy metsszen meg egy fát. Véletlenül elvágta a kötelet, ami tartotta, esett tíz métert, és meghalt. A fa hajlik, törik, ismerni kell az anyagot, a fa tulajdonságait. Én nem vállalok ablakmosást sem, festést sem, mert teljesen más, hiába alapul mindkettő az alpintechnikára. Külföldön ezt tudják, két külön szakma ez. Kolozsváron négyen vagyunk ‒ vagyis én ennyiről tudok ‒, és fiatal utánpótlás nincs, képzés sincs erre, pedig jó lenne valahol ilyesmit indítani. Sok huszonéves, ügyes, erős fiatalember van, aki valószínűleg élvezné ezt a szakmát, és jól is keresne vele.

‒ A lányok nem élvezhetnék? Férfi szakma ez?

‒ Azért férfi szakma, mert kemény fizikai erő kell. Persze, ha valaki jó kondiban van, akkor meg lehet csinálni. Egyedüli akadálya a gyengeség, mert van, hogy fél lábon állsz egy ágon, egyik kezeddel fogod a láncfűrészt, és úgy vágsz. Fizikailag nagyon megerőltető munka ez. Nyáron például csak a sürgősségi eseteket vállalom el, mert volt olyan, hogy melegben, a védőruhában három kilót fogytam, amíg végeztem három fenyőfával. Az arboristák nyáron éjjel, reflektorfénynél dolgoznak, egyébként ősztől tavaszig dolgozunk.

‒ Milyen eszközzel, technikával dolgozik?

‒ Én egyéni technikát fejlesztettem ki, teleszkópos láncfűrésszel dolgozok, mert én körbenyírom a fákat. Van, aki azt nevezi arboristának, aki kivágja a fákat, de én igyekszem finom munkát végezni. Amíg lehet, kimegyek a faág végére, de sokszor az sem elég. Azért, hogy ne csináljak rossz munkát, úgymond meghosszabbítom a karom a teleszkópos láncfűrésszel, így három méterrel tovább érek. Van olyan eszköz is, ami öt méterrel is meghosszabbítja a karod, csak kell tudni tartani.

‒ Mik a legfontosabb szabályok az arborisztikában?

‒ A nulladik szabály az, hogy olyan sebeket ejts a fákon, hogy gyógyuljanak is be. Nem szabad megodvasítani a fát, mert az az ő lassú halála. Húsz centinél nagyobb sebet nem szabad ejteni. Egy törzsön az még beforr, de annál nagyobb sebből már odú lesz. Kell tudni, hogy vágsz, hogy mozogsz, figyelni kell a környezetre, a kerítésre, villanydrótokra. Van, hogy egy ágat három helyen kell megkötnöm, hogy amikor vágom, ne essen rá semmire. Az angol azt mondja az arboristára, hogy tree surgeon. Nem plasztikus az arborista szó. A fáknak tényleg a sebészei vagyunk.
‒ Ha nem létezik Romániában ilyen szakképzés, akkor hogyan ismerik el hivatalosan, hogy ez a szakmája?

‒ Az a helyzet, hogy még most is érdeklődök, hogy Magyarországon szerezzek papírt erről. Jelenleg nincs papírom, mert az országban nincs ilyen szakma, de ez nem jelenti azt, hogy nem értek hozzá. Hartel Tibor ökológus figyelt fel a munkámra, az ő javaslatára kezdtem együtt dolgozni a csíkszeredai önkormányzattal.

‒ Ha ennyire veszélyes ez a munka, és fizikailag ennyire megerőltető, akkor megéri?

‒ Ha nem szeretném a szakmámat, akkor nem csinálnám. Számomra a fa élete a legfontosabb. Már rengeteg fát megmentettem, a halálból húztam ki őket. Volt olyan eset, hogy építkezés közben elvágták egy fának a gyökerét, és a lábán száradt el a fa, de sikerült regenerálni. A szakszerű körbenyírásnak, megfelelő műtrágyának köszönhetően sikerült megmenteni. Lyukakat fúrtunk a gyökérzet köré, és azt beszórtuk műtrágyával. Óriási képességekkel rendelkeznek a fák. Bárcsak mi, emberek is meg tudnánk így fiatalodni!

‒ Gondolom, már gyerekként is a fákon mászkált.

‒ Édesapám lelkipásztor volt, én egy nagy parókiában nőttem fel, ahol óriási fák voltak. Az első emlékeim között van az, hogy pár évesen csüngök a fák tetejéről. Nagyon szerettem, és szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam a hivatásomat. Tudom, hogy értékes munkát végzek.

Mielőtt arborista lett, hogy kezdett kertészkedni?

‒ Székelyudvarhelyen végeztem a középiskolát, és iskola után nem lehetett munkát kapni. Mindenki Magyarországra ment dolgozni, én is beálltam kőművesnek, de két hónap után rájöttem, hogy nem ezt akarom csinálni, viszont jött a szomszédba egy elegánsan öltözött kertész, aki bevetette fűmaggal a kertet, meggereblyélte, és egy kis idő után kibújt a fű. Akkor tudtam, hogy én is ezt akarom csinálni, és amikor elkészültünk a házzal, mondtam, hogy én megcsinálom a kertet. Akkor ültettem el életem első fenyőfáit. Azóta eltelt huszonhárom év, műholdas felvételen láttam már őket, de élőben is meg akarom nézni. Amikor nekifogtam kertészkedni, sokat szenvedtem, mert nem volt olyan fizikumom, hogy bírjam. Mindig izomlázam volt, de eltelt három-négy év, és megszerettem. Voltam továbbképzéseken, és az az igazság, hogy nincs az az egyetem, az a képzés, ami fel tud készíteni a munkára. A gyakorlatban minden komplexebb, a napi ritmusban minden más, mint elméletben. Ismerni kell a fajokat, alaposan meg kell válogatni a növényeket. A kertészetben nagyon szigorú szabályok vannak, amiket ha nem tartasz be, akkor hülyeséget csinálsz. Hiába néz ki szépen minden, ha nem fenntartható. Úgy kell megoldani, hogy ne legyél a kert rabja.

‒ Felmérést készít a csíki zöldövezetekről, már nagyjából ismeri a város fáit, mit gondol, melyik a legérdekesebb fa a Csíkszeredában?

‒ Csíksomlyón egy magánudvaron van egy fehér nyár, ami rendkívül érdekesnek tűnik. Nagyon öreg lehet, még nem néztem meg közelebbről, de már felfigyeltem rá. Nem közterületen van, hanem családi ház udvarán, de különleges.

‒ Mik az általános észrevételei a csíki fákkal kapcsolatban?

‒ Csíkszereda zöldövezeteiben fajszegénység van. Maximum tíz fafajta van, azok váltogatják egymást. Van nyírfa, nyárfa, szilfa, van hárs, erdei és lucfenyő, akác, gesztenye és még néhány faj, de ez nagyon kevés egy városban, nagyobb diverzitás kellene. Sok fának rossz az egészségügyi állapota, meg van dőlve, néhol rosszul ültették őket. Nagyon sok a szűz fa, amelyeket soha nem gondoztak. A fenyőfákkal gond van, de nem csak Csíkban. Globális probléma, hogy száradnak ki a fenyvesek, mert enyhék a telek, és az a fenyőszú, ami károsítja a fát, áttelel, ezért több rajzás van egy évben. A városban levő hatvan-hetven éves fenyők nagyon veszélyesek. Sokat tudok érvelni a tölgyfa mellett, nemcsak azért, mert a kedvenc fám, hanem azért, mert önmagát fenntartja, kibírja az erős szelet, a szárazságot. Tölgyfatelepítésre kéne hangsúlyt fektetni.

Miért szereti ennyire a fákat?

‒ Talán azért, mert mivel kertész voltam húsz évig ‒ és azt mondom, hogy voltam, mert most már az arborisztikából élek ‒, közel kerültem a természethez, és az életmódom is természetközeli. Tisztelem az idős fákat, mert valóságos oxigéngyárak, és nagyon nagy szükségünk van rájuk. Ők is élőlények, és meg tudják hálálni a gondozást. Nem ölelgetek fákat, nem erről van szó. A fának meg kell adni minden körülményt ahhoz, hogy jól érezze magát, azt pedig a levelén lehet látni, hogy egy fa egészséges vagy sem. Le lehet olvasni, hogy milyen beavatkozást igényel ahhoz, hogy elérje a maximális életkort, amit csak lehet. Ez pedig azért fontos, mert minél öregebb egy fa, annál több oxigént termel. A háromszáz éves tölgyek annyi oxigént termelnek egy nap alatt, mint száz csemete. Emellett nagyon tudom tisztelni a fákban azt a képességet, hogy mindent kibírnak. Jobban akklimatizálódnak az öreg fák, mint a fiatalok, és ha egy megrendelést kapok, hogy mentsek meg egy öreg fát, az nekem megtiszteltetés, mert tudom, hogy az a fa engem túl fog élni. Nekem nem lesznek köztéri szobraim, de a fák, amik túlélnek engem, miattam fognak annyit élni. Amikor kertész voltam, akkor is úgy ültettem, hogy tíz év múlva ne kelljen kivágni, mert rossz helyen van. A növényekkel nem szabadna játszani, ez meggondolatlanság. Tisztelni kell őket, mert az életünk alapjai.

Péter Ágnes

: an accessible web community