Napok óta már, hogy mindkettő van nálunk is, nemcsak az országosan érvényes veszélyhelyzet, hanem a veszély is valóssá vált, kézzelfoghatóvá és elérhetővé. Sőt már helyzet is van, napok alatt megugrott az igazolt koronavírusos esetek száma Csíkszeredában. Előbb itt, aztán ott, aztán amott – csak kapkodtuk a fejünket és számoltuk az eseteket. Akkor, amikor már kezdtük azt hinni, hogy ezt talán már abszolváltuk, lejárt, csudamód megúsztuk vagy esetleg már rég átestünk rajta. Aztán megtörtént, amiről eddig csak olvastunk, amire készültünk, de amit igazán nem fogtunk fel mostanig. A felelősség, amit eddig emlegettek és emlegettünk, most válik igazán fontossá, most lesz súlya annak, hogy átmegyek-e, bemegyek-e, áthívom-e, teszek-e maszkot, kilépünk-e, hazamegyünk-e vagy sem. És ha lehet ezt egyáltalán mondani, akkor ez pszichológiailag talán a lehető legrosszabb pillanatban jött, akkor, amikor már érezhetően egyénileg és társadalmilag is elérte a bezártság a tűréshatárt. Lehet arról beszélni, vitatkozni, hogy ki vagy mi indította be végül nálunk is a megbetegedési hullámot, kitől eredt, milyen folyamat révén kezdődött el, de igazi relevanciája ennek talán csak a járványtanászok számára van. Gyűlölködésre is van példa, a közösségi oldalakon bőven látni, ahogy fröcsögünk egyik vagy másik népcsoportra, egyénekre, erre-arra, de ez nemcsak kontraproduktív, hanem szánalmas és embertelen is. Összeesküvést sejteni is lehet, erre is van példa: most nem az a téma, honnan szabadították ránk a vírust, hanem hogy ki tagadja vagy nagyítja, mekkora igazából a járvány, vagy van-e egyáltalán. Mindez lehet, talán segít az erre vetemedők lelkén, a lényegen viszont nem változtat: a helyzeten és azon, hogy ehhez most alkalmazkodnunk kell. Nekünk, most és itt, tetszik-e vagy sem. És a járvány az olyan, hogy nemcsak magunkért, hanem a körülöttünk lévőkért is felelősségre kényszerít, ha én nem vigyázok, akkor nemcsak magamat, hanem a családomat, a szomszédnénit, a munkatársaimat, a polgártársaimat is beteggé tehetem, az egészségükre törhetek. Csak egészség legyen, a többi lesz valahogy, szokták mondogatni az öregek. Most minden többit, egyebet kell úgy alakítsunk, hogy ez a „csak” meglegyen.

R. Kiss Edit