Vasárnap ingyen látogatható

Felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes a szépvízi múzeumi intézmény. Kilencezer látogató Fotó: László F. Csaba

Tavaly augusztus 14-én nyílt meg a Székely Határőr Emlékközpont, és az intézmény munkatársai összegezték az elmúlt egy év tapasztalatait. A szépvízi Székely Határőr Emlékközpont működéséről Ferencz Tibor, az emlékközpontot működtető Szépvízért Egyesület elnöke, Nagy József, a kiállítás kurátora, valamint Daczó Dénes, az emlékközpont munkatársa számolt be, akik azt is elmondták, hogy vasárnap, augusztus 14-én az évforduló alkalmából ingyenesen megtekinthető a tárlat.

Közel kilencezer látogató járt a székely hadtörténetet bemutató kiállításon Szépvízen, a Székely Határőr Emlékközpontban, amióta megnyitották a tárlatot. Pontosan 8614 látogatóról van szó, amiből 2429 diák vagy egyetemi hallgató és 6185 felnőttkorú – tudtuk meg Ferencz Tibortól, az emlékközpontot működtető Szépvízért Egyesület elnökétől.

Tartalmas volt az első év

Mint közölték, február 18-án útjára indították a múzeumpedagógiai foglalkozásokat Kádár Kincső múzeumpedagógus vezetésével. A foglalkozásokon eddig 785 diák és több tucat kísérő vett részt. Szintén februárban a Női vállalkozók Erdélyben elnevezésű közösség a táborszervezésről szóló képzésének gyakorlati részét is az emlékközpontban tartotta.
‒ Az intézmény küldetését tekintve a térség kulturális turizmusának is része, így idén márciusban a Székelyföldön tevékenykedő idegenvezetők számára szerveztünk ismertetőt és fórumot, ahol az emlékközpont és Szépvíz turizmusban helyet kereső szerepét, lehetőségeit térképeztük fel ‒ közölték az emlékközpont működtetői.
Április 2-án az 1848–49-es forradalomra emlékezve szervezték meg a Huszárbemutatót Szépvízen, májusban pedig a Határtalan program keretében több diákcsoport látogatta meg a kiállítást. Az emlékközpont munkatársai júniusban a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával egy héten át hosszabbított nyitvatartással várták a látogatókat, ekkor közel ötszázan nézték meg kiállítást. Ugyancsak júniusban a Pest megyei értéktár vándorkiállítása is az emlékközpont udvarán volt látható.
Mint arról korábban beszámoltunk, a júniusban szervezett Szent László Napokon az Emlékközpont udvara egy sor kulturális esemény helyszíne volt, vásárt és gyermekfoglalkozásokat szerveztek, amelyen a gyermekek megismerhették a freskókészítés technikáját. Júliusban a Csíkszeredai Régizene Fesztivál Zenés helytörténeti túra Szent László nyomában elnevezésű programjának egyik társszervezői voltak, és augusztusban az Erdélyi Kárpát-Egyesület által Gyimesfelsőlokon szervezett EKE Vándortábor alkalmával több csoport is meglátogatta a kiállítást.

Fotó: László F. Csaba


Bővíteni fogják a tárlatot

‒ A következő tanévben is kiemelten figyelünk a diákcsoportok fogadására. A kiállítás múzeumpedagógiai foglalkozása tovább folytatódik és bővül. Ezt mindenképpen ajánljuk a pedagógusok figyelmébe a 2022–23-as tanévben is – mondta Daczó Dénes, az emlékközpont munkatársa.
Nagy József, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a munkát a következő időszakban is folytatják, bővíteni fogják a kiállítás anyagát, és új filmek, filmkiegészítések készülnek. Ferencz Tibor elmondása szerint a településen a kiállítás mellett egyéb szolgáltatások is kezdtek felsorakozni az emlékközpont köré.
‒ Az intézmény tervezésekor, a kiállítás építésekor célként fogalmaztuk meg, hogy minél többen megismerjék a székely történelmet, ugyanakkor nem titkoltuk, hogy Szépvízet mint turisztikai desztinációt feltesszük Székelyföld turisztikai térképére. Most, egy évvel a megnyitó után, úgy tűnik, jó úton indultunk el – vélekedett az egyesület elnöke.

Fotó: László F. Csaba


A látogatókkal ünnepelnek

Mivel augusztus 14-e az emlékközpont életében jelképes születésnap, ezért, aki most vasárnap, 14-én látogat el az emlékközpontba, az ingyenesen nézheti meg a tárlatot: az érdeklődők 10 óra és 16.30 közötti időszakban az emlékközpont vendégei. Mint megtudtuk, a nagyobb, 15 fő fölötti csoportok esetében az előzetes telefonos bejelentkezés, regisztrálás kötelező. Az emlékközpontba a 0761–130216-os telefonon számon lehet bejelentkezni.

Fotó: László F. Csaba

 

Péter Ágnes

: an accessible web community