Hirdetés

Várják a vendégeket

HN-információ
Az elmúlt hétvégén nyitotta meg kapuit a tavaly épített és a környéken egyedülálló Homoródalmási Sósfürdő. A jótékony hatású sósvízért nem kell Parajdig, Szovátáig utazniuk a helyieknek. Tekintettel arra, hogy már 1801-től létezett a településen sóskút, és mellette adott volt egy húszáras terület, az önkormányzat úgy döntött, sósfürdőt építenek. Tavaly adták át a komplexumot, amelyhez két hidromasszázsos sósdézsa és a finn szauna mellett egy rendezvényes terem, illetve játszótér, grillező is tartozik. Az önkormányzat nem titkolt célja az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a helyieknek és környékbelieknek, hogy gyógyá- szati céllal ne kelljen Szovátára, Parajdra utazniuk kezelésre, hanem helyben használhassák a jótékony hatású sós vizet. Az üdülőt LEADER-pályázatból építette fel az önkormányzat, a munkálatok nagyjából hatszázezer lejbe kerültek, plusz még saját költségvetésből is áldoztak kétszázötvenezer lejt a park szépítésére. Tavaly a járvány ellenére nyitva tartott a fürdő, fogadta a vendégeket, hisz a dézsák tető alatt, nyitott térben helyezkednek el, télen pedig fóliával szigetelik, így valószínűleg idén már a téli időszakban is tudják üzemeltetni. – Idegeneket is fogadunk, Brassótól Csíkszeredáig sokan megfordultak nálunk, de a helyiek is kihasználják a lehetőséget. Egyetlen kikötésünk van: előzetes bejelentkezés szükséges. A Homoródalmási Sósfürdő Facebook-oldalán lehet bejelentkezni a regisztrálás után e-mail-címmel, telefonszámmal. Ugyanott található meg, hogy milyen napokon, melyik órában lehet igénybe venni a szolgáltatást. Betartjuk a járványügyi szabályokat, ezért óránként csak tizenöt személyt tudunk fogadni. A belépti díj a helyieknek tíz lejbe, idegeneknek pedig 20 lejbe kerül – mondta el megkeresésünkre Tikosi László polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy hétvégén – pénteken és szombaton – többnyire baráti társaságnak, csoportoknak adják ki 500 lejért az egész komplexumot, ami kiváló lehetőséget nyújt kisebb rendezvények, családi ünnepségek lebonyolítására. Hétköznapokon és vasárnap déli 12 órától este nyolcig – előzetes bejelentkezéssel – kereshetik fel a sósfürdőt, amelyet egyelőre az önkormányzat üzemeltet.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!